Végtelen séta

Nagyon sokfelé voltam a múlt héten. Sok gondolat volt bennem. Meg akartam valósítani.

Mindenhol jártam ami fontos hely nekem. Mindenhol ott hagytam egy virágot. A városban többfelé, kirándulóhelyen, étteremben, parkban. A kedvenc virágot.

A virágot ami Héra melleihez köthető. Ami a béke és a remény szimboluma is.

Mert képviseli a halált és az ujjászületést, a tisztatásot és szenvedélyt. És tele van földi szépséggel és éteri, meg nem fogható misztikummal.

Bejártam helyeket. Ahol kaptam valamit. Ahol adtam valamit. Elmentem a családhoz oda, ahol ők már nincsenek itt, jelen ebben az életben, amikor még nem tömegek látogatják. Beszéltem nekik Róla. Olyan is volt hogy beszéltem Neki Róla. Túl sokan mentek el a közelmúltban mellőlem.

Egyedül voltam. De úgy éreztem mégse vagyok egyedül.

Hallottam éjszaka szavakat. Éreztem illatokat álmomban. Arra keltem fel, hogy a hátam simogatja egy kéz, de csak álom volt.

Az örökkévalóság virága állandóan velem van. Kísért a múltból. És remélem jelen lesz a jövőben is.

Egy tökéletes virág, ami elrejti a hiányosságait, mégis meglátom benne aamire azt mondom: szépség.

Nem faragtam tököt tegnapelőtt. Pedig van hitem abban a világban ahonnan a szokás ered. Égnek a gyertyák esténként. Nagyon sok gyertya.

Este a héten többször fáadtan értem haza. Mindig gyújtottam gyertyát. Van és volt kiért.

Nem számolom mennyi van mögöttem, ahogy azt se, hogy tudom ami még jön az kevés lesz.

Ma még össze kell szednem magam. Apák, anyák, testvérek és családtagok várják hogy megemlékezzek. Lesz aki nem fogja tudni hogy én jártam ott. Lesz aki tudja. És lesz akinek fogalma sincs arról hogy voltam nála is a temetőben. A család tudja hogy ez a nap nekem fontos. És ilyenkor békén hagynak. Talán ők gyávák emlékezni.

Remélem nem csak ezen a napon fog majd értem, miattam égni egy gyertya. Nem kürtölöm szét, amit megtudtam a napokban magamról. De ég le a gyertya.

Útra kelek ismét, megtaláltam a saját iránytűm. Visz előre, még akkor is, mikor gáncsol az élet.

Mutatja hova jussak, bár elérhetetlen a cél!

Amúgy rájöttem mi a baja ennek az iránytűnek! Valaki egy kis fémdarabot rejtett el a közelében. Így távolból úgy látszott helyes az irány, de ahogy közeledtem a célhoz úgy bolondult meg az iránytű. A végén körbe-körbe mentem. Mindig. Csak tudnám ki tette oda azt az érmét. Talán az Erinnüszok? Nem számít. Újra és újra keresem az utat. Legfeljebb az utolsó métereket iránytű nélkül teszem meg. Hátha akkor nem csap be az élet!

Memento Mori! Ergo carpe noctem.