"Ami most van, elmúlt rég..."

Versem mint fakó szövetkabát enyészve roskad a szigorú kerevetre.
Messzi idők szállnak tova a moly lepte ég olykor volt bájos alkonyán.
Szürke, lanyha szellem mint kiölt fáradt bús-örök hervasztó magány,
hittem eltemet, magába zár, mikor leszáll az ágyra mellém heveredve.

Oh, ólomlábú percek, éveknek sajogva fájó örökkévalóságába veszve,
álomlépteken, lábujjon járva lopódzott utánam távol a tavaszi zöld határ
dombján reszketeg, korhadó tölgy, s görcsráncos ágán egy fekete madár
csőrében tündérszárnyait verdeső bíborszínű tépázott angyallelkű lepke.

Csak várni újra amint a pirkadó égbolt színültig tölti, s a szerelem kelyhe
megtelik ismét. Mámortól izzó sziromízű rejtek tengernyi áradó dagály
hátán emel, s tépázó édes orkán szárnyán repít. Mintha a soha volt apály
soha volt tengeren játszaná csalfa játékát. Ami már rég múlt temeti remegve.


http://www.youtube.com/watch?v=hfGW7-709i8&feature=related