Blog - L_e_v

"Ami most van, elmúlt rég..."
Versem mint fakó szövetkabát enyészve roskad a szigorú kerevetre. Messzi idők szállnak tova a moly lepte ég olykor volt bájos alkonyán. Szürke, lanyha szellem mint kiölt fáradt bús-örök hervasztó magány, hittem eltemet, magába zár, mikor leszáll az ágyra mellém heveredve. Oh, ólomlábú percek, éveknek sajogva fájó örökkévalóságába veszve, álomlépteken, lábujjon járva lopódzott utánam távol a tavaszi zöld határ dombján reszketeg, korhadó tölgy, s görcsráncos ágán egy fekete madár...

Merengés
Most csak feküdnék... csendben, nyugodtan s meredném az egyre mélyülő sötétséget, várnám az apró csillaglámpások lassan felgyúló fényét... S ha majd sötét lesz és a hold beragyog mindent, feléd fordítanám tekintetem, majd széles mosollyal nyugtáznám nyugtodat, ahogyan mellettem fekszel s a durva kötél bőrödbe vágva szegez a földnek. Szád sarkaiból édes nyálcseppek éji harmatként hullanak a fűre... S Te csendben, nyugodtan mereded a sötétséget....

A "tavasz" margójára, avagy a hullámvasút
Tavasz van. Ez nem csak a Pixie-re jellemző. Ilyenkor sokan elveszve érzik magukat. A hűvös, félhomályos ezüstös színben csillogó téli szobák (amúgy szeretem) után hirtelen kinyílik a miénkittatér… Parkok, rétek, völgyek, hegyormok, utcák, városok, (már nem)füstös kocsmák, partik mind mind hívogatóbbak. Özönlenek a népek… Az első tavaszi séták alkalmával már magunkba szívtuk az élet megújuló illatmolekuláit, de a korai-öröm lecseng. Az euforia lanyhulni kezd, aztán hirtelen rádöbbenünk a...

Levél
Van, hogy az ember fia levelet ír. Aztán egyszer csak az ujjai önálló életre kelnek és valami teljesen más keveredik ki az egészből... Ketrec... most ketrecben van a szíved. Azon gondolkozol eldobjad-e a kulcsot... vagy épp azon, hogy hova, milyen messzire hajítottad. A vörös, lüktető izomtömeg feszes kalitkába zártan feszül neki minden dobbanásnál a köré fonódó acélsodronyoknak. Ilyenkor fény árad szét s remegő testedet intenzív, villámló remegéssel tölti el. Méz csurran vér helyett,...