Manipulatív verbális szemét

Ez inkább egy "esszenciája" annak az embertípusnak, amilyennel jópárszor találkoztam már, jópár év alatt.

Soha nem értettem, miért vannak annyira eltelve maguktól, mitől olyan magabiztosak bizonyos emberek, akik úgy gondolják, megmondhatják másoknak, mit tegyenek, hogyan éljenek, kivel feküdjenek össze, mit gondoljanak a világról, az emberi kapcsolatokról, illetve az abban, azokban elfoglalt helyükről, mindezt anélkül, hogy egy kicsit is érdekelné őket ezeknek az embereknek a valós élete, gondolatai, érzései, esetleges reakciói.

Sokszor virágnyelven, olyan "mindenkinek mondom, hogy xy is értse", kissé leereszkedő stílusban adják elő, egyfajta magabiztossággal, mintha pusztán az a tény, hogy ők leírnak/elmondanak valamilyen vaktában lövöldöző, sok esetben közhelyszerű "kinyilatkoztatást", a másik embert a szerintük megfelelő irányba megváltoztathatnák, mintha a manipuláció ilyen egyszerű volna. Esetleg trükközni azzal, hogy legyen neki rossz, aztán a manipulátor szerinti kevésbé rossz majd jónak tűnik fel. Ez az emberkísérlet borzasztó kellemetlen, deprimáló, nem tiszteli a másik ember határait, annyira sem tiszteli, hogy egy személyes beszélgetés során őszinte legyen vele, inkább eltávolodik tőle és messziről kezdi szarral dobálni, esetleg annak rózsaszín csillámmal lefújt, de ugyanolyan büdös változatával. Ez a távolságtartás lehet tényleges távolság, de megjátszott közelség is, amelyben nincs őszinteség, sem valódi empátia.

A magát okosnak gondoló manipulátor sem nyer vele végső soron, hiszen nem éri el a célját. Vagy igen? Ő "megmondja", valójában más célja nincs is, mint saját fontosságának tudatában eltelni. Csak legalább ne ártana vele, ne szívná mások vérét, ne szemetelné tele mások intellektusát.