LD?

Azt hiszem, értem, mire gondolsz. Valószínűleg én is inkább a "szürke zónába" tartoznék. Nem vagyok különösebben izgalmas pasi – egészen addig, amíg el nem kezdem mesélni, mi minden történt velem eddig. Akkor viszont van, akinek már túl sok lennék. 😂 Szerencsére nem igazán tudom, mi a helyzet most az appokon, mert engem már évekkel ezelőtt törölt a Tinder. Az akkori barátnőmmel közösen kerestünk volna, és az egyik képen látszott a háta. Ez volt a nagy bűnöm – azóta nem is nagyon foglalkoztat a téma.

Most így belegondolva, nagyritkán és is tudok kurvára félni. De csak attól, hogy nem keltem legalább egy átlagosan értelmes és érdekes Homo sapiens látszatát. Semmi nagy elvárás. 😂
A húzogatós appok értelmezhetetlenek számomra. Egyszer-kétszer próbáltam, nem a Tindert, valami másikat. 🥴 Már az frusztrál, hogy azonnal el kell döntenem, szimpatikus-e a másik. Holott az emberek nagy része a szürke, semleges zónában van. Ahhoz általában egy kicsit meg kell erőltetniük magukat, vagy többnek kell kiderülnie róluk, hogy valamelyik szélsőséges kategóriába kerüljenek.

Aha. Ezért is fogalmaztam így, hogy a hozzászólásom inkább szól rólam, mint a blogról. Nagy igazság van abban, amit írsz. Bár itt nekem megint inkább az a személyes megélésem, hogy sajnos elég sokan vannak olyanok, akik már a legelső találkozótól annyit várnak, hogy sokkal nagyobb veszteségnek élik meg, ha felsülnek valakinél. Mondjuk én lehet ezért szeretek inkább levelezni, mint egy randiappot húzogatni. :D

Itt most lehet, hogy másról írsz, mint amiről én írtam. 😅 Ebben a helyzetben nem beszélhetünk mellőzöttségről. Az, hogy én a saját függőségemtől néha egy kicsit meghülyülök, az az én dolgom, az én fejemben (és egyéb testrészeimben) jön létre. Ezt próbálom kordában tartani dozírozással. A másik nyilván nem lehet mellőzött, mert nem gondolom ennyire fontosnak magam.

De ha már mellőzöttség... egy ilyen közegben pl. mi számít annak? Már szinte természetes, oda-vissza. Ez is olyan dolog, amit meg lehet szokni.
Ahhoz már mélyebb érzelmi kötődésnek kell kialakulni szerintem, vagy olyan vágynak tényleg, hogy az ember igazán pofára essen, igazán mellőzve érezze magát. Erre elég egy-két találkozás? Hazudnék, ha azt írnám, nem esett már szarul ghosting, csak levelezés során is... de ez a velejárója ennek az egésznek.
Igaz, megint más ezt egy inkább olvasó-levelező attitűdből írni, és más annál, aki többet vár ettől, mert neki a pofára esésre is nagyobb az esélye.

Nem szeretnék mögöttes tartalmat keresni vagy mások helyett magyarázkodni, de nálam előfordulnak olyan időszakok, amikor egyszerűen nincsenek szexuális fantáziáim, és a szex gondolata sem merül fel bennem. Tapasztalatom szerint ez sokszor partnerfüggő: volt olyan lány, akire ha csak rágondoltam, máris felidéződtek bennem illatok és érzések, amelyek szinte azonnal beindítottak. Éd most is megmoccan bennem valami. Ez akár addiktív is tud lenni. 😀

Ugyanakkor nemrég volt egy élményem, ami másképp alakult. Az első találkozás annyira jól sikerült, hogy felülmúlta minden előzetes elképzelésemet. A második alkalom viszont már nem adott akkora élményt, valami megváltozott. Mindkettőnkben beindultak bizonyos védekező mechanizmusok, és az egymásnak ellentmondó reakciók végül bennem is nyomtak egy “trigger gombot”. Akkor döntöttem el, hogy ezt nem szeretném tovább erőltetni: jobb, ha te jobbra mész, én pedig balra.

De ez csak az én konnotációm, amiből semmi sem következik a blog tartalmát illetően. Jogos a kérdés, mi történik abban, aki mellőzve érzi magát?