Nyári fantázia

Blogs » Blog - konok_kecske » Nyári fantázia
konok_kecske (35)
Uncertain
Female, Hetero
  • Has blog 
Entries filtered by time 2025. 08. (1)
08. 10. 12:26 | Appeared: 143x

Strandra nem vett volna fel tangás bikinit, főleg nem a jelenlegi helyzetében, jól elvert, piros hátsóval, de a férfi ezúttal így kívánta. "Hadd lássák, hogy az enyém vagy" - mondta ellentmondást nem tűrően. Egy plugot is be kellett tennie, bár megbeszélték, ha nagyon kényelmetlen lesz, kiveheti. Kiveheti, de annak meglesz az ára.

Ahogy sétáltak a fűben a kajáldák felé, megrökönyödéssel vegyes tisztelettel néztek a férfira. Rá lopva sandítottak, a fenekét nézték. Csak egy-két férfi bámult nyíltan az arcába, "tudom, hogy egy kis kurva vagy" nézéssel.

Ahogy ültek az ételre várva, mely ülés eleve kissé gyötrelmes volt a nő számára, háttérben a tó csillogott. Szótlanul szemeztek. A férfi nem romantikus ellágyultsággal nézte, inkább hidegebb, szenvedélyes birtoklással. Az ő kezében volt az irányítás. A nő már nem volt biztos benne, hogy nemet tud majd mondani azokra a dolgokra, amelyeket nem szeretett volna megtenni. Igaz, olyan sokmindenkinek és sokszor mondott nemet, hogy ezúttal talán felszabadulhatna. Ha egyáltalán képes lesz ezt kontrollálni és nem magától fog megtörténni.

-Hogy' érzed magad?

-Azt hiszem, nem tudok tiszta fejjel gondolkodni. - érezte a plugot a fenekében, és bármennyire is nem akarta, újabb és újabb adag nedv buggyant ki a szeméremajkai közül.

-Még nem mehetünk haza. Most érkeztünk.

-Tudom.

Megebédeltek, majd visszasétáltak a törülközőikhez.

-Bemész a vízbe? - kérdezte a férfi.

-Egy kicsit még pihennék.

A férfi olvasott, s a nő hozzábújva lehunyta a szemét. Érzékeny fenekén érezte a szellő érintését és a tekinteteket. 


Comments (5)


#474827 | 08. 10. 17:27
Nem szabad ennyíre érzékenyen felfogni.
Szivesen nudizok ha körúlóttem csak monokiniznek. Ott inkáb megnéznek hisz egykicsivel nagyobb az átlagnál.
Igy van ez a szauna esetében is pedig ott mindenkin egy lepedö van. A tusolásnál meg mindenki ruha nélkül.
#474826 | 08. 10. 17:19
Ó, nem "megjegyzést" kérdeztem. Metakommunikációt. :) Lehet, jobban járnék, ha egyébként én sem lennék erre ennyire érzékeny. Szavak nélkül is hallom mások gondolatait. Még azokat is, amiket nem gondolnak. 😀
#474825 | 08. 10. 17:05
Nem volt különösebb hatása.
Pedif a phug rozsaszinü volt.
Az erényöv az fém volt.
Voktam fagyiért üdítöért megjegyzést nemkaptam. Legalább is olyat amit hallotam.
Érdekes érzés az bizonyos.
#474824 | 08. 10. 15:17
És, megnéztek jól? :))
#474822 | 08. 10. 14:54
Nekem erényövben és phugban kellett lennem a nudin.
Mindenhova engem küldött az ÚRNÖM!






 
We use cookies to provide security and user-friendly features when you visit our website as well as to collect statistical data. More information: Privacy Policy