A zakkantság haszna

Megpiszkálták az egómat.

Nem kicsit.

És azóta motoszkál bennem valami.

Azért talált be ennyire, mert nem egy olyan mondat volt, amit egyszerűen le lehet rázni magadról. Olyan helyre talált, ahol amúgy is volt bennem egy kis bizonytalanság.

Arra, hogy vajon tényleg annyi van bennem, amennyit én gondolok.

Hogy tényleg meg tudom-e csinálni azt, amit elképzelek.

Hogy amikor azt mondom valamire, hogy képes lennék rá, akkor tényleg képes lennék-e rá, vagy csak szeretném ezt hinni magamról.

És ez már érdekesebb kérdés.

Mert mások véleményét könnyű lesöpörni. Mindenki azt gondol rólad, amit akar. Nem kell mindenkinek ugyanazt látnia benned.

Sokkal kellemetlenebb szembesülni azzal, hogy te magad sem tudod pontosan, mire vagy képes.

Én pedig most szeretném megtudni.

Nem egyetlen nagy pillanatra gondolok. Nem arra, hogy egyik napról a másikra majd minden a helyére kerül.

Hanem arra, hogy legyen valami, amit felépítek. Valami, amibe beleteszem magam. A gondolataimat, a munkámat, a kreativitásomat, az időmet, a makacsságomat, az összes hülye ötletemet és azt a részemet is, amelyik képes addig menni, amíg egyszer csak tényleg sikerül.

Mert ez a részem eddig is létezett.

Csak érdekes helyeken mutatta meg magát.

Ha valami igazán fontossá vált számomra, elképesztő dolgokra voltam képes. Olyan elszántságra, amiről máskor nem is feltételeztem volna, hogy bennem van.

Tudok nagyon ragaszkodni.

Tudok nagyon akarni.

Tudok úgy beleállni valamibe, hogy közben megszűnik a „majd meglátjuk” kategória.

És őszintén szólva szeretném végre ezt a tulajdonságomat valami olyanban is látni, ami rólam szól.

Mert lehet, hogy tényleg zakkant vagyok, ha valamit a fejembe veszek.

Ezt vállalom.

Sőt, most kifejezetten kíváncsi vagyok rá, mennyire.

Mi történik, ha ezt az elszántságot nem egy másik ember, egy kapcsolat vagy valamilyen érzelmi vihar hozza elő belőlem, hanem egy saját cél?

Mi történik, ha egyszer én leszek az a dolog, amihez ennyire ragaszkodom?

Ezt szeretném kideríteni.

Nem tudom, pontosan meddig jutok.

Azt sem tudom, mennyi munka lesz benne, és azt sem, milyen eredménye lesz.

De most már érdekel.

Nagyon.

Mert van bennem egy makacs kíváncsiság, hogy mi történik akkor, ha egyszer tényleg odateszem magam valami mellé, és nem azért, mert valaki más fontos nekem, hanem mert én tartom fontosnak.

Lehet, hogy meglepem saját magamat.

Lehet, hogy kiderül, hogy sokkal többre vagyok képes, mint eddig gondoltam.

Ezt most már nem akarom elképzelni.

Ki akarom deríteni.