A Kősziklám

Húsvét hétfő este volt, lefekvéshez készültem és megláttalak az oldalon online vagy. De rég láttalak, rég hallottam rólad... Azonnal cikáznak a gondolatok, 3 éve voltunk együtt utoljára, hiányzol, nagyon hiányzol. Ölelnélek, csókolnálak, térdelnék előtted most azonnal. Eltelt 3 hosszú év, de senki másnak nem tudtam azt mondani szívemből Uram, nem éreztem és nem tett érte. Egyszer már majdnem, de legyőztek, nem tudtam és nem akartam versenyezni valaki más múltjával, a második hely pedig nekem nem elég. Tudod Te is, hogy rettentő magasra tetted a lécet ugyanakkor azt is mondtad meg lehet ezt ugrani, valaki meg is fogja csak talán még nem jött el az ideje. Aztán hirtelen ostorcsapás hang, levelem jött! Kizökkenek a gondolataimból. Váltottunk két levelet Te hívtál és fél óra múlva indultam, hozzád… Öleltelek, csókoltalak, térdeltem…. pont ugyanúgy mint 3 éve amikor az első voltál akivel találkoztam, az első akiben bíztam, aki szembe fordítottál önmagammal. Megvoltak a húsvéti népszokások is locsolkodás, sibálás (persze különböző eszközökkel). Eltelt ennyi idő és mégis minden ugyanúgy működött mint akkor szavak nélkül is. Végülis nem csodálkozom ezen, hisz azóta is időről időre kíváncsi vagy rá, hogy van az a nő akit a ribancoddá tettél. Még ha nem is tudunk találkozni akkor is eszembe jutnak a szavaid. „Ízig vérig nő vagy ezt soha ne feledd, ne érd be kevesebbel!” Ezzel búcsúztál tegnap is valószínűleg ismét hosszú időre. Én pedig azzal, hogy ígérem megtalálom akivel jó kezekben leszek. Sokan ismertek személyesen így talán meglepő, hogy ezt most leírtam, hisz nem szoktam az érzéseim nyilvánosan megosztani, de van amikor a kivétel erősíti a szabályt. Egy biztos, az első mindig meghatározó és megadja az irányt, úgy ahogy nekem a Kősziklám.