Dzsinik és szuperhősök, avagy a titánok harca

Mennyi dzsin várakozik itt, hogy kiszabadítsák őket a palackból! Ám, még annal is több hős lesi, hogy kit szabadíthat ki, menthet meg...
Szép hastáncosnőnek öltözött lányok, nők kuporognak bezárva, csak arra vágyva, hogy kinyújtózhassanak végre és leendo uruk, gazdájuk minden titkos kívánságát teljesítsék; Megajándekozzák őket szerelemmel, szeretettel, gondoskodással, meg mindenféle bujasággal és gyarló örömökkel... Piros köpönyeget hordó férfiak lesnek a tavolba. Fürkészőn szemük fölé kapják tenyerük, minden apró neszre! "Hol van a hölgy, akit meg kell menteni?" Mégis, mindezek dacára mennyi boldogtalan, pártalan, de páratlan ember van itt! Mert a kibaszott hősök, ugyan, nagynehezen kinyitják a palackot, kirángatják onnan a bent senyvedő dzsini lányokat, de mikor kivánni kéne végre, akkor mi történik? Na, mi? Gyáván elfutnak... Vagy, ami még ennél is rosszabb, visszazárják a dzsint a palackba és nem kívánnak szart se! Hazafutnak a biztonságos, megszokott kis életükbe. És a dzsinik? Ők mindent jól csináltak? Háát...A dzsinikkel az a baj, hogy bár, először elesettnek és megmentésre szorulónak tűnnek, akik még egy apró palackban is elférnek, (így persze a hősöket izgatják, beindítják és cselekvésre serkentik), de aztan előbújnak a palackból, kihúzzák magukat és a hősök megijednek erejüktől, nagyságuktól, magabiztosságuktól...Aprónak és gyámoltalannak érzik magukat mellettük. Pedig ők hősök! Vörös köpönyegük is van, amibe olykor belekap a fuvallat, a naplemente aranya pedig beragyogja peremeit... Ezért gyorsan visszazárják őket a palackba.
Én a kibaszott dzsin vagyok a palackból, akitől ha kívántak is, visszazárták gyorsan, mielőtt azt teljesíthette volna! Én olykor, rohadtul egy hős is vagyok, de a férfiak arra nem gerjednek, hogy megmentsem őket! Mit tegyek akkor? Játszam el, hogy nem egy nagyhatalmú dzsin vagyok? Csak egy apró szellemecske, aki a palackban rekedt, mert olyan béna?
Vagy szigeteljem el és sodorjam bajba a férfiakat? Tiporjam őket a földbe, rúgjak még párat beléjük, hogy tuti legyen, azért, hogy aztán végül egyetlen barátságos, segítő kéznyújtásomat is megbecsüljék?
Én nem így szerettem volna játszani...