U N I V E R Z U M

Varázslat, bűbáj, megbabonázás...nem csak női hatalom, ez több! Ha nem vagy domina, ilyet nem látsz! Rászoktam erre az érzésre, ez az én drogom. És mi ez az érzés? A hatalom netán? Nem, ez több! Olyasmi, mint a súlytalanság állapota. Hatalmas testeket mozgatok meg játszi könnyedséggel.

Férfiak, 100 kilót is nyomhatnak, izmosak, erősek, büszkék... Én nő vagyok, kicsi. Egy érintés és megdermednek, egy szoritás és átadják magukat a sodrásomnak. Lehunyják szemüket, áhítattal nyílik ajkuk. Végtagjaikat szétdobjak, vagy fejük fölé, a magasba emelik összekulcsolva, olykor hátra... megadják magukat nekem. Nekem adják, amijük van; magukat. Bárhova lehet őket lökni, húzni, pakolni. Torkon lehet őket ragadni, leköpni, pofozni, meg vannak babonazva... súlytalanok... és csakugyan! Minden nehezéket elengednek, minden felelősség, aggaly tovaillan, azt is nekem akarják adni. Nem mintha önzetlen adakozók volnának, csak lebegni akarnak, legalabb erre a kis időre.
Én pedig, az apró testű varázslónő, az univerzumot adom nekik, annak súlytalanságával, rejtélyével, sötétségével, kimeríthetetlenségével, ridegségével, és fényes csillagaival együtt!

Szenvednek az univerzum nélkül, nehéznek érzik tagjaikat. Én pedig szenvedek, ha belülről feszít az univerzumom, az űr, mert üresseget érzek, ha nem adhatom át, hogy lebeghessenek tőlem, hogy magukat adhassák át nekem.