Lejöttem rólad

Elsodródtam tőled. Ha álltak közöttünk emberek, most még többen, főleg a fiatalok, az okosak, energikusak, az egészségesek, nyomukba sem érek. Most már ott van a remény, van kikkel jövőt építeni.

Mindig elhatározom, hogy iszom egy fekete sört, mert azt szeretem, de aztán meglátom a tömeget és azt érzem, hogy, bár örülök az örömüknek, ami az én örömöm is, de nem látom a kapcsolódási pontot. Én elveszek ebben a tömegben, nem vagyok elég gyors, nem vagyok elég tapasztalt, nem tudtam soha eligazodni az emberek között. Soknak érzem, csak keresem a kiutat, a szabad levegőt, az egyedüllét tiszta levegőjét, amit már annyira ismerek.

Azt hiszem, lejöttem rólad, bár az utóbbi években te is az egyike voltál a biztos pontoknak, biztosabb, mint az, hogy hol fogok lakni vagy hol fogok dolgozni. Volt egy illúzióm, mintha csak karnyújtásnyira lennél tőlem, valójában fényévekre. Ezt meg kellett tudnom különböztetni, hogy csak azért, mert sokat láttalak, nem lett valós közünk egymáshoz.

Ez így volt jól, "visszavenni a fókuszt", mindenképpen egy sokkal egészségesebb attitűd. De azért néha, ha rám jön, megnézlek közelebbről. Nem csak miattad...