Pont Flake?
Blogs »
Blog - kigyoszisz »
Pont Flake?
Entries filtered by time
2024. 10. (2)
2024. 01. (1)
2023. 07. (2)
2023. 06. (1)
2023. 03. (2)
2022. 11. (1)
2022. 08. (1)
2022. 05. (1)
2022. 03. (1)
2022. 02. (1)
2022. 01. (2)
2021. 12. (1)
2021. 11. (3)
2021. 07. (3)
2021. 06. (1)
2021. 05. (2)
2020. 11. (1)
2020. 10. (6)
2020. 09. (4)
2020. 08. (1)
2020. 07. (1)
2024. 01. (1)
2023. 07. (2)
2023. 06. (1)
2023. 03. (2)
2022. 11. (1)
2022. 08. (1)
2022. 05. (1)
2022. 03. (1)
2022. 02. (1)
2022. 01. (2)
2021. 12. (1)
2021. 11. (3)
2021. 07. (3)
2021. 06. (1)
2021. 05. (2)
2020. 11. (1)
2020. 10. (6)
2020. 09. (4)
2020. 08. (1)
2020. 07. (1)
https://telex.hu/szorakozas/2023/07/18/rammstein-szexualis-visszaeles-vad-christian-flake-lorenz-billentyus-till-lindemann
Nálam most jött el a pont, hogy úgy érzem, rosszul vagyok. Mert pontosan tudom, milyen az, amikor egy vágyott férfival "alakulnak a dolgok". Tudom, milyen az, amikor biztonságban érzem magam, mert verbális-nonverbális úton folyamatosan azt kommunikálja felém, hogy kedvel, tisztel, elfogad olyannak, amilyen vagyok, érdeklődést mutat. (nyálas naivitásnak tűnik, mi?)
Tudom, milyen sokat inni olyan férfival, akire amúgy is vágyom. Hiszen iszogattam már úgy pasikkal, hogy vigyáztak rám, tiszteletben tartották a határaimat. (igaz, rájuk nem vágytam)
Aztán tudom, milyen, amikor éppen elég részegen már nem tudok védekezni, már a testi erőfölényből adódóan sem, és megtörténnek velem olyan dolgok, amelyeket nem akartam, bár a vágyott illetővel. Amelyekről azt gondolom egy pár hétig, hónapig, hogy egy nőnek ki kell bírnia, próbálom elhessegetni a gondolatát, hogy nem volt rendben valami, élni akarom tovább az életemet. Ha egy nő szóvá tesz valamit, hisztizik. "Az erős nők mindent elviselnek", mert ha nem, akkor megszégyenítik őket.
Tudom milyen azt hinni, hogy "majd elmúlik", mert az elején még én is elhiszem, hogy ami sokakkal megtörténhet, az normális. Aztán nem múlik el. Rosszabb lesz. Olyan, mint egy fekete felhő, ami egyre növekszik, és ráül az ember életére. Tudom, milyen évek múltán is szenvedni, napra, órára pontosan emlékezni, mikor és hogyan történt. Éjjel arra felriadni, ahogy a történtek újra leperegnek előttem. Milyen tehetetlennek lenni, milyen a gyengeség tudatával együtt létezni.
Milyen az, amikor a vágyott férfi egyszerűen azt hiszi, hogy a megszerzett nőből majd jut a kevésbé szerencsés vagy vonzó barátnak is. Hál'Istennek, velem ilyen nem történt, csak próbálkoztak. Ez egy borzasztóan kiábrándító, hányingeres élmény volt nekem, ez az árukapcsolás, hogy ilyen módon manipulálni akarnak. Több ilyen élményem volt. Mintha ez olyan automatikus lenne. Mint egy uzsicsomag, amit megoszt az osztálytársával. Mert ő majd bevonzza és a nő nyilván észre sem fogja venni a gyors helycserét. Ettől az egésztől én bizony rosszul vagyok. Most lettem rosszul. Mert pontosan tudom, hogy ezek a dolgok így történnek.
Továbbra sem vagyok híve annak, hogy valakit a magánélete miatt a művészetében is cancelezzenek. Nem vagyok híve a "túllincselésnek". Nem vagyok híve egyik szélsőségnek sem, a kollektív bűnösségben nem hiszek. Egyszerűen nekünk, nőknek és férfiaknak meg kéne ismernünk valójában egymást, meg kéne tanulnunk jól bánni egymással.
Nálam most jött el a pont, hogy úgy érzem, rosszul vagyok. Mert pontosan tudom, milyen az, amikor egy vágyott férfival "alakulnak a dolgok". Tudom, milyen az, amikor biztonságban érzem magam, mert verbális-nonverbális úton folyamatosan azt kommunikálja felém, hogy kedvel, tisztel, elfogad olyannak, amilyen vagyok, érdeklődést mutat. (nyálas naivitásnak tűnik, mi?)
Tudom, milyen sokat inni olyan férfival, akire amúgy is vágyom. Hiszen iszogattam már úgy pasikkal, hogy vigyáztak rám, tiszteletben tartották a határaimat. (igaz, rájuk nem vágytam)
Aztán tudom, milyen, amikor éppen elég részegen már nem tudok védekezni, már a testi erőfölényből adódóan sem, és megtörténnek velem olyan dolgok, amelyeket nem akartam, bár a vágyott illetővel. Amelyekről azt gondolom egy pár hétig, hónapig, hogy egy nőnek ki kell bírnia, próbálom elhessegetni a gondolatát, hogy nem volt rendben valami, élni akarom tovább az életemet. Ha egy nő szóvá tesz valamit, hisztizik. "Az erős nők mindent elviselnek", mert ha nem, akkor megszégyenítik őket.
Tudom milyen azt hinni, hogy "majd elmúlik", mert az elején még én is elhiszem, hogy ami sokakkal megtörténhet, az normális. Aztán nem múlik el. Rosszabb lesz. Olyan, mint egy fekete felhő, ami egyre növekszik, és ráül az ember életére. Tudom, milyen évek múltán is szenvedni, napra, órára pontosan emlékezni, mikor és hogyan történt. Éjjel arra felriadni, ahogy a történtek újra leperegnek előttem. Milyen tehetetlennek lenni, milyen a gyengeség tudatával együtt létezni.
Milyen az, amikor a vágyott férfi egyszerűen azt hiszi, hogy a megszerzett nőből majd jut a kevésbé szerencsés vagy vonzó barátnak is. Hál'Istennek, velem ilyen nem történt, csak próbálkoztak. Ez egy borzasztóan kiábrándító, hányingeres élmény volt nekem, ez az árukapcsolás, hogy ilyen módon manipulálni akarnak. Több ilyen élményem volt. Mintha ez olyan automatikus lenne. Mint egy uzsicsomag, amit megoszt az osztálytársával. Mert ő majd bevonzza és a nő nyilván észre sem fogja venni a gyors helycserét. Ettől az egésztől én bizony rosszul vagyok. Most lettem rosszul. Mert pontosan tudom, hogy ezek a dolgok így történnek.
Továbbra sem vagyok híve annak, hogy valakit a magánélete miatt a művészetében is cancelezzenek. Nem vagyok híve a "túllincselésnek". Nem vagyok híve egyik szélsőségnek sem, a kollektív bűnösségben nem hiszek. Egyszerűen nekünk, nőknek és férfiaknak meg kéne ismernünk valójában egymást, meg kéne tanulnunk jól bánni egymással.
Comments (9)
Azért kíváncsi lennék, ha mondjuk Richard vagy Schneider mászott volna rá, az mennyiben változtatott volna a helyzeten. 😋
De azért... valahogy sehogy nem akarok belegondolni abba, hogy milyen lehet, amikor Flake rám fekszik, miközben talajrészeg vagyok és Tillel akarnék bni. 😂
Ezzel már megjártam én is. Pucéran ült a csaj az ölemben a hálószobában, mikor bejelentette hogy igazából nincs még 18. (Akkoriban még az volt a jogi határ.)
Aztán ő volt megsértődve mert rövid úton kihajítottam.
Nagy szerencsém volt, akkor még nem terjedtek ezek a "húsz éve megerőszakoltak, mert nem mondtam nemet" sztorik, így nem cseszte szét az életemet.
De nem mindenki ilyen szerencsés.
(Bár most belegondolva lehet hogy még nincs húsz éve. Viszont nem is vagyok sikeres zenész. Meg nagyon gazdag se...)
Itt a lányoknál is minden esetet külön kezelnék, mert lehet, hogy van, aki valóban traumát élt át, mások meg csak ráültek a metoo vonatra.
Ha valami kérdéses lehet, az nem maga a szex megtörténte, hanem a "hogyan".
DE! Voltam grupi. Megjártam pár back-stage-et, és privát partit. Pontosan tudtam, mi vár ott rám, mi történhet velem, és úgy mentem oda, hogy én ebbe beleegyeztem. Nem szóban, hanem azzal, hogy odamentem! Nagyon naív, aki azt hiszi, hogy elmehet egy ilyen helyre, és nem fogják megb.szni. Nem is értem, mit gondoltak. Inkább ezeket a csajokat kéne kivizsgálni, mert veszélyesek önmagukra.
Én ezt gondolom.