Miért fontos a büntetés? - csak erős idegzetueknek!

Kimaradt pár nap, gyakorlatilag nem voltam fönn az oldalon, akkor elintéztem egy rövid válasszal. Lehet, fölösleges újra megnyitni ezt a blogot, de nem tudom…
„A gyerek ugyanis azt válaszolta: Azért, mert nem kapok büntit.”
„Ergo: addig-addig akarta feszíteni a határokat, míg el nem éri, hogy gyengekezű, túlságosan engedékeny anyja végre megregulázza.”

Ha az ergo után a következő állna, hogy a srác azért tette ezt, mert a túlságosan megengedő és mindent ráhagyó „nevelés” következtében kialakult benne a „megtehetem, hiszen úgysincs következménye”, akkor azt még megérteném.
De ehelyett az áll végkövetkeztetésként, hogy azért tette, hogy az anyja, aki gyengekezű, és nem következetes, „végre megregulázza”.

Ezért kérdeztem azt, amit, erre az volt a válasz, hogy „nem értem, hogy érthettll ilyen végkövetkeztetést, de nem is lényeges”.
Pedig tényleg érdekelne. Nem kötözködésként.

koszonom szepen a hozzaszolasokat, jo volt oket olvasgatni!

A korlátokra, határokra szüksége van a gyerekeknek. Ez adja a biztonságot, hogy tudják mi fog történni. Ezeken belül mindent lehet, ez az ő szabadságuk.

A pedagógusoktól gyakorlatilag elvettek minden lehetőséget, hogy a fegyelmezzenek. De nem is az ő dolguk a gyereknevelés. Nem az ő feladatuk helyrehozni, amit a szülő elrontott.
(És ne felejtsük el, hogy az oktatási rendszer alapvetően egy "kockagyár": a minden szempontból beilleszkedő gyerek az ideális alany. A problémás, különleges figyelmet igénylőkkel a mostani rendszer nem nagyon tud mit kezdeni.)

Fegyelmezni kell a gyereket. De elítélem, ha valaki fizikailag bántalmaz, nevelési céllal. Elfogadom, hogy van olyan helyzet - főleg nagyon kicsiknél - amikor egyszerűen az az ösztönös reakció, hogy az ember odacsap: mert nagyon gyorsan kell reagálni vagy egyszerűen akkora baromságot csinál és elszáll a szülő agya. De egyik esetben sem a megszégyenítés vagy fájdalomokozás a cél. Mélységesen elítélem, ha valaki ezekkel próbálja meg a gyerekét az általa helyesnek vélt irányba terelni.
Bőven elég, ha gyerek szembesül a következményekkel - így a saját felelősségérzetét erősítjük. De el is lehet magyarázni, hogy mi miért történik, mire nem gondolt, amikor valamit megtett. Megérti, nem hülye.

Az általunk helyesnek ítélt viselkedést kell megerősíteni dicsérettel, jutalommal, a saját örömünk kifejezésével. Nem, nem szeretettel... a szeretetnek a gyerek irányába mindig feltétel nélkülinek kell(ene) lennie.

Bátran lehet használni pálcát, vesszőt főzőkanalat is.
Nem kell félni, nem sérül, nem torzul a gyerek lelke, ha határozott, következetes, szeretetteljes "határkijelölős" lelkülettel hajtjuk végre a fenyítést.
Ez esetben a gyerek ezt a lelkületet szívja közben magába, mint a szivacs.

Szükség esetén fenekeljük el a gyerekeket is!

Igazad van!

Jajj... Maga a blog a következtetés is visszatetsző...
Gyermek szájábol,hogy nem kap büntit igy bármit megtehet. Nem tudom milyen idős a kishápé, de nekem ez nem életszerü.

Nem kell ezen csodálkozni. Legalábbis szerintem. Éppen a Te kollégáidnak köszönhetően terjedt el napjainkra az a trend, hogy „jaj, nem szabad „bántani” a gyereket, mert felnőtt korában lelki sérült lesz…” Meg „jaj, az iskolában sem szabad fegyelmezni már lassan, mert az bűncselekmény…” De felhozhatnám az itteni – pixis - életet is, hogy itt is csak „tetszik gomb” van, és ha valaki véletlenül veszi a bátorságot és elmondja a véleményét – ami mondjuk nem egyezik a többségével – az már ősellenség…

Én sem értem, hogy érthettem ilyen végkövetkeztetést. De nem is lényeges...

nem értem, hogy érthettll ilyen végkövetkeztetést, de nem is lényeges. ez inkább a te végkövetkeztetésed, nem az enyém. én csupán arra hívtam fel a figyelmet, hogy a manapság divatos túl-engedékeny nevelés valójában nagyon káros. az egészséges személyiségfejlődéshez szükség van az idejekorán történő fegyelmezésre - persze csak értelmes kereteken belül

Viszont a blog végkövetkeztetése nekem változatlanul magas. Akit kemény kézzel nevelnek (regulázás), abból domináns lesz, akit meg engedékenyen, abból meg szub? És mindezt gyerekkorban, tudatosan végiggondolva?
Lehet, hogy bennem van a hiba, de ez nekem érthetetlen.

Minden ilyen tett egy gyerek részéről segélykiáltás. De szerintem nemcsak a túlzott engedékenység válthat ki ilyen szélsőséges reakciót, hanem a túlzott szigor is. A gyerek a koránál fogva nincs tisztában a tettei következményeivel. És ha nem lát otthon pozitív mintát a szüleitől, akkor később az önálló személyisége sem fog kialakulni (vagy csak nehezen) és egyre nehezebb lesz boldogulnia. Elsősorban saját magával. A környezetéről nem is beszélve. De a részleteket nem ismerjük.
Engem beszélgetve neveltek, se nem túlzott engedékenységgel, sem szigorral. Viszont következetesen.

Figyelmet akar. Mint mindenki. És keresi a határait. Amit ha nem mutattak meg neki kisgyerekként kívülről a szülei, csak nagy csatározások árán és kerülőutak után fog magában megtalálni.

Ez az én értelmezettemben annyit tesz, hogy rossz lehetek ,mert úgysem büntetnek meg... Nem regulára hajt a kispasi, csak tudja bábozhat az anyukával.