Egy új függőség

Kivételesen ez nem egy "sírós" bejegyzés lesz, namár nem azért, mert az előző miatt kaptam hideget-meleget. Függő lettem. Társkereső függő. Nem tudtam, hogy létezik ilyen, pedig van. Nagyon is van. Az elmúlt hetekben azon kaptam magam, hogy nem tudok koncentrálni sem a munkámra, sem a kikapcsolódásra, talán az egyetlen hely ahol tényleg ki tudtam szakadni ebből a rémálomból, az az edzőterem volt (ott muszáj is, mert néhány elkalandozott másodperc bőven elég egy izomszakadáshoz). Egész egyszerűen naphosszat derékig vagyok abban a kurva telefonban. 5 percenként nézem, jött-e értesítés valamelyik applikációból. Ha már ránéztem, csekkolom van-e új profil a közelben, mivel a 30km-es távot már rég kipörgettem. Néhány match, pár napos beszélgetés, majd ghosting, a szokásos forgatókönyv. Nem baj, húzom tovább, hátha most. Egész nap ez jár a fejemben, erővel találni szeretnék valakit. Mivel ez egy stresszes játék, többet is cigizek és többet is iszok a kelleténél.

A mai nap elhatároztam, hogy ez nem mehet tovább. Szánalmas, hogy felébredek az éjszaka közepén és hajnal 3-kor megnézem, jött-e értesítés valamelyik telibebaszott társkereső applikációból.

Mindig is kisebbségi komplexusom volt, nem véletlen kezdtem el edzeni sem. Örökké elégedetlen leszek magammal és örökké 2 polccal lejjebb sorolom magam, mint ahová való vagyok. Mert igen, ezt már felismertem, hogy nem kétpálcás vagyok és ezt nem a velem született adottságaimnak köszönhetem, hanem a belefektetett munkának. Ez az egész társkeresés most ismét olyan gyomrost adott az amúgy sem egekben lévő önbizalmamnak, hogy nem is részletezném. De elegem lett. Nem szeretném és nem is fogom magam kevesebbnek tartani, mert Gizi és Klári nem jelöl vagy nem ír vissza, akik amúgy maguk sem tudják mi a faszt is akarnak a társkeresőn. Nem tartom magam jó embernek, de messze nem én vagyok a legrosszabb. Tanultam, diplomám van, több nyelven beszélek, testileg pedig jobban nézek ki, mint a férfiak 90%-a (amiért megdolgoztam, -20 és 40 fokban, sárban, esőben, hóban is mentem a terembe, amikor nem szólt közbe valamilyen betegség vagy sérülés). Meg kell tanulnom most kicsit egyedül lenni, mert azt érzem, ez az egész minél görcsösebb, annál nagyobb lesz a pofára esés. És nem utolsó sorban meg kell tanulnom elfogadni magam és nem egyre lejjebb és lejjeb kategorizálnom magam minden egyes kudarcos nap után.

Kitartást mindenkinek, aki hasonló helyzetben van.

Köszi, ha elolvastad!