#1

Kora tavaszi nap volt. A nap egyre magasabbról sütött le ránk, sugarainak melegsége átjárta minden porcikánkat. A mélykék eget néhány bárányfelhő pamacs díszítette, éledezett a természet. A fárasztó hét után hosszú hétvége következett, amit végre az első percétől az utolsóig együtt töltöttünk. Nem ismertük egymást régóta, de a kezdeti megilletődöttség hamar a feledés homályába merült. Szinte meseszerűen követték egymást az események, mintha csak egy filmet vetítettek volna a szemem előtt. Pedig semmi sem lehetett valóságosabb, úgy éreztem magam, mint aki újjászületett és végre önmaga lehet úgy, ahogy arról olyan régóta álmodtam. Pénteken délután találkoztunk, ezúttal te jöttél hozzám. A találkozás előtti percek csigalassúsággal teltek, de végre megérkeztél. Lementem eléd a villamoshoz és forró csókkal üdvözöltük egymást. Az utcán valószínűleg senki sem gondolta volna rólunk, hogy élvezzük egymást megkötözve látni és egyéb, a hétköznapi emberek számára megbotránkoztató dolgokat művelni a hálószobában. A lakásban gyertyafényes asztal várt vacsorával és egy üveg vörösborral.
- Képzeld Levi, hoztam neked valami meglepetést. Nagyon izgatott vagyok, szeretném minél előbb rajtad látni… Ó és remélem, simára borotváltad magad, ahogy megbeszéltük, mert úgy lesz igazi az összhatás.
Kacsintasz rám csábos mosollyal kísérve, és nem tudom, hogy elsőre mit is gondoljak. Biztos valami ruhafélét szereztél nekem, futott át az agyamon. Beszélgettünk már arról, hogy szeretnél látni női ruhákban, merthogy számodra milyen szép látvány lenne, nekem pedig milyen megalázó, de be kellett vallanom, hogy egyben rettenetesen izgató gondolat is volt. Mindenesetre láttam, amikor kipakoltál a szekrénybe, így aztán tudom, hogy nincs nálad másik garnitúra ruha, amit nekem szántál. Egyszer csak kiveszel egy lezáratlan borítékot a kabátod zsebéből. Félig kihúzol belőle egy apró cetlit, amire mindössze néhány szó fér. Biztos, hogy van is rajta valami, mert zsírpapírból készült, úgyhogy félig meddig átlátszó, de arra gondosan figyelsz, hogy csak a hátulját vehessem szemügyre és ne tudjam kibogozni a betűket.
- Látod ezt? –kérdezed nőies pillogással kísérve. Jegyezd meg jól, hogy miket láttál. Kitaláltam egy izgalmas játékot, élvezni fogod. Mindenekelőtt viszont le kell venned a nadrágodat, aztán az alsónadrágot is. Szépen hajtsd össze, vidd el a hálóba és tedd be a szekrénybe, most nem lesz rájuk szükséged. Aztán ülj le az íróasztalodhoz a forgószékedbe, a kezeid pedig legyenek a karfán.
Mondanom sem kell, hogy már ezektől a mondatoktól olyan sebességgel vert a szívem, hogy egy Forma 1-es autó pilótája is megirigyelte volna egy szoros befutó végén. Egyszerűen megbabonáztak a szavak, a női szájból elhangzó utasítások elemi erővel hatottak rám, mintha varázsigék lettek volna. Teljesítettem az utasításokat és beültem az íróasztal előtt álló fotelbe.
- Szét a lábakat, a kezeket pedig a karfára! Miért kell kétszer mondanom? – pirítasz rám, huncut anyáskodó stílusban.
- Jójó Liza máris… Így jó lesz?
- Esetleg „Igen Úrnőm!” -rivallsz rám mostmár eléggé szigorúan és nyoma sincs a pár perccel korábbi mosolyoknak és cinkos összenézéseknek.- Látom a megszólítás nem az erősséged, de majd teszek róla, hogy ne feledkezz meg erről ilyen könnyedén. Azt hiszem túlságosan elkényeztettelek idáig és keményebben kell kézbe vennem a dolgokat.
- Elnézést kérek Úrnőm. Remélem nem haragszol. –És a szemeimben az addigi derű kezd elpárologni, a helyébe pedig a helyzet komolyságát felismerő tekintet úszik. Hiszen megállapodtunk: Ő a domináns fél és nekem ennek megfelelően kell viselkednem. Amennyiben pedig úgy ítéli meg, akkor a büntetések széles arzenálját vonultathatja fel az engedetlen és szemtelen szolga megfenyítésére, ami éppenséggel én volnék, és azért lássuk be, annyira nem abszurd a felfogásom, hogy a jutalmak helyett a büntetésekre hajtsak, bármennyire is szeretem feszíteni a húrt.
- Ne gondold, hogy ezt ilyen egyszerűen megúszod. Ráadásul nem is az első húzásod.
Miközben nagyokat nyeltem és megígértem, hogy többet ilyen nem fordul elő a kezeimet az alkar teljes hosszában a karfához rögzítetted némi folpack segítségével. A csuklótól a könyökömig gondosan betekerted, így aztán mindössze annyira voltam képest, hogy ökölbe szorítsam a kezem. Ugyanezt megtetted mellkas magasságban is a háttámlával, ami után már csak a lábaim maradtak szabadon, de azok sem sokáig. Egy-egy bilincs kattant mindkét bokámon, amiket a szék csillaglábához zártál hozzá.
- Így ni. Muszáj elővigyázatosnak lenni, nehogy túlságosan ficánkolni kezdj, mikor megtudod mi vár rád. – Aztán a szék támlájánál fogva beirányoztál a másik szoba ajtajával szembe, ami idáig zárva volt, csak a holmijaidat raktad be, amikor megérkeztél. Lassú, de kihívó lépésekkel közeledtél az ajtó felé és szó nélkül eltűntél a másik szobában. Néhány perc motoszkálás után előbukkantál és hátratett kezekkel lépdelve a székem előtt megálltál. Közben elég alaposan szemügyre tudtalak venni és újra meg újra meg kellett állapítanom magamban, hogy csodálatos alakod van. A fűző és a lakk magas sarkú pedig olyan külsőt kölcsönzött hozzá ráadásnak, hogy mágnesként vonzottad a tekintetemet. --- Először kapsz tíz-tíz pálcát a belső combodra a nagy szád miatt. Hangosan kell számolnod őket! – És a tárgyilagos mondatok után lesújtottál először a jobb combom belső felére, aztán még kilencszer megállás nélkül. Az első öt még nem volt vészes, de elég jól céloztál és a kis helyre koncentrált ütések, az amúgy is vékonyabb bőrrel fedett és érzékeny terület azonban nem sokáig kívánta a csípős suhintásokat. Eleinte még magamban büszkén nyugtáztam, hogy tájékozott vagy kínzás ügyekben, nem csak a nagyvilágba szállnak az ütések, hanem precízen, fondorlatosan, amolyan intelligens bűnöző módjára leckéztetsz és erre jó volt gondolni. Aztán a második ötös félidőben inkább a sziszegések foglaltak le és nem nagyon volt időm másra gondolni, mint készülni a következő ütésre. És bevallom a második sorozatnál már egyáltalán nem volt kedvem messzire kalandozni a gondolataimmal. Miután letetted a pálcát végre megláthattam, hogy miután kutakodtál a szobában, és mit rejtegettél a hátad mögött, amikor kijöttél. Nos, nem derültem fel tőle, mert úgy éreztem, hogy hiába a várva várt hétvégi találkozás, hiába vagy olyan gyönyörű, hogy az utcán még a felhők is mosolyt formálnak az égen, ha meglátnak, ebből nekem ma nem marad más, mint a puszta vágyakozás. Ugyanis egy erényöv volt a kezedben, a nyakadban pedig két kulcs lógott egy fém láncon. A torkomtól erőteljes zsibbadó érzés kúszott a gyomrom felé, a pulzusomat pedig újra az egekben éreztem. A fejemre szíjazott és a szájüreget kitöltő, a nyelvet mozdulni nem hagyó szájpeckem ellenére próbáltam egy „Ne!” felkiáltással hangot adni a véleményemnek, de leginkább egy „De!” foszlány sikeredett belőle.
- De? Ugye, hogy de jó lesz a hétvégénk, remélem te is ezt akartad mondani kis szolgám. Most pedig akkor ismertetem a játékszabályokat. Gondolom izgulsz, hogy meddig lesz rajtad ez az erényöv, de a jó hírem az, hogy ez teljes mértékben tőled függ. Most fel fogom rakni a szép farkadra, és nem lehetsz magaddal nagyra egy ideig, hogy meddig az pedig hamarosan ki fog derülni. Emlékszel azokra a zsírpapír cédulákra ugye? Nos, azokon dátumok vannak, mindegyiken egy darab. Összesen tíz cédulát készítettem, amiket miután kattant a lakat az új ékszereden, el fogok rejteni a lakásban. Tíz cédula, tíz perc. Ennyi időd lesz megtalálni őket. A jó hírem az, hogyha megtalálod mindet, akkor azonnal leveszem rólad és a kedvencedet kapod. Ha nem lesz meg mind, akkor a megtalált legkorábbi dátum lesz a szabadulásod napja. Megígérem, hogy akkor is könnyíteni fogok rajtad, de a kivitelezés módja akkor már pusztán az én kényem-kedvem szerint fog történni. A harmadik lépcső, akkor jön, ha egyet sem találsz meg, amit a saját érdekedben minél inkább elkerülnék. Ekkor ugyanis én döntöm el az időpontot is, és azt is, hogy mi történjen veled. Természetesen ez csakis később lehet, mint a papírokon lévő legkésőbbi dátum. Ha véletlenül ennyire ügyetlen lennél, akkor pedig a szabadulásod alkalmával sem tudnám garantálni a kielégülésed. Még annyi, hogy egy kicsit ösztönözzelek a keresésben: a legkorábbi időpont ma este 11 óra, ami talán túlságosan is gáláns volt részemről, de hát régen találkoztunk így és nem szerettem volna, ha esélyt sem adok neked… Ez tehát a nulladik nap, a holnapi lesz az első. A szabadulásod egyéb lehetséges időpontjaival is jól jártál. A héten szóba jött filozófiából a Fibonacci-sorozat és megihletett, szóval a sorozat első tíz eleme alapján választottam ki az időpontokat. Ezzel a legkésőbbi nagy napod is mindössze 34 nap múlva van, és ha belegondolsz, sokkal nagyobb esélyed van 7 napon belüli újra szabadon látni a farkad, mint bármi másnak. Hogy tiszta legyen a kép, az első tíz elem a 0, 1, 1, 2, 3, 5, 8, 13, 21, 34. Persze az utolsók között benne van a pakliban a 13, 21 és a 34 is, úgyhogy azért ne legyél teljesen nyugodt, szerintem egy hét után is kaparnád a falat, nem hogy több mint egy hónapos megvonással. – A lakat kattanása után bekötötted a szemem és kaptam egy fülhallgatót, hogy végképp semmi fogalmam sem legyen arról, hogy merre kelljen keresnem az apró cédulákat.
[folytatás rövidesen]