néha azt kérdem magamtól miért vagyok itt ezen az oldalon no persze a vágyaim de kétlem hogy itt lehetne egy komoly tartós kapcsolatot kiépíteni de aki tud arról hogy valakik itt találtak volna egymásra szépen kérem szóljon!
Vak tyúk is talál szemet.
Dugni??
Ebben a korban már örülök ha a kezemet fel tudom emelni.
Elég már az is ha megpaskolhatok(simogathatok) egy szép Női popsit.
Az még talán megy, talán.
Nekem több komoly kapcsolatom alakult itt ki.
Most is van több plátói szerelmem, akikkel úgy vagyok mint az igazi házasok:
Éjjel nappal tudunk veszekedni majd kibékülni.
Van , szerintem feltétlen, ehhez azonban valószínű, hiteles, korrekt, partnerekre, valamint, tisztességes szándékokra van szükség, mint a "való világban" is, egy kapcsolathoz. Létrejöhet szerelem, érzések, szándékok, de ehhez az anyagias vagyok kitétel asszem nem szükséges, illetve az , ilyen szándék mentén nem nevetséges, egyenesen gusztustalan.
Az ne reklamáljon, hogy nem talál, illetve az aki keres ne ebben a kategóriában keressen tartós kapcsolatot.
Lehet, hogy a tartós kapcsolat fogalomkörében én másra gondolok, szerintem azonban a tartósság , mindenképp önzetlenséggel kell, hogy párosuljon.
Nekem a fogalmaimban az összejött, az kapcsolatot jelent, tartósat, együttélést,házasságot, nem kósza numerát.
Ha már nincs, akkor nem jött össze.
Mi ebben a bonyolult?
tobbeknek is osszejott, nekem is, igaz, mar nincs, de legalabb volt. Vannak jobb peldak is, pl. hazassag, egyutteles stb. olvasgasd a regebbi blogokat, sokat irnak a boldog parok elmenyeikrol
A béka is azt mondta a gólya szájába hogy sohasem adom fel!!
Türelem!
Van itt annyi kedves, aranyos, jóindulatú, imádnivaló, gyönyörű .... nő, meg lesz a maradék 25%.
Mert van aki megkapja, van aki nem:DD
Deleted user
#31270 | 2013. 03. 26. 21:51
Nah ahhoz kellENE a türelem.
Mert van aki megkapja:DD
MADLEN én most csak arra vagyok kíváncsi hogy a türelem meghozza e a gyümölcsét tudod valószínú akkor is itt maradok ha meg találom akit keresek mert van itt pár enber akiket megkedveltem
Deleted user
#31263 | 2013. 03. 26. 21:05
Te Janek!
Itt vagy egy hónapja....milyen csodát vársz ennyi idő alatt..de komolyan.
Van akinek hónapok ,évek kellenek ehhez hogy találjon valakit magának akivel passzolhatnak minden téren.
Ne legyél már ennyire türelmetlen...ok hogy vágysz rá de ez nem csak itt hanem sehol máshol nem így működik az életben.
nem IVETTE az is fontos és a jó társaság is de eredetileg te is a párkeresés miatt jöttél nem?
Deleted user
#31257 | 2013. 03. 26. 20:44
janek az számít, hogy én önmagamra találtam, vagy az csalás? :DDD
SmPixie.com - BDSM partner seeking, dating and community portal
By accessing the site I certify that I am at least 18 years old and I have the right to view sexually explicit sites.
I agree that the site has a strong sexual nature. By accessing the site, I declare that I won't be harassed by sado-mazo, fetish, sexuality or other images, writings etc.
Comments (26)
Csak a szerénységem, félénkségem miatt nem reklámozom magamat.
Szeretem ha engem vadásznak le, az olyan izgalmas.
Dugni??
Ebben a korban már örülök ha a kezemet fel tudom emelni.
Elég már az is ha megpaskolhatok(simogathatok) egy szép Női popsit.
Az még talán megy, talán.
Most is van több plátói szerelmem, akikkel úgy vagyok mint az igazi házasok:
Éjjel nappal tudunk veszekedni majd kibékülni.
Az ne reklamáljon, hogy nem talál, illetve az aki keres ne ebben a kategóriában keressen tartós kapcsolatot.
Lehet, hogy a tartós kapcsolat fogalomkörében én másra gondolok, szerintem azonban a tartósság , mindenképp önzetlenséggel kell, hogy párosuljon.
Ha már nincs, akkor nem jött össze.
Mi ebben a bonyolult?
Türelem!
Van itt annyi kedves, aranyos, jóindulatú, imádnivaló, gyönyörű .... nő, meg lesz a maradék 25%.
Mert van aki megkapja, van aki nem:DD
Mert van aki megkapja:DD
Bár az az igazi ha meglesz a 100%-od:))
Vannak pozitív példák és nem annyira pozitívak.
Szerintem nagyban rajtad is múlik..