A remény nem a gyengék menedéke

Vannak időszakok, amikor az élet lecsupaszít. Amikor nem marad más, csak te, a gondolataid, és a csend, ami néha hangosabb minden szónál. Most én is egy ilyen szakaszban járok. Egy olyan időben, amikor a napok lassabban telnek, és minden reggel egy újabb kérdés: "lesz-e erőm ma is hinni?"

Sokáig azt hittem, erről nem tudok, vagy nem is érdemes beszélni. De aztán rájöttem: talán épp erről kell. Nem panaszként, hanem tanúságtételként. Mert néha az adja a legtöbb erőt, ha valaki kimondja: "még mindig hiszek."

Sokan azt hiszik, a remény menekülés. Hogy a remélő ember elfordul a valóságtól, s rózsaszínre festi azt, ami fáj. De a remény nem hazugság, nem álca. A remény az, amikor pontosan látod, mi történik körülötted, és mégis mersz hinni benne, hogy mindez nem hiába történik.

Az élet nem kímél. Van, hogy kíméletlen, van, hogy igazságtalan. Van, hogy csak próbára tesz, mintha azt kérdezné: "kibírod-e a holnapot is?"

De talán nem is az a dolga, hogy könnyű legyen. Talán az, hogy formáljon. Hogy megtanulj hinni akkor is, amikor már semmi okod nincs rá. Van erről egy kedvenc idézetem Seneca-tól: "Egy drágakövet dörzsölés nélkül lecsiszolni nem lehet, ahogy az embert sem próbák nélkül tökéletesebbé tenni."

A remény nem szivárvány és nem mese. A remény verejték, seb és türelem. De aki remél, az már félig győzött. Tamás csak akkor hitt, amikor látott, de Jézus azt mondta neki: "Boldogok, akik nem látnak, és hisznek."

Ezt érzem én is minden reggel, amikor még nem tudom, mit hoz a nap, mégis felkelek, és továbbmegyek az utamon. Mert az embernek néha akkor is mennie kell, ha nem tudja, hová vezet az út.

Eszembe jut egy gondolatkísérlet: ha egy film végét előre ismernénk, talán kevésbé izgulnánk közben. De az élet nem film. A szépsége épp abban rejlik, hogy nem tudjuk a végét, és mégis hiszünk benne, hogy értelmet nyer. A remény is ebben él: a bizonytalanságban. A nem tudásban, amit mégis átitat a hit, hogy valahol, valamikor, minden a helyére kerül.

Lehet, hogy most épp nehéz. Lehet, hogy az út sötét, és a fény az alagút végén csak halvány sejtelem. De a hit nem a bizonyosságból születik. Épp fordítva: a hitből születik a bizonyosság.

Emlékezz arra, hogy minden nagy felfedezés, minden új gondolat valaha lehetetlenségnek tűnt. Az emberiség legnagyobb vívmányait azok hozták el, akik nem adták fel, amikor még minden okuk meglett volna rá.

Walt Disney-t kirúgták egy lap szerkesztőségéből, mondván, hogy "nincs fantáziája".

J. K. Rowling kéziratát tizenkét kiadó utasította el, mielőtt valaki végül hitt benne.

Elvist egy producer azzal küldte haza: "Maradjon kamionsofőr, ebből nem lesz karrier."

Van Gogh életében csak egyetlen festményt adott el.

És még hosszan lehetne folytatni ezt a sort.

Ők sem tudták előre, hogy sikerülni fog. Csak hittek, és mertek nagyot álmodni. És ez elég volt.

A nagyot álmodást talán Henry Ford szemlélteti a legjobban, akit azt mondta: "Ha megkérdeztem volna a vásárlókat, hogy mit akarnak, azt mondták volna, hogy egy gyorsabb lovat."

Nem a kudarc hiánya tesz minket erőssé, hanem az, hogy nem engedjük, hogy a kudarc legyen a végszó.

És ha most, kedves Olvasó, úgy érzed, elfogyott benned a hit, jusson eszedbe: a remény nem a gyengék menedéke, hanem a legerősebb fegyver azok kezében, akik még nem adták fel. Mert hinni valamiben, amit az élet még nem igazolt vissza... ez az, ami emberré tesz minket.

És talán, valahol, ez az egyetlen dolog, ami végül megvált minket.