Blog - inceptio

Péntek tizenháromtól a holnap ígéretéig
Néha a legváratlanabb pillanatokban lassul le az idő, s ilyenkor a világ zaja mögül előlép a lényeg. Ma reggel, ahogy a naptárra néztem, önkéntelenül is elmosolyodtam. Tegnap még péntek tizenharmadika volt, a babonák, a sötét rejtélyek és a baljóslatú jelek napja. Ma pedig már a szerelemé. Sokan tartanak a tizenharmadikától, én azonban sosem éreztem szerencsétlennek. Inkább úgy tekintek rá, mint egy apró repedésre a szürke hétköznapok mázán; egy emlékeztetőre, hogy a világ nem mindig...

A láthatatlan kincs, ami mellett naponta elmegyünk
Sétálunk az utcán, görgetjük a telefonunkat, keressük az “igazit”, közben pedig észre sem vesszük, hogy a legnagyobb csodák már most velünk vannak. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a boldogság a következő kanyarban vár ránk: majd ha lesz egy jobb autóm, majd ha több lesz a fizetésem, majd ha végre valaki mellettem alszik el az ágyban… De mi van akkor, ha a boldogság nem célállomás, hanem egy szemüveg, amin keresztül a világot nézzük? Ezt a szemüveget úgy hívják: hála . Amikor a...

Ha te...
Ha te kötél leszel, Én csukló, mi érzi. Ha te csukló leszel, Én csomó, ki őrzi. Ha te parancs leszel, Én lassú engedés. Ha engedés leszel, Én biztos vezetés. Ha te hang leszel, Én rezdülő csend. Ha te leszel a csend, Én szó, mi elmélyít. Ha te határ leszel, Én kéz a peremén. Ha te lépsz túl rajta, Én visszatartalak. Ha te leszel a jel, Én olvasni foglak. Ha te olvasol engem, Én nyitottá válok. Ha te mélység leszel, Én alászálló fény. Ha te leszel a fény,...

A belső hang, amit sokáig elnyomtam
Ma arra jutottam, hogy frissítem a bemutatkozásomat a profilomon, és egy kicsit tisztábban fogalmazom meg a BDSM-hez fűződő viszonyomat. Ott végül rövidre fogtam a dolgokat, de úgy éreztem, ez a téma többet érdemel néhány bekezdésnél. Ez egy olyan történet, ami inkább ide kívánkozik. Gyerekkorom óta bennem van valami, amire sokáig nem volt szavam. Imádtam a rablópandúros, kalózos, bilincselős játékokat. A filmekben mindig megragadták a figyelmemet a sötétebb jelenetek, egy kínzókamra...

Amikor az ismerkedés algoritmussá válik
Gondolatok a társkeresésről férfi szemszögből Egyre többen ismerkedünk online. Nem feltétlenül azért, mert ezt szeretnénk, hanem mert ebbe az irányba halad a világ. Kevesebb a spontán találkozás, kevesebb az olyan közeg, ahol természetesen, tét nélkül lehetne megismerni egymást. A munkánk gyakran elszigetel, a közösségek felaprózódtak, az idő pedig szűkössé vált. Így egyre nagyobb teret kapnak az alkalmazások, profilok és algoritmusok. Papíron egyszerűnek tűnik: regisztrálsz,...

A remény nem a gyengék menedéke
Vannak időszakok, amikor az élet lecsupaszít. Amikor nem marad más, csak te, a gondolataid, és a csend, ami néha hangosabb minden szónál. Most én is egy ilyen szakaszban járok. Egy olyan időben, amikor a napok lassabban telnek, és minden reggel egy újabb kérdés: "lesz-e erőm ma is hinni?" Sokáig azt hittem, erről nem tudok, vagy nem is érdemes beszélni. De aztán rájöttem: talán épp erről kell. Nem panaszként, hanem tanúságtételként. Mert néha az adja a legtöbb erőt, ha valaki kimondja:...

A beszélgetés művészete
Sokszor úgy érzem, a beszélgetésekből kiveszett a mélység, és csupán feladatokat oldunk meg az élet szürke munkafüzetében. "Hogy vagy?", "Mivel foglalkozol?", "Van testvéred?", "Van kutyád vagy macskád?" - kérdések, amelyek látszólag érdeklődést sugallnak, de gyakran üresek, mint a visszhang a hegyek között. Mintha a kíváncsiság csupán illúzió volna, egy gesztus, ami mögött nincs valódi figyelem. Megkérdezzük a másiktól, hogy "hogy vagy?", de szívünkben nem készül hely a válaszának. Így...

Visszhang vagy jelenlét?
Láttam egy bejegyzést itt az oldalon, arról, hogy már a ChatGPT-vel is jobb beszélgetni, mint a pasik többségével. Átérzem a hölgy tapasztalatait. Tényleg sok az üzenet, ami nem kérdez, csak kijelent. Ami nem kíváncsi, csak követel. Ami nélkülözi a kreativitást. Ami primitív. Ami nem emberként néz a másikra, hanem eszközként: figyelemért, vágyakért, megerősítésért. Nem meglepő, ha valaki ebbe belefárad. Ha egyre nehezebb bízni abban, hogy létezik olyan férfi, aki nem csak szerepel, hanem...

Nem a csend volt a legrosszabb. Hanem a hamis hangok előtte
Olvastam egy történetet. Egy nő tollából, aki szépen, fájón és őszintén mesélte el, hogyan szerettek egymásba, hogyan éltek boldogan, hogyan vesztek össze, hogyan szakítottak, majd hogyan próbálták meg újra. Majd újra elvesztették egymást. És miközben sorait olvastam, végig az járt a fejemben: vajon ki az, akit valójában gyászol? A férfit, vagy csak azt a képet, amit róla kialakított? Nem ítélkezem. Ismerem ezt a fájdalmat. Tudom, milyen, amikor valaki belesimul az álmainkba, amikor...