Függőség első rész
Blogs »
Blog - Incarnation »
Függőség első rész
- Has public albums
- Has public self pictures
- Has blog
Entries filtered by time
2023. 05. (1)
2022. 09. (1)
2021. 07. (1)
2020. 10. (1)
2020. 08. (1)
2020. 07. (8)
2020. 06. (1)
2019. 09. (1)
2018. 04. (1)
2018. 01. (1)
2017. 08. (1)
2017. 05. (1)
2016. 12. (1)
2015. 09. (3)
2015. 07. (2)
2015. 06. (2)
2015. 03. (1)
2015. 02. (1)
2014. 08. (1)
2014. 02. (1)
2013. 12. (3)
2022. 09. (1)
2021. 07. (1)
2020. 10. (1)
2020. 08. (1)
2020. 07. (8)
2020. 06. (1)
2019. 09. (1)
2018. 04. (1)
2018. 01. (1)
2017. 08. (1)
2017. 05. (1)
2016. 12. (1)
2015. 09. (3)
2015. 07. (2)
2015. 06. (2)
2015. 03. (1)
2015. 02. (1)
2014. 08. (1)
2014. 02. (1)
2013. 12. (3)
Függés a BDSM-től.
„Engem már nem érdekel a BDSM.”
Hányszor hallottam már ezt a kijelentést különböző formákban?!
Sőt, magam is átéltem jó néhányszor. A szex sem érdekelt. Abból is elegem lett.
Viszont előbb-utóbb (legalább is eddig) mindig visszatért az érdeklődésem, még vadabb vágyakkal erősítve.
Ez vajon mért van így?
Törvényszerű egyáltalán?
Vagy ez is csak olyan, mint bármilyen szórakozás, amire ráun az ember, ha sokat űzte?
Lehetséges-e, hogy ez a fajta szex intenzívebb és jobban eltelít, mint a vanilla?
Vagy csak arról lenne szó, hogy csalódunk, és ez veszi kedvünket? (Erre nemmel kell felelnem, mert kerültem már hullámvölgybe és onnan vissza, egy adott kapcsolaton belül is.)
Valami védekező mechanizmusa a tudatalattinak? Még az is előfordulhat, hogy a szervezetünk a függés ellen száll harcba? Az endorfin és az adrenalin is függést válthat ki.
Tényleg nem tudom.
És most vissza a Domokhoz. Ha felelősségérzetük engedi, hogy függést váltsanak ki, itt a kábítószerszerű endorfinról és adrenalinról beszélek, hogyan egyeztethető össze a gondoskodással? Ha valaki a "rabja" lesz a szubmisszivitásának, mazochizmusának, nem az lenne-e az elsődleges szempont, a "gondviselőnek", hogy erről a veszélyes drogról folyamatosan leszoktasson, mértékletességre törekedjen?
E helyett olyanokról olvasok sok felé a neten, hogy a „határok tágítása”. Vagyis egyre többet, merészebbet, fájdalmasabbat kell tenni a subbal (ezt persze az alávetett fél élvezi, hiszen egyrészt boldog, hogy megfelel, másrészt az említett drogoktól is jól érzi magát). Mintha ez verseny lenne és nem a közös örömszerzésről szólna. Persze az is öröm, ha nyerünk egy versenyben, de kérdés, hogy milyen árat fizetünk, fizettetünk érte.
Átolvasva, amit leírtam, tisztára olyan, mintha a BDSM ellen viselnék hadat. Pedig nem erről van szó.
Én csak azok ellen emelek szót, akik felelőtlenül, gyakran tudatlanul, vagy éppen gátlástalanul élnek vissza másokkal és használni merik a Dom vagy a Mester megszólításokat, előneveket. Kinek nem inge, ne vegye magára.
Incarnation
2006
„Engem már nem érdekel a BDSM.”
Hányszor hallottam már ezt a kijelentést különböző formákban?!
Sőt, magam is átéltem jó néhányszor. A szex sem érdekelt. Abból is elegem lett.
Viszont előbb-utóbb (legalább is eddig) mindig visszatért az érdeklődésem, még vadabb vágyakkal erősítve.
Ez vajon mért van így?
Törvényszerű egyáltalán?
Vagy ez is csak olyan, mint bármilyen szórakozás, amire ráun az ember, ha sokat űzte?
Lehetséges-e, hogy ez a fajta szex intenzívebb és jobban eltelít, mint a vanilla?
Vagy csak arról lenne szó, hogy csalódunk, és ez veszi kedvünket? (Erre nemmel kell felelnem, mert kerültem már hullámvölgybe és onnan vissza, egy adott kapcsolaton belül is.)
Valami védekező mechanizmusa a tudatalattinak? Még az is előfordulhat, hogy a szervezetünk a függés ellen száll harcba? Az endorfin és az adrenalin is függést válthat ki.
Tényleg nem tudom.
És most vissza a Domokhoz. Ha felelősségérzetük engedi, hogy függést váltsanak ki, itt a kábítószerszerű endorfinról és adrenalinról beszélek, hogyan egyeztethető össze a gondoskodással? Ha valaki a "rabja" lesz a szubmisszivitásának, mazochizmusának, nem az lenne-e az elsődleges szempont, a "gondviselőnek", hogy erről a veszélyes drogról folyamatosan leszoktasson, mértékletességre törekedjen?
E helyett olyanokról olvasok sok felé a neten, hogy a „határok tágítása”. Vagyis egyre többet, merészebbet, fájdalmasabbat kell tenni a subbal (ezt persze az alávetett fél élvezi, hiszen egyrészt boldog, hogy megfelel, másrészt az említett drogoktól is jól érzi magát). Mintha ez verseny lenne és nem a közös örömszerzésről szólna. Persze az is öröm, ha nyerünk egy versenyben, de kérdés, hogy milyen árat fizetünk, fizettetünk érte.
Átolvasva, amit leírtam, tisztára olyan, mintha a BDSM ellen viselnék hadat. Pedig nem erről van szó.
Én csak azok ellen emelek szót, akik felelőtlenül, gyakran tudatlanul, vagy éppen gátlástalanul élnek vissza másokkal és használni merik a Dom vagy a Mester megszólításokat, előneveket. Kinek nem inge, ne vegye magára.
Incarnation
2006
Comments (13)
🤔
Ha valami előre megbeszélt kötözési elem gyakorlása közben történik, akkor természetesen ez egy összehangolt "munka" és nem egy "játék". Ott és akkor szerintem megoszlik a felelősség.
D/s-ben?
S/M-ben?
de a határaimon ez soha nem változtatott, sem szubként, sem dominaként: nem teszek olyat, ami magamra vagy a másik egészségére véleményem szerint veszélyes. és ennek a határnak az elbírálásához épp elég vagyok én, nem kell hozzá a másik fél. mert őt is embernek tartom, aki esetleg tévedhet. és az sem sámit, ha másokkal már rengeteg gyakorlata van. az nem számit, mert engem még nem ismer, nem térképezett fel.
az elsőnél leginkább önmagamnak kell vigyáznom a bőrömre, mert a másik még nem ismer. ha szubként játszok, ha dominaként, akkor is.
persze ezért az elvemért sokszor megkaptam másoktól, hogy nem vagyok "igazi" szub, nem vagyok "igazi" domina. erről meg az a véleményem, hogy kurtára nem érdekel, hogy ki mit gondol rólam. az a lényeg, hogy Én mit gondolok magamról :)
Különösen az alkalminál, ahol volt(voltak) előzőleg is alkalmak, hajlamosabbak az "új seprűk" jobban seperni.
Bizonyítani, hogy ők mennyivel többet, komolyabbat...
Mindkét nemre és mindkét oldalra értem.
Amennyiben teljesen alkalmi jelleggel élik meg az emberek az BDSM élményeket (legyen az akár szeretői státusz, FWB, tartós-alkalmi, de mindenképpen eseti dolog), akkor sokkal inkább az extrémebb, intenzívebb alkalmak felé viszi el a szexet és hosszú távon is nehéz erről lejönni, mert ez lesz az új mérce.
Viszont egy kapcsolatban fokozatosan, sok/több vanília kiegészítéseként tolni a határokat már egy egészséges dinamika és kevésbé fenyeget a veszély a túltolásra.
Én az utóbbit preferálom, az emberek nagy része viszont az elsőre hajt, mert... hát ez gondolom már másik blog témája. :-D
Na nem a fájdalom okozása miatt.
Ha valakivel megbeszélem és én magam is jóváhagyom, eléggé magas stimulációt is képes vagyok elérni.
DE a maradandó nyomok, lelkileg érintenek. ENGEM.
----
más: bár ezt inkább blogban kellene leirni, de mindegy. ez a téma a domináns határai. az irott dolgokban szinte állandóan a szub határairól van szó. pedig a domináns is ember. neki is lehetnek határai. erről meg alig esik szó ...
Sok féle módon "játszottam" már, de a TPE áll hozzám a legközelebb.
"Bármi ami az együttlét alatt történik, azért az irányító a felelős."
Az ebben tud megvalósulni.
Ugyanis nem vállalhatok felelősséget olyasmiért, amit nem teljesen én irányítok.
És ha én azt mondom, hogy "Olyat nem játszunk.", akkor olyat nem fogunk játszani.
Hiába kér többet, keményebbet, majd azt én tudom, (hiszen már korábban beszéltünk például arról, hogy milyen nyomok maradhatnak) hogy mi mivel jár, mikorra regenerálódik, mennyire van "elszállva" jelenleg.
Én ugyanis nem lehetek közben sem ittas, sem más befolyás alatt.
jó ideje azon "küzdök" vele, hogy nekem nem csak az a dolgom, hogy az egyre extrémebb kivánságait kielégítsem, hanem az is, hogy vigyázzak rá, hogy ne tolja túl a dolgokat. közben meg felteszi nekem azt a kérdést, hogy ez meg az már szerintem nem túl perverz? de azért csak menne tovább, mint vezérkos a legelőre.
hát ha egy módom van, akkor én bizonyos határon túl nem engedem. és eszemben sincs jobban tágitani a határait, mint ahogy ő csinálja magának.
és ha úgy látom, hogy végképp nem jutunk konszenzusra, akkor meg elbocsátom békével. senkit nem viszek bele olyanba, ami az Én erkölcsi határaimon túl van.