Kérdéses kérdések

Gyerekkorunktól kezdve kérdezünk. Okosat, butát, nyilvánvalót és rendkívül bonyolultat. Mert hajt a kíváncsiság, többet akarunk tudni a világról, érteni ami körülvesz bennünket. És persze, mert önmagunkat adjuk és MERÜNK kérdezni.

Ezt idővel a világ abszolút kiöli belőlünk. Az osztálytársak, pedagógusok (tisztelet a kivételnek), sőt néha még a szülők reakciói is. "Ennyit se tudsz?", "Neked ezt már rég tudnod kellene!", "Hagyjál már a hülyeségeddel!" és persze a még kellemesebb metakommunikáció, a gúnyos mosoly, lemondó legyintés, vagy épp egyszerűen az ignorálás. Egyszóval, a társadalom azt közvetíti felénk, hogy kérdezni rossz.

Az élet nagy kérdései valószínűleg mindnyájunkban megfogalmazódtak már. Miért vagyok itt? Hogyan élhetek teljes életet? Mi az életem célja? Miért van hideg a hűtőben??? és még sorolhatnánk. A szakirodalom szerint a legfontosabb kérdések a "miért" és "hogyan" kérdőszavakkal kezdődnek. Ugyanakkor a miért, az általában passzív. Okokat / érveket / indokokat keres, inkább elméleti síkon mozog. Ezzel szemben a hogyan, sokkal inkább aktív, cselekvésre ösztönző, megoldásokat kereső.

Azzal is szembesülhetünk, hogy akár mi magunk, akár mások nem tudnak megválaszolni egy kérdést. Sokszor azonban a kérdés sokkal fontosabb, mint maga a válasz. Nem mindenre létezik egzakt, univerzális válasz. De az hogy egy kérdést felteszünk, mutatja a mögötte rejlő szándékot, inspirációt és célt. Hogy párhuzamot vonjunk, a mondás is úgy tartja: "Nem maga a cél, hanem az odáig vezető út a fontos." Az "odáig vezető út", esetünkben a kérdés.

És hát persze ott van a másik szituáció, mikor egy kérdés, újabb kérdést szül. Ettől azonban nem szabad megijedni. Egyrészről mert vannak olyan kérdések amelyek egyidősek az emberiséggel és még mindig nincs rá mindenkinek megfelelő, kielégítő válasz. Másrészről pedig az új kérdés a további utat mutatja, előre visz. Ha esetleg egyszer mégis a kérdéseink végére érnénk, akkor gyanítom, hogy a korábbiakra adott válaszainkat kellene felülvizsgálnunk...

Mi akik itt vagyunk és ennek a szub (vagy dom?) kultúrának a tagjai vagyunk, általában merünk kiállni a sorból és önmagunkat adni, nem törődni a konvenciókkal vagy épp az átlagos társadalmi terhekkel. Mégis, mi vajon merünk kérdezni? Igazán kérdezni?

A félelem az elmúlt éveink után, mindnyájunkban ott lapul. A megfogalmazott és feltett kérdés ugyanis nagyon sokat elárul az illető belső világáról. Mi jár a fejében? Mi az ami foglalkoztatja? Milyen irányba tekint? Tehát bizonyos szempontból intim. Épp ezért, a kérdésekhez bizalom kell.

Felvetődik a kérdés (váratlan fordulat): Vajon a kapcsolatomban én merek kérdezni? Megközelíthető vagyok, és tőlem is mer a párom? Komolyan veszem a kérdéseket? A kapcsolaton belüli kommunikáció halála és egy hatalmas figyelmeztető jel, ha nincsenek kérdések. Ahogy megfogalmaztuk, a kérdés újabb kérdést szül: Ha merünk kérdezni, vajon merünk őszinte választ is adni? Kitárulkozni, elmondani a vágyainkat és a kéréseinket, felvázolni mennyire fontos számunkra ez vagy az? Szóvá tenni, hogy nekünk ezzel vagy azzal problémánk van és másképp szeretnénk?

Ha a szexualitást és a BDSM-et nézzük, a kérdéseknek nagyon komoly helyük van az együttlét, játék előtt. Hiszen ezek alapján lefektetjük a szabályokat és határokat, átbeszéljük mi fog történni és hogyan. Erre lehet építkezni. Ugyanakkor az együttlét után, a felszabadult és kielégült bújás és utógondozás periódusában a kérdések még elevenebbé és konkrétabbá válhatnak. Hogy érezted magad? Mi az, ami különösen jól esett? Ez vagy az a motívum milyen hatással volt rád? Mi az, amit legközelebb másképp lehetne csinálni? Mire figyeljünk jobban? stb. Meglepődve tapasztalhatjuk, hogy ezek a kérdések néha jobban építik a kapcsolatot, mint maga a játék vagy az együttlét. Mert ezek által a következő alkalom még teljesebbé lesz.

Ez egy blogbejegyzés, így ezeket a gondolatokat elsősorban magamnak írtam, emlékeztető gyanánt. Ugyanakkor úgy érzem, hogy mindnyájan hasznot meríthetünk belőle. Számos - az oldalon olvasott - írás vagy hozzászólás alapján az a benyomásom támad, hogy sokszor az adott kapcsolat szomjazza a kérdéseket.

Merek kérdezni? És ha igen, akkor miért nem?