Diszlexia?

(Reaction to: Nő keres pasit, avagy társkeresős észosztás megen...)

Nem igazán reakció, mert csak egy mondatra reagálok, ami a diszlexiásokról szól.

Nem ismerek statisztikát arról, hogy milyen gyakori lehet a diszlexia felnőttkorban. (Közben azt találtam, hogy 5-15% körüli. A tág határok szerintem azt jelentik, hogy nem tudják hányan lehetnek.) De azt gondolom, hogy jóval ritkább, mint azok, akik diszlexiától függetlenül nem tudnak helyesen írni, nem tudnak értelmes mondatokat összerakni. (Egyébként legtöbbször a diszgráfiára gondolnak, akik a diszlexiát említik.)

Szóval valószínű, hogy akik nem írnak helyesen, azok többsége egyszerűen nem tanulta meg. Én se tanultam meg mindent, de szerencsére azok a dolgok nem ennyire szembetűnőek. Például eszembe se volt megtanulni, hogy hol bányásznak vasércet, vagy timföldet. És töriből sem voltam hajlandó a nagyrészt spekuláción és hazugságon alapuló tananyaggal tölteni az időmet. Hát igen, jól hangzó kifogásokat én is tudok gyártani a fiatalkori lustaságom magyarázatául.

Nem véletlen, hogy a helyesírási problémákra sokkal többen érzékenyek, mint más hiányosságokra. Hiszen bármilyen mélyebb ismerethez olvasáson keresztül lehet jutni. A sok olvasás javít az elhanyagolt iskolai nyelvtan tanuláson is. És főként, a jó szövegértelmezés és a leírt szövegből jól látható logikus gondolkodás az előszobája minden komolyabb tudás megszerzésének.

Tehát, akiknek ellenérzéseik vannak a sok nyelvtani hibával és kusza mondatokkal kommunikálókkal szemben, ezzel viszonylag hatékonyan szűrik a tanulatlan, műveletlen embereket. Sajnálatos, hogy a diszgráfiások is fennakadnak az ilyen rostán.

A harmadik hasonló zavar a diszkalkulia, ami számolászavart jelent.
Az üzletek pofátlanul kihasználják azokat, akik vásárlás közben nem tudnak alapvető számolásokat végezni. Ők örömmel veszik meg a 35 dekás árut, mert egy kevéssel olcsóbb, mint a 45 dekás. Jó példa erre, amit egy régebbi blogomban írtam, a cukrozott mák. Amit drágábban adnak, mint a cukrozatlan tömény mákot. Pedig ugyanannyi az összsúly, csakhogy a 15% olcsó cukorral együtt.
Szóval őket alaposan lehúzzák mindenhol. Cserébe a párkeresésben, kommunikációban nem szenvednek hátrányt.

A diszlexiások egyik jellegzetes tünete, hogy idegen helyen könnyen eltévednek. Ez nagyon jellemző rám. Sőt, ismerős helyen is képes vagyok eltévedni. Legalább 30-40 alkalommal kell járnom egy helyen ahhoz, hogy kezdjem kiismerni magam. Nekem találták ki a GPS-t. Isten áldja őket mind a két kezével!
Szerencsére nincs semmilyen más disz-re utaló tulajdonságom. De emiatt nagyon megértem azokat, akiket jobban megvert a sors. Akik a többség számára egyszerű dolgokat nagy erőfeszítéssel tudnak csak megoldani.