Unalom

Már régen megfigyeltem, hogy nagyon sokan nem tudnak magukban megülni.
Akkoriban újságot vettek elő, most már mobilt azonnal, ha valahol pár percet várni kell.
Idegesen rángatják a lábukat, vagy dobolnak az ujjaikkal.

Emlékszem, hogy csodálkozott egy barátom, aki átjött délután -nem én engedtem be- és amikor bejött a szobámba, látta, hogy fekszem az ágyon és bámulom a plafont. Annyira viccesnek találta, hogy később másoknak is gyakran mesélte ezt a "remek poént".
Sosem voltam nagy gondolkodó, de hogy valaki sosem képes a saját gondolataira figyelni egy kicsit sem, azt egyszerűen nem értem. Ha húsz percig nem történik valami, akkor már unatkozik. Muszáj valamit csinálni. Például -nem készítettem felmérést de úgy tűnik- a környéken egyedül én üldögélek a kertben. Mást, ha látok kint, az füvet nyír, metsz valamit, gereblyézik, öntöz, esetleg a szomszéddal beszélget. Én is csinálom ugyanezeket, de közben legalább annyit üldögélek is. Jó, lehet hogy lustább is vagyok náluk, de a kert állapotán ez nem látszik (ha mégis, azt leszarom). Ha befejezik, leülnek, kapják elő a mobilt, ha bemennek a házba, kapcsolják a tévét, látszik a fénye.

Nekem is ritkán vannak nagy gondolataim. (Ritkán, de vannak.) Kertben is gyakran csak a következő tennivalókon gondolkodom. Nagyon sűrű az a bokor, meg kéne ritkítani, mert befülled, megáll benne a nedvesség, ronda is így. De a metszőollót át kell vinni Ferinek, szuperül megélezi. Erről eszembe jut, hogy amikor tavaly törpeharcsáztunk Ferivel, hányszor elmondta, hogy fogja felfüstölni őket. - Bizony, fel fogom füstölni! Fél óra múlva: - Bükkfával, attól lesz tökéletes. Majd később: - Először hosszában felvágom a bőrét, füstölés után csak egy mozdulat és kész, lehet enni. Amikor hazaértünk, mondom neki, hogy nekem nem kell a sajátom, odaadom neki az enyémet is, ennyit már érdemes füstölni. - Hogy micsoda??! Füstölni?! Miért füstölném fel, hogyne, tudod te mennyi macera az? Felakasztgatni, begyújtani, meg minden?- Már rég nem akarom megérteni, egyébként rendes srác.
Aztán eszembe jut, hogy múlt héten kivágtak egy fát a szomszéd előtt az utcán és kiesett a lombok közül egy fészek. Kimentem, mellette két rozsdafarkú fióka, már nem éltek a zuhanástól. Nem véletlen, hogy ilyenkor a fészkelő madarak védelmében nem szabad fát kivágni.
Ilyesmiken jár az agyam. Egyiken mosolygok, másikon szomorkodok.
És hányszor volt olyan, hogy amit többször átgondoltam, mielőtt nekiestem volna, végül sokkal jobb megoldást találtam ki. Vagy mire oda jutnék, hogy megcsinálom, kiderül, hogy nem is kell.

Több cikkben olvasok a férfiak maszturbációs szokásairól. Hogy milyen gyakran, mennyi ideig, milyen videókat néznek közben. Mintha ez lenne a legtermészetesebb. Pornó nélkül már nem is megy? Mennyire csökött már az agya annak, aki pornó nélkül nem tud maszturbálni? Sokan már szex előjátéknak is ezt használják. Szánalmas. Nem lesajnálás, valóban szánni való.

Mindig is éreztem, hogy a bambulás -vagy nevezhetjük merengésnek, néha valóban gondolkodásnak- hasznos tevékenység. Jót tesz a lelkünknek. Az agyunk el tud kalandozni, cél nékül szállhat egyik gondolatról a másikra, múltbéli emlékeket felidézve rögzülhet a memóriánkba, kiértékelhetjük, hogy jól cselekedtünk-e, mit kellett volna másképp mondani. A jövőben ezek hasznosak lesznek.

Erről láttam most egy jó videót. Hogy milyen hasznos az agy számára az unalom. (Persze csak akkor érezzük unalomnak, ha nekünk kínzással felér, ha tíz percig a saját gondolatainkra kell figyelni.) Kísérletben az unatkozó csoportok tagjai az "unalom" után sokkal kreatívabbak voltak, mint akik előtte elfoglalták magukat valamivel.
Rengeteg nagyon jó, érdekes és színvonalas ismeretterjesztő videója van:

https://www.youtube.com/watch?v=LKPwKFigF8U