20 éve volt a napfogyatkozás. Én Ljubljanából néztem, ott nem volt teljes. De úgy is semmihez nem hasonlítható, különös látvány és furcsa érzés volt. Délben szikrázó napsütés, pár perc múlva már tompuló árnyékok. Másképp, mint a felhőktől szokott, szinte túlviláginak tűnt. Aztán egyre sötétebb lett. Beleborzongtam.
Ma délután éreztem ugyanazt a furcsa bizonytalanságot. Megváltoztak a jól ismert kontúrok. A színek és árnyékok mást mutattak, mint eddig. Úgy tűnt, valahogy a tévé másik oldalára kerültem. Eddig csak ott láttam letarolt élelmiszerboltokat, üres polcokat. A soha ki nem fogyó krumplis zsákok helyén most csak pár szem árválkodott. Egy kilónyit tudtam összeválogatni a foltos maradékból. A húspult bezárva. Liszt már tegnap sem volt -mondja az eladó. Kevesebben voltak, de mindenki tele kocsikkal. Türelemmel, kényelmesen nézelődtek a polcok között, ahol még volt valami. Például fagyasztott tőkehal és lazac.
Magyarországon legközelebb 2081. szeptember 3-án lesz teljes napfogyatkozás. Néhányan még látni fogják közülünk.
Huhhhh..., a blogot a címe miatt olvastam el. (Én kis butus azt hittem, hogy valamilyen "szaftos" BDSM sötétszobás story lesz...!)
Na most nekem eddig csak hallomásból volt információm a depresszió fogalmáról, most viszont már határozottan érzem, ahogy kezdek "befordulni"... :(
Srácok! Be happy!!!!! :)))
Vége a télnek, végre süt a nap, jön a nyár, és idén majd legfeljebb a Balatonra megyünk nudizni!! :))
Deleted user
#357708 | 2020. 03. 17. 02:27
Fateromnak hazafelé utánalőttek 56ban, mikor kenyeret hozott 14 évesen, szóval ahhoz képest még lazaság van...mellesleg normális kávéért is kanosszát kell járni lassan :)
Azért az bizony a jóléti krízis jele, hogy a WC-papír fogy el legelőször :D
SmPixie.com - BDSM partner seeking, dating and community portal
By accessing the site I certify that I am at least 18 years old and I have the right to view sexually explicit sites.
I agree that the site has a strong sexual nature. By accessing the site, I declare that I won't be harassed by sado-mazo, fetish, sexuality or other images, writings etc.
Comments (4)
Na most nekem eddig csak hallomásból volt információm a depresszió fogalmáról, most viszont már határozottan érzem, ahogy kezdek "befordulni"... :(
Srácok! Be happy!!!!! :)))
Vége a télnek, végre süt a nap, jön a nyár, és idén majd legfeljebb a Balatonra megyünk nudizni!! :))
Azért az bizony a jóléti krízis jele, hogy a WC-papír fogy el legelőször :D