Utóhatás

Részt vettem egy kötözős workshopon. Ez önmagában véve, másnak nem lenne nagy esemény, de nekem az volt. Nem vagyok kezdő, de számomra a BDSM mindig egy intim dolog volt. Mindig minden eldugva, soha senkinek egy szót se stb. Nagy titkolózás az egész.
Korábban nem tudtam volna elképzelni, hogy ismeretlenekkel egy helyiségben képes legyek ilyesmiről akár beszélni, akár próbálgatni. Egy szó, mint száz, ez önmagában is egy határátlépős élmény volt. És nem mellesleg nagyon jó szórakozás is, bár még jobb lett volna, ha tudok partnert vinni hozzá. Az látható volt, hogy akik partnerrel tudtak jönni, azoknak sokkal jobb volt, de nagyon panaszra oka senkinek nem volt. Mindenki felszabadult hangulatban távozott.
Ennél azonban sokkal nagyobb élmény volt számomra látni a szervező párt. Egy olyan lenyűgöző kapcsolati dinamikát láttam, amit mindig is imádtam és jó ideje nélkülözöm. Jó volt látni.

Aztán hazamentem és estefelé kezdett mindez visszaütni. Az az érzés, hogy régen volt, most nincs, rég nincs, de nagyon szeretném, hogy legyen és mégse akar összejönni stb. Az élmény apránként fájó hiányérzetté alakult. Mit tagadjuk, elkezdtem kimondottan nyomorultul érezni magam. Úgy éreztem, hogy felrobbanok, de nem volt kivel beszélni róla.
Ebben a felzaklatott állapotomban írtam egy levelet. Összesen két olyan nőt látok jelenleg, akikkel szívesen megismerkednék és az egyiküknek írtam. Semmi durvát, vagy udvariatlan dolgot, de az is biztos, hogy Casanova nem ilyen levelet írt volna. Nem tudom, hogy nullától különböző eséllyel indultam volna-e, de nagyon valószínű, hogy nem javítottam rajta túl sokat.
Természetesen, a domináns is ember, neki is vannak érzései, de nem biztos, hogy jó ötlet egyből ráönteni valakire. Én megtettem, és megbántam.

Hibáztam.
Mivel azt vallom, hogy nem az a baj, ha az ember hibázik, hanem ha nem tanul belőle, ennek szellemében ezekre a tanulságokra jutottam:
1. Legközelebb lenyugszom, mielőtt billentyűzetet ragadok, addig meg kibírom valahogy. Legfeljebb lekaparom a tapétát.
2. Mentálisan egyáltalán nem voltam felkészülve arra, hogy olyan párt lássak, amilyen én is szeretnék (újra) lenni. Utólag, persze, triviális. Mégis mit vártam, miféle emberekkel fogok találkozni? Nem gondoltam bele előre.
3. Újra menni fogok. Most már tudom, hogy mire számíthatok egy ilyen eseményen és nem akkor eszmélek rá, amikor előttem van, nem lesz ez az utóhatás se. Enélkül a sokk nélkül tökéletes pozitív élmény lett volna.
És ez itt a "reklám" helye (nem kapok százalékot tőlük): ha valakit érdekel ilyen téma és csak azért nem megy el, mert fél, ne tegye. Ez egy olyan hely, ahol senki se ítél el azért, amilyen vagy. Sőt... Tapasztalatból mondom.