A fenekelőbak

Már türelmetlenül várom, hogy hazaérj, hiszen végre megérkezett a fenekelőbak, amit rendeltem. Az utóbbi időben a számtalan felém tett szemtelen megjegyzéseden kívül a kezemet is nagyon megharaptad. Az eset súlyosságát az alkalomhoz felvett öltönnyel, gála cipővel és koponyamintás símaszkkal fokozom. Az asztalra kikészítettem néhány fenekelőeszközt is. Végre hazaérsz, én pedig csak csendben várom, hogy bejöjj a szobába.

- Szia, Picilány!

Egy szián kívül nem is nagyon jutsz szóhoz, izgatottságod hirtelen fokozódik.

- Nagyon rossz kislány voltál! Harmadik napja hordom a kezemen a harapásnyomodat. Tudod nagyon jól, hogy nem szeretem, amikor ezt csinálod, ezért gondoltam, hogy eljött az ideje rajtad is nyomokat hagyni. Most nagyon meg foglak büntetni!

- Már a múltkor sem sikerült, szóval nem hiszek neked!

- Na majd mindjárt alábbhagy a cserfességed! Igen, akkor megesett rajtad a szívem, de a harapásért nagyon ki fogsz kapni! Vedd le a ruháidat!

- Ne fenyegess!

A kijelentésedre lassan elindulok feléd.

- Ne tedd rosszabbá a helyzeted, tán segítsek vetkőzni?

Ahogy ezt kimondom, el is kezdem rólad leemelni a felsőd, majd kigombolni a nadrágod. Ennek hatására valahogy mindig engedelmesebb kislánnyá válsz, de ettől még nem felejtem el a korábban tett megjegyzéseidet.

- A bugyit is?

- Mindent, és mivel a szád is elég nagy volt, a bakot átrakom a tükörrel szembe, hogy végig láthasd a pimasz kis arcod, ahogy a könnyeid majd beborítják.

A mondandóm közben egy ujjal végigsimítom a szemed alatt az arcod. Érzem, hogy a bugyid levétele után már alig várod, hogy végre igazán megbüntesselek.

- Hasalj fel szépen!

Engedelmeskedsz, majd mind a négy végtagodat hozzábilincselem a bak lábaihoz. A még hófehér popsidat megmarkolgatom, majd elkezdelek fenekelni. Rövidesen már teszed is a megjegyzést:

- Mi ez a simogatás?

- Vigyázz, hogy mit kérsz!

Erősebb fokozatra kapcsolok. Az ütések után az ujjaim nyomai szépen kirajzolódnak. A sóhajtozásod is kezd egyre intenzívebb lenni, de valamiért mégsem a szenvedésed, hanem az örömöd hallom benne vissza. Ezt a láthatóan nedvesedő puncid is igazolja. A korábban fehér popsid már teljesen piros. Egyszer csak nekiállsz ficánkolni:

- Oldozd el a kezem!

- Miért?

- Hogy hozzáférjek a puncimhoz.

- Hmm, talán még meg is engedném, de nem kérted szépen!

- Ki mondta, hogy kell az engedélyed?

Ezt a mondatod egy jó nagy tenyércsapással jutalmazom a még fehér combodon. Mind az öt ujjam tökéletesen megjelenik rajta. Látom rajtad, hogy ezt már megérezted, de a büszkeséged még mindig erősebb annál, minthogy egy szisszenésen kívül jobban kimutasd a fájdalmat.

- Talán ezzel beléd fagy a pimaszság. Ha szépen kéred, kiszabadítom a kezed, de tudd, hogy amit most kaptál, az semmi ahhoz képest, ami jön!

- Kérem, Uram, engedje szabadon a kezem!

Szavaidból tisztán hallom, hogy nem őszinték, talán még flegmák is, csak a leckét mondtad fel.

- Komolyan elhitted, hogy jelen helyzetedben csak úgy eloldozom a kezed?

- Nem, Uram!

Valamivel jobb hanglejtéssel felelsz végre.

- Legalább a jó modort gyakoroltad egy picit.

Az eszközös asztalhoz veszem az irányt, majd kiválasztom a pálcát. A levegőben erősen megsuhintom melletted. A hang hatására összerezdülsz.

- Na mit gondolsz, ettől majd jó kislány leszel végre?

- Talán!

- A talán az nálam nem!

- Igen, igen!

- Már késő. Hangosan számolj minden ütést, és utána mondd, hogy „köszönöm", megértetted?

- Igen!

- Igen, mi?

- Igen, Uram!

- Azt hiszem, van még mit tanulnod!

Majdnem olyan erővel lendítem meg a pálcát, mint az imént, de az ütés most pontosan a popsid és a combod találkozását éri. A vörös csík azonnal meg is jelenik.

- Baszd meg!

- Végre! Az első őszinte megjegyzésed! Halljam, mennyi?

- Egy!

- Csak simán egy? Biztos?

- Egy, köszönöm!

- Na látod, megy ez! Ennek bizony nyoma lesz! Majd legközelebb jobban átgondolod, hogy van-e kedved harapdálni!

A harmadik ütés után megjelenik az első könnyecske. Hallom, hogy szipogsz.

A hajadnál fogva húzom hátra a fejed:

- Nézz csak bele a tükörbe. Talán már el is felejtettél önelégült képet vágni?

Szóhoz nem jutsz, csak a másik oldalon is elindul a könnyezés.

Nagyjából a tizedik ütésnél járunk, amikor a hangod elkezd megváltozni. Látom, hogy a puncid alatt a bak bőrhuzata elázott.

- Nem hiszem el, hogy még ezt is élvezi!

Halkan mondom, de nem elég halkan, mert látom rajtad a könnyek alatt a mosolyt, hogy ennek megint nem lesz nevelő célzata. A tizenegyedik ütéstől már erősebben lendítem a pálcát, tökéletes, lila csíkokat hagyva. A vigyorod alábbhagy, de még mindig nem vagy elég hangos. Húsz ütés után megállok, mert nem szeretném felsérteni a bőrödet.

- Mit gondolsz, sikerült tanulni a leckéből?

- Ennyi?

- Azért van még egy ötletem!

Az asztalhoz lépek síkosítóért, majd elkezdem bekenni a popsid környékét. A nadrágomból előveszem dagadó férfiasságomat és a hajadat ismét hátrahúzom.

- Most pedig nézd végig a kisírt szemeiddel, ahogy teljesen kitöltöm a feneked!

Finoman elkezdem behelyezni vaskos farkam a popsidba. Közben rád hasalok, és figyelem a kis rezdüléseid. Annyira be vagy már indulva, hogy minden probléma nélkül befogadsz.

- Az enyém vagy, Picilány, a teljes egészed!

Hiába ostromollak, hangosan élvezed. Ez megint nem lett büntetés. Valahol nyertél. De jó veled játszani, csak ez számít.

- Úgy lerendezlek, hogy napokig kell majd magadhoz nyúlnod, hogy le tudd vezetni a sok ingert!

- Akkor dugj meg végre rendesen!

Gyorsabb tempóra kapcsolok, aminek hatására el is kezdesz hangosan nyögni. A végén a derekadat két kézzel markolva, teljes intenzitással lövöm tele a fenekedet. Hirtelen ezután már nem jut eszembe nevelő szándékú megjegyzés.

- Igazán gyönyörű vagy!

- Jó Kislány is vagyok?

- Még lehetsz az, de ahhoz most el kell élvezned! Az ára, hogy könyörögnöd kell az izgatásért!

- Könyörgök, Uram!

- Ügyes lány!

Két ujjam tövig a szádba rakom, majd elindulok a puncid felé.

- Halljam!

- Könyörgök!

Mindkét ujjam felhelyezem a G-pontodig!

- Mondam, hogy abbahagyhatod?

- Könyörgök, folytasd. Kérem szépen!

Engedelmességed jeléül végre elkezdelek izgatni a gyors ujjaimmal. Nem telik fél percbe, hogy sikolyok közepette a bőrborítás mellett már a padló is lagúnává váljon.

Rendesen kitágult és lilára vert popsival, lucskos puncival, és önelégült arccal oldozlak el a végén, és szorítalak magamhoz jó erősen.

- Minden reggel szeretnék látni egy képet, hogy hogyan változik a feneked színe. Ha ez elmarad, megjegyzem. Világos voltam, Picilány?

- Igen, Uram!

- Egyelőre méltó vagy Jó Kislány címre! Ne rontsd el!