Veszíthetsz végre

Pezsgőt akart inni, de rábeszéltem a borra. Azt mondtam neki, jobban illik a koktélruhájához. A pezsgő túl ünnepi a természetes szépségéhez. Elmosolyodott, és belement. Száraz rosè.
Negyven méterről kiszúrtam a tömegben, melyik nő vár rám. Amikor elé léptem, ő is egyből megismert. Nem kellett hozzá fotócsere. A stílusa ugyanúgy jött át a megjelenésén, ahogy a mondatain. Tetszettem neki, nyilvánvaló volt.
Féloldalt ült előttem, keresztbe tett lábakkal, ujjai a pohár szélén játszottak. Mosolya ugyanolyan magabiztos volt, mint az enyém. Beszélgettünk. Izgalmas volt a gondolat. Hogyan változik át ez az elegáns tekintet azzá a megbódult sóhajjá, amit egy mélyre hatoló, vagy inkább csak szúrósan intenzív inger hajt ki belőle. Megtalálni az ügyesen titkolt, gyenge pontá váló vágyakat, amitől olyan természetesen hajtja fejét az odaadásba. Még csak nem is tudatosul. Amikor az elcsattanó pofon alatt nyoma vész ennek a megközelíthetetlen nőnek. Mikor minden csábereje ellenére leszegett fejjel térdel előttem.
- Miért mosolyogsz? - kérdezi mosolyogva.
- Igazán szép melleid vannak. Nagyok és feszesek - uralom a szemkontaktust.
- És megmosolyogtat egy nagymellű nő? - kedvét szegni a gondolat, hogy két mell sakkban tudja tartani az ösztöneimet.
- Biztos nagyon feszülnek, mikor ingerekre vágyik a tested - tekintetemmel végigmérem, mije is van, kiéhezett pillantás nélkül. Először, ahogy a találkozó alatt egyszer sem tettem. Lemezteleníti a méregetés. Röpkén félrepillant.
- Előfordul - egy pillanatra eltakarja magát, apró repedés a pajzson.
- Azért ilyen mély a dekoltázsod, mert azt akarod, hogy játszak vele?
- Miért, tudnál velük jól játszani? Ahogy egy hozzáértő? Jó tempóval. Ami nem sok és nem kevés? Éppen csak őrítő - próbál újra nyeregbe kerülni.
- Nem az a kérdés, hogy tudnék-e velük játszani. Hanem az, hogy kibírnál-e annyit, amennyi most a fantáziádat elöntötte.