Lehetnék gyenge is

"Ne haragudj, de az egyetlen dolog, amit egy nőnek adni tudok, az az, amilyen emberré váltam. Ahogy bánni tudok veled és hatni rád. Ezt pedig egy olyan nőnek tartogatom és szánom, aki elfogad mindennel együtt. Az egyetlen dologgal együtt is, amin nem tudok változtatni. És ezt minden sértett hiúság nélkül mondom, és anélkül, hogy bántani akarnálak."

Uralkodom magamon. Nem akarok senkinek beszélni róla. Nem akarok panaszkodni. Csak neked mondtam el. Nem akarok megint akárkinek kifakadni, és elmondani. Talán emlékszel, tegnap mondtam, hogy szeretném végre másképp csinálni. Ezért nem írtam neki egy Omega koncert szerű, "utolsó" írásjelet vagy szmájlit sem.
És változni nehéz. Sikít a lelkem: "Hülye vagy? Mit csinálsz? Ilyenkor panaszkodni kell, különben vége a világnak, minden összeomlik, katasztrófa vár a világodra. Úgyhogy rohanj szépen anyádhoz, és nyafogj. Hát mit képzelsz te? Csak úgy ellenszegülsz a szabálynak büntetlenül, és nem panaszkodsz? Kinek képzeled magad?" - és ezzel kell szembenéznem.
Jobb, hogy nem lett belőle semmi. Egyrészt, ha ilyen felületes, akkor előbb-utóbb máshogy hiúsult volna meg. Másrészt, amikor szóba került ez az egész, elkezdte azt a fostalicska félrebeszélést, amit a többi. Kiábrándító volt. Mert azért ácsingózó havernak jó lettem volna. Hát egy faszt! Egy dologban lehetett volna több bármelyik nőnél: ha nem azért kellek neki, mert nem jut neki jobb, hanem, mert én is, ahogy ő, egyszerűen csak jó vagyok. Nekem ezt nem kell bebizonyítanom magamnak. Neki kellett volna. Választhatta volna, hogy csak az enyém. De nem ezt választotta. Így csak olyan lett, mint száz másik. Bármilyen szép, okos és izgalmas. Csak egy a sok közül.