Ne félj, én értelek

Méltatlanul

Nap, mint nap befordulok ugyanazon a sarkon, és Te mindig ott ülsz a köveken, a fűszálakat számolgatva. Nap, mint nap megcsodálom a kitartásod, és érteni szeretném, hogy nem vagy magányos. Leülök Tőled távol, mert nem akarom elijeszteni a rendíthetetlen harmóniád. Figyellek, és minden mozdulatlanságodból tanulni akarok. Minél tovább figyellek, annál inkább olyan akarok lenni, mint Te. Bizonytalanul mozdulok feléd egy fél araszt; nem érzem úgy, hogy nekem ott helyem van, de képtelen vagyok távol maradni Tőled. Mihez kezdenék egy pillantásoddal? Elszaladnék, mert nem győznék az érzéssel, hogy miattam lennél más; a fűcsomókba kapaszkodva remélném, hogy elfogadnál a környezeted részeként. De milyennek kell lennem, hogy az lehessek? Bár megkérdezhetném Tőled!