IX. Vasile Renz rövid és kalandos élete: Réka belépője

Réka belépője

Tettem pár kört motorral az épület körül, hogy elkerüljem azt a feszengő, kínos ácsorgást a Pub bejárata előtt. Mikor újra befordultam az utcasarkon megláttam közeledni Rékát. feszes farmer, western csizma, bőrdzseki, edzőtáska. Szaporák voltak a léptei, határozottan sietett a találkára. Nem néztem az órára... lényegtelen. Megérkezett és ez a lényeg. Még be tudtam vágni elé. Meghúztam a gázkart és Pub felé robogtam. Leállítottam a motort, kirúgtam a kitámasztót, levettem a sisakot és a kormányra akasztottam. Leszálltam a motorról, elővettem a fura origami virágcsokrot amit készítettem, és érdeklődve körül néztem, mintha tényleg csak most érkeztem volna, majd megpillantottam, ahogy kapkodja a lábait, és határozott léptekkel, magabiztos mosollyal tettem felé pár lépést.

- Szép estét Réka. Örülök, hogy látlak. - majd felé nyújtottam az ajándékot.

- Késtél! - tett felém egy határozott lépést, vonta össze a szemöldökét, és nézett a szemembe úgy, mintha meg akarna fojtani.

- Nem többet mint te. - álltam bele a vitába.

- Én megtehetem, te nem. Erről nem nyitok vitát. - és átvette a fura virágot, bele szimatolt, és az elrejtett bon-bonokat is észre vette - Milyen kompakt megoldás. Te aztán kitettél magadért. - ekkor vette észre, hogy a virág feje lehúzható, és hogy valójában egy rattan pálcát szorongat... megcsóválta fejét, és alig láthatóan a szája szegletében egy aprócska mosoly jelent meg - Mozgás! - bökött fejével az ajtó felé.

Ajtó nyitottam és beléptem a pubba, ahogy szokás, majd előre engedtem. Határozottan vezettem a foglalt asztal felé, a sarokba, út közben biccentettem a csaposnak, hogy a megbeszéltek szerint kezdjék el készíteni az előre fizetett rendelést. Lesegítettem a kabátját, kihúztam a székét, megvártam amíg elhelyezkedik. Aztán megkerülve a kis asztalt, beültem a kényelmetlenül szűken elhelyezett székre a sarokban.

Amint hátra dőltem, Réka rá könyökölt az asztalra, kicsit megtolta felém, hogy még szűkebb legyen a helyem, kihívóan az asztal tette a pálcát és kiült az arcára egy magabiztos, felsőbbrendű mosoly. Még szinte el sem kezdődött a randi, máris tudtam, nem kell aggónom amiatt, hogy a fene nagy egom akaratlanul túltolja a "ki ha én nem" machoskodást.

- Na most hogy fogsz rendelni nagyokos? - pirított rám.

- Oh, azon már túl vagyok. Csak várj. - vettem fel a kesztyűt.

Nagyjából ekkor érkezett a pincérnő a két pohár itallal. Réka meglepődött, talán enyhén zavart is, mert pont az a sör volt előtte, amit általában inni szokott szórakozóhelyen. El is kaptam ezt a pillanatot, és kigurítottam a beszélgetés fonalát. Kérdeztem, és figyeltem. Igyekeztem folyamatosan fenntartani a fókuszt, és időben témát váltani. Minden idegszálam pattanásig feszült, hogy magabiztos, agilis, kíváncsi, figyelmes randi partner legyek. Közben váratlanul az étel is megérkezett. A beszélgetés folytatódott, oldódott, mélyült... mígnem Réka váratlanul megérintette ujjával a térdemet, és kedvesen így szólt:

- Kérem a kezed Vasil.

Mit sem sejtve nyújtottam a kezem az asztal alatt. Maga felé húzta, a térdére helyezte, lágyan végig cirógatta a csuklóm, a tenyerem, az ujjaim, közben kedvesen nézett a szemembe. Egyszer csak hirtelen egyik kezével lefogta a csuklómat a másikkal pedig megmarkolta a hüvelykujjamat és egy olyan feszítés technikát alkalmazott, hogy azonnal abba hagytam a beszédet, és a magabiztos tekintetem hirtelen zavarttá vált. Őszintén szólva sokkolt a hirtelen nyilalló fájdalom.

- Valami baj van Vasil? Fáj valami?

- Hát ő... nem... - válaszoltam kicsit sem őszintén.

- Akkor folytasd! - csavart egyet az ujjamon - Hogy is volt azzal a másodfokú viharjelzéssel?

Felszisszentem és előrébb hajoltam az asztal lapjára. Ez volt az a pillanat, amikor satuban éreztem magam és elkezdtem tovább beszélni. Innentől a beszélgetést Réka irányította. Ő kérdezett, én válaszoltam. A farkam pedig kényelmetlenül, meredezve feszengett a nadrágomban, egyrészt a helyzettől, amibe kerültem, másrészt a folyamatos ingertől, ami az asztal alatt ért. Mígnem elértünk egy kínos témához, mégpedig ahhoz, hogy hányadik randin illendő forszírozni a szexet. Én diplomatikusan válaszoltam, hogy nem szabad elsietni, mert az könnyelműség, és akár le is minősítheti a kapcsolatot. Közben éreztem, hogy Réka a szabad kezével feltűri a pulcsim ujját könyékig, lágyan az ujjhegyeivel végig cirógatja az alkarom belső oldalát a csuklómtól a könyökhajlatomig, és mikor a monológom végére értem, bal kézzel szorított a feszítő fogáson, jobb keze hegyes körmeivel pedig mélyen és durván végig karmolta az alkaromat egész hossza, könyékhajlatól csuklóig. Képtelen voltam visszafogni, vagy írányítani magam. a szabad kezemmel bele kapaszkodtam az asztal szélébe, a hátam a támlának feszült, fojtottam felnyögtem, és reszketni kezdett a testem. Éreztem, ahogy elsülök... bele a gatyámba, mint valami kiskamasz. Eszembe jutott, hogy korábban már elmondtam Rékának, hogy mi a gyenge pontom... az érintés, a szorítás, a karmolás. Ellenem fordította, kihasználta. Dühített, és utáltam… azaz utálnom kellett volna, de pont ellenkezőleg éreztem.

- Tedd a kezed az asztal fölé. Mindkettőt. - szólt határozottan.

Én pedig még csak meg se fontoltam, hogy ne tegyem, pedig megfordult a fejemben, hogy csak meg kéne legalább igazítanom gatyám tartalmát, vagy legalább bele csempészni egy marék összegyűrt zsebkendőt.

- Nem szeretnél kimenni a mosdóba? - kérdezte mosolyogva.

Csak bólogattam. A mosolya mögött viszont hirtelen felsejlett valami elemien gonosz, aljas szándék.

- Oh, azt hiszem félre értetted. NEM szeretnél kimenni a mosdóba! - nézett végig rajtam, ahogy kínosan fészkelődem a széken, amíg a nyúlós, ragacsos ondó szétkenődött az alsógatyámban.

Pontosan tudta, hogy mi történik, nem titkolta, hogy rettentően élvezi. Összeomlott minden maradék magabiztosságom. Kicsúszott a kezemből minden. Persze Réka tudott még egyet fordítani a helyzeten. Tenyérrel felfelé fordította a kezem feltűrt ruhával az asztal lapján, végig simította a vérző karmolásokat.

- Ez itt marad! Látni akarom!

Közben az futott végig az agyamon, hogy tulajdonképpen úgy érzem magam, mint egy olcsó, könnyűvérű ribanc, akit pár perc után hátra vittek a klotyóba, a falhoz nyomva megbaszták, és most ott áll a koszlott tükör előtt és csorog ki belőle az ondó. Ráadásul, miközben arról diskuráltam, hogy mennyire nem szabad a szexet az elején forszírozni. Olyan mély szégyenérzet tört rám, hogy legszívesebben lehajtott fejjel hazáig futottam volna... de semmi sem volt egyértelműbb annál, hogy Réka nem fog elengedni, és hogy mostantól úgy néz rám, mint egy ribancra, akit még az előtt megbaszott, hogy felvitte volna szobára. Amíg elfogyott a maradék sör és gyömbér, szörnyen kínosan teltek számomra a percek. Ezek után nem sikerült menőn előadnom, hogy nemcsak rendelni, de fizetni sem kell, mert előre intéztem... csak össze vissza habogtam valamit, és távoztunk.

Amint kiértünk az ajtón, próbáltam össze szedni magam a friss levegőn, és valahogy a legkevésbé kínosan lelépni, de helyette a következő beszélgetés zajlott le:

- Most hazakísérsz. A motorodért majd visszajössz.

- Öm… persze...

Réka átfogta a vállam. Magasabb volt nálam. Én bátortalanul átöleltem a derekát... vagyis mégsem bátortalanul. Végülis rosszabb már nem lehet. Talán hazavisz és még jobban megaláz azzal, hogy kinyalatja magát, aztán kidob, mint egy kurvát. Persze most éppen annyira szégyellem magam, hogy nem is hibáztatnám.

Elértünk a kapuhoz. Fel a lépcsőn. Megálltunk az ajtónál. Réka felém fordult, átölelte a nyakam, mélyen a szemembe nézett...

- Jól bírtad a strapát Vasil. Nem mintha hagytam volna más választást, de azért egész tökös vagy... meg ragacsos is - nevetett fel - Most már azért neked is jár valami. - húzott maga felé, és simult rá háttal a csukott ajtónak.

Ezt most nem értettem. Teljesen össze voltam zavarodva. Azt hittem csúnyán felsültem, és már csak szórakozásból rugdos a földön.

- Baszd meg Vasil! Bele verjem a fejed abba a kurva szabad jelzésbe?! - ripakodott rám, amivel vissza rántott a valóságba.

Hátra nyúltam a nyakam mögé, elkaptam a két csuklóját, és a feje fölött az ajtóhoz nyomtam. össze fogtam a két kezét, a másik kezemmel bele martam a hajába, és oldalra rántottam a fejét. Kicsit lejjebb húztam, mert magasabb nálam, majd durván, erőszakosan megcsókoltam. Vadul dugtam le a nyelvem a torkába, és közben szívtam, hogy a nyelve a fogaim közé kerüljön. Lerántottam az egyik kezét a teste mellé, kicsit hátrébb léptem hirtelen. Amikor elhagytam az ajkát, utánam mozdult, én pedig egy határozott mozdulattam átfordítottam. Hátra csavartam a karját, mellkassal neki löktem az ajtónak. Lejjebb húztam a kabátja gallérját, és teljes erőből bele haraptam a csuklyás izmába. Felnyögött, megfeszült, én pedig még jobban megfeszítettem a hátra csavart karját. A másik kezemmel benyúltam elöl a farmerjába, bedugtam az ujjaim a bugyijába. Megkerestem a csiklóját, és a középső ujjammal masszírozni kezdtem körkörös mozdulatokkal, közben kicsit engedtem a harapás szorításán. Vonaglott és kélyesen nyögött. Majd a mutató és középső ujjam közé fogtam a megkeményedett csiklóját, majd erősen megszorítottam, és felfelé húztam. Megrogytak a lábai, a csípőjét kidugta, a merev farkam hozzá nyomódott a fenekéhez. Kiengedtem a csiklóját a két ujjam közül, majd egy határozottan erős mozdulattal a mutatóujjammal a szeméremcsontjához préseltem, miközben hirtelen ráharaptam a nyakára. Hangosan felnyögött, amitől zengett a belső udvar. Éreztem, ahogy elernyed, és zihál. Engedtem a szorításon. Ez elégtétel volt. Most már nem csak én vagyok ribanc.

Észre se vettem, de az enyhülő szorításból parádés ügyességgel szabadult, és máris az ajtóhoz nyomva találtam magam, ahogy koppant a tarkóm a kemény fán. Az egyik kezével a golyóimat szorította, a másikkal a torkomat. Végtelenül kielégült és elégedett mosollyal nézett a szemembe.

- Huhh… Te kis szörnyeteg. Az én kis szörnyecském. - szorított meg mindkét kezével.

Megcsókolt... Nem volt lágy, sem kedves, sem művészien érzéki... durva volt és birtokló. Olyan erővel harapott rá az ajkamra, hogy kiserkent a vérem. Éreztem az ízét, éreztem, hogy lenyalja a szám széléről. Aztán a hajamba markolt és félre rántotta a fejem. Közvetlenül a fülem alatt harapott rá a nyakamra, és erősen szívni kezdte. Ezt nem lehet egy sállal, vagy garbóval eltakarni. Ráadásul olyan erősen harapott, hogy le is zsibbadtam tőle.

Miután végzett, megnyalta a szája szélét, büszkén bólintott és besurrant mögöttem az ajtón.

Még a résnyire nyitott ajtóból vissza szólt.

- Hé, szörnyecske! Jegyezd meg! Amit egyszer megkaparintottam, az az enyém.

Nem tudom mennyi ideig támasztottam az ajtaját, és közben csak simogattam a harapást a nyakamon... teljesen üres volt a fejem. Egyszerűen csak boldog és elégedett voltam. Csak mosolyogtam, mint egy vadalma. Szinte szökellve lépkedtem vissza a motoromhoz, lassan vezettem a kikötőig, hogy tovább tartson ez az éjszaka. Mikor haza értem, csak akkor jutott eszembe, hogy megígértem Ineznek, hogy felhívom. Késő volt már, de az ígéret az ígéret. Mindent elújságoltam boldogan, Inez pedig végig hallgatott, majd így felet.

- Túl magas lángon ég ez a lány. Csúnyán meg fogod magad égetni Ví. ...ugye felhívtad?

- Ő... mikor?

- Jajj istenem!... mondjuk most?

- De csak most ért véget a randi. Biztos fáradt, át kell gondolnia, nem akarom zaklatni.

- Ne dühíts Ví, mert kocsiba ülök, átmegyek hozzád, és addig folytogatlak a kikötő vizébe, amíg észhez nem térsz. Leteszed a telefont! Most azonnal felhívod! Megmondod, hogy élvezted a randit, hogy jól érezted magad, hogy mielőbb látni akarod újra, hogy nem teszed le amíg meg nem beszéltek egy második randit! Ohh, Ví… legyen benned egy kis tartás... a második randin próbálj meg nem beleélvezni a gatyádba.