Eredet történet: Lady Inez és V.

Eredet történet: Lady Inez és V.

Egy olvasóm kérésére írom ezt az előtörténetet. Azt kérte, írjak többet a Ví és Inez közötti kapcsolati dinamikáról. A leginkább úgy tudom ezt megjeleníteni, ha elmesélem találkozásuk történetét, mely elég szorosan összefügg Ví személyes eredet történetével.

Ví 10 évesen szembesült először azzal, hogy életét nagyban meg fogja határozni és meg fogja nehezíteni a bdsm iránti vágyódás, bár akkor még nem tudta ezt megfogalmazni, vagy realizálni. Egy gyermekkori szerelem ébresztette rá arra, hogy igazán csak akkor érzi magát boldognak és kiegyensúlyozottnak egy kapcsolatban, ha a másik fél elég erős akarattal rendelkezik ahhoz, hogy képes legyen kontrollt gyakorolni rá. Illetve ekkor jött rá arra is, hogy fura módon élvezettel tölti el a durvaság.

Ví szülei 14 éves korában úgy döntöttek, hogy túl van a legózás és a TV-sitter korszakon, és egyre zavaróbbá vált számukra az írógép folyamatos kattogása. Anyja úgy döntött, hogy vesznek neki egy számítógépet, és előfizetnek betárcsázós internetre, így biztosítva, hogy az elkövetkező 10-14 évben se kelljen vele érdemben foglalkozni. Apját szokás szerint ez sem érdekelte, csak kifizette, amit ki kellett fizetni. Ví bele veszett az internet sötét bugyraiba, és előbb-utóbb ugyanott kötött ki, mint minden egészséges tizenéves, a netes pornónál. Elsőre még enyhén szórakoztató volt számára az internet nyújtotta szabadság, melyet nem kaphatott meg korábban az éjszakai pornó nézéstől... bár már akkor is gyakran fordult elő, hogy bele aludt a pornóba. Számára nem volt annyira eltelítő élmény, és ez komoly frusztrációt okozott gyermeki lelkében, hiszen akkor már tudta, hogy nem egészéges, hogy nem kapja el azonnal a merevgörcs, ha meglát egy fedetlen keblet, vagy széttárt lábakat. Az internet segítségével utána járt a dolognak. Kezdetben arra gondolt, talán meleg. De a netes melegpornó sem váltott ki belőle semmi reakciót... sőt helyenként még ízléstelennek is találta.

Egy váratlan és unott pillanatban bele futott egy képbe, melyen egy meztelen férfi, nyakörvvel a nyakában, négykézláb sétál egy elegánsan öltözött hölgy lába mellett pórázon. Megmozdult benne valami... valami elemi szintű érdeklődés és kíváncsiság. Azt tette ami logikus, igyekezett feltárni az okokat. Hasonló képeket keresett, szakszavakat, fórumokat, novellákat. Lassan rájött, hogy számára ez a kijelölt út. Rájött, hogy a gondolatai, a fantáziája szárnyal ebben a témában, és rájött, hogy egy komolyan félelmetes szadista búvik meg benne. Ki kellett írnia magából a fantáziáit. Alig 15-16 évesen oldalakat írt bdsm témájú weblapokra, bár az évek távlatából visszanézve azok a művek egy elnyomott és felfokozott vágyódású szadista álmai voltak, igen kevés érzelmi töltettel. Mai szemmel kicsit sem büszke rá.

Lassan felbátorodva csatlakozott egy online közösséghez, egy klubhoz. Titkolta az életkorát, mert tapasztalata alapján abban az időben még 25 év alatt nem vettek komolyan senkit a közösségben. 17 éves kora után döntött úgy, hogy magát idősebbnek mutatva klubtalálkozókra kezd járni, és mélyebben elmerülni a szubkultúrában. Ekkor már rendelkezett annyi önismerettel, és online tapasztalattal, hogy bár rövid ideig el tudja játszani a Dom szerepét, ez nem komfortos számára. Arra is ráérzett, hogy bár vágyik gonosznak, durvának, kegyetlennek lenni, egy szinttel jobban élvezné, ha alul maradna.

Másfél év telt el azzal, hogy tudatosan "vadászott" valakire, akivel szemben alul tud maradni. Rengeteg amatőr dominát, és switch hölgyet környékezett meg öntudatos sub-ként, majd provokált, kötözködött... manapság már azt mondanánk rá, hogy egy kimondottan kellemetlen brat volt. (akkoriban ez a kifejezés még nem igazán volt ismert)

Egy online felületen, egy chatszobában futott össze Lady Inezzel, aki korának híres és hírhedt profi, és méltán elismert szadista dominája volt. Mindenki tudta, hogy profi, tehát csak fizetős vendégekkel foglalkozik, a chatszobába beszélgetni és időt tölteni jár. Egy beszélgetés forgatagában Ví nagyképű és rendkívül önhitt módon panaszkodott azzal kapcsolatban, hogy az országban eddig nem talált olyan dominát, akit méltónak érez arra, hogy térdet hajtson neki, mert csak szerepet játszanak, erősnek és magabiztosnak láttatják magukat, de könnyű őket kizökkenteni ebből. Inez erre reflektálva igencsak kioktató stílusban közölte Ví-vel, hogy ha akarná, térden csúszna előtte, leszegett fejjel, és jobb, ha visszavesz az arcából. Ví felvette a kesztyűt, bele állt a vitába, és kifejtette, hogy ismeri Inez munkásságát, valóban tiszteletre méltó, de soha sem fog előtte térden kúszni. Egyrészt mert nem fog fizetni egy szolgáltatásért, másrészt mert nyilvánvaló, hogy Inez ezt csak szolgáltatóként űzi, tehát nincs közös pont.

Inez privát csevegésre váltott. Megírta Ví-nek, hogy gyáva szájhősnek gondolja, és nem hiszi, hogy ez változni fog, mert ahhoz Ví-nek bizonyítani kéne az ellenkezőjét. Ví válaszolt, miszerint ez nem rajta múlik, ő bármikor emelt fővel áll Inez elé, és bármit tehet vele, nem fogja megtörni. Inez elfogadta a kihívást, és lehetőséget ajánlott. Az ajánlat szerint egy szombati napon vendégül látja Ví-t az alföldi tanyáján. Ha sikerül megtörnie, Ví ki fogja fizetni a szeánsz árát és nyilvánosan bocsánatot kér a közösségtől a tűrhetetlen viselkedéséért. A másik kimenetelt Inez nem tartotta reális lehetőségnek, de meghagyta, hogy abban az esetben Ví bármit kérhet tőle.

Ví testben és lélekben felkészült a nagy találkozóra. Telve önbizalommal, hiszen nem az első alkalom, hogy dominával találkozik. Az elmúlt pár hónapban több lehetőséget is megragadott, hogy alá vesse magát más akaratának, de ezeddig nem tört meg senki előtt. Korán ült autóba, tisztán és üdén. Bőven délelőtt érkezett a tanyára. Inez kedvesen fogadta, megkávéztak, megreggeliztek, egészen olyan volt a hangulat, mintha egy baráti látogatás lenne. Majd Inez kikísérte vendégét az udvarra, ahol egy vaskos oszlop állt, fém karikával, hozzá kapcsolva masszív bőr bilincsekkel. Inez megkérte Ví-t, hogy vetkőzzön. Ví vetkőzés közben végig pörgette az elkövetkező időszak eseményeit, és eldöntötte, hogy miután leteszi a ruháit, büszkén kihúzva magát Inez elé áll, jelezve, hogy kicsit sem megalázó számára pucérkodni, és tökéletesen elégedett a testével. Majd fölényes mosollyal az arcán, peckesen odasétál az oszlophoz, és a bőr bilincsekhez emeli a kezeit, jelezvén, hogy ez az ő döntése, az ő vállalása, és ennél fogva ő irányítja az eseményeket.

Ebből a valóságban semmi sem valósult meg. Ahogy Ví letette a sörpadra az utolsó ruhadarabot és szembe fordult Inezzel, mielőtt még felvette volna büszke testtartását, egy jól irányzott, és váratlan rúgás érkezett a golyóira, melytől bennakadt a lélegzete, és érezte, hogy megrogynak a lábai, és önkéntelenül görnyedt testtartást vesz fel. Ezután a lovaglópálca hatalmasat csattant a combján, széles vörös csíkot hagyva maga után, és Lady Inez a hajába markolva lerántotta a földre. Ví jól megkoreografált tervei egy pillanat alatt hullottak szilánkokra. Értetlen, meglepett, elveszett, és zavarodott volt egyszerre, és nem tudott mit kezdeni a helyzettel, miközben Inez az oszlophoz vezette, és nem hagyta felegyenesedni. Pont olyan magasságban tartotta a fejét, hogy ne tudjon felállni, de a kezével épphogy ne érjen talajt. Művi pontossággal vágott végig rajta a lovaglópálcával azokban a pillanatokban, mikor kezdte volna visszanyerni a biztos talajt. Ví-nek egyszerűen nem volt ideje felocsúdni a váratlan helyzetből, olyan gyorsan történt minden, és azon kapta megát, hogy az oszlopnál áll, és Inez szorosra húzza a csuklóin a bőr bilincseket. Semmi nem valósult meg a terveiből. Nem volt se elegáns, se peckes, nem voltak magabiztos léptek, nem volt felsőbbrendű mosoly, és egyetlen pillanatban sem érezte, hogy bármit is irányítása alatt tart a saját lélegzetvételén kívül.

Inez mellé lépett, a szemébe nézett, és megvárta, amíg Ví feldolgozza a történteket, és tiszta fejjel felveszi a szemkontaktust.

- Nos kedves Vasil… ami mostantól történni fog, az csak és kizárólag tőled függ. Nem fogok visszaélni a helyzettel, és nem fogok rád erőltetni semmit. Nem fogom magam vissza, nem kíméllek. Akkorákat fogok ütni, amekkora csak elfér rajtad. ...de azonnal abba hagyom és leszedlek innen, csak annyit kell tenned, hogy fájdalmadban felkiáltassz, könyörögsz a szabadságodért, vagy elfogadod a helyed és bocsánatot kérsz a viselkedésedért.

- Tudom, kegyetlen vagy, és tudom, hogy fájni fog, de nem fogom szánalmasan megadni magam. - válaszolta szilárd és magabiztos hangon Ví.

- Ne feledd! Rajtad áll és vége. Ezek csak szavak, vagy egy hangos sikoly. - mosolyodott el Inez és odalépett egy kerti padlóvázához, mely tele volt mogyoró, rattan és fűzfa pálcákkal. Válogatott, majd kézbe vett egyet és Ví mögé sétált.

Ví összeszorított foggal és makacs tartással állta az ütések sorozatát. Nem kiáltott, fel sem szisszent, csak teljes erőből markolta a bilincs fölötti karabinert és próbálta lenyugtatni az egyre hevesebb zihálását. A vaskos lila váraláfutásos sávok lassan elborították. Nem egy pálca repedt hosszában szálaira, vagy tört le darab a végéből. Inez ahogy végignézett a fiún, ahogy reszketett egész estében, patakokban csorogott róla a verejték, és zihált, mint aki az életéért kűzd, megállt egy mondat erejéig:

- Legyen már eszed! Mégis kinek akarsz bizonyítani? Csak mondd ki azt a pár szót, vagy sikolts, és vége. - szinte már meg is sajnálta.

Ví ekkor követte el a legnagyobb hibát, amit csak elkövethetett ebben a szituációban. Össze szedte minden maradék erejét, és igyekezett fegyelmezni akadozó, remegő hangját:

- Köszönöm, de egész kellemesen érzem magam. Bár azt hiszem megszomjaztam. Tikkasztó itt kint az időjárás.

Inez majdnem előbúvó őszinte sajnálata ebben a pillanatban illant el végleg. Pálcát cserélt és az eddiginél sűrűbb csapásokkal folytatta. Ví teste kezdte feladni, reszkető lábaiból kifutott a vér, összecsuklott és lógott az oszlopon. Csendesen folytak a könnyei, és hipervetillálni kezdett. Lassan összefolyt szem előtt a táj, majd elhomályosodott, és elsötétült minden.

Az arcába és testére csapódó vödörnyi hideg kútvíz ébresztette. Zavart volt, erőtlen, és zsibbadt minden értelemben. Inez leoldotta az oszlopról, a hóna alá nyúlt, és óvó mozdulatokkal a sörpadhoz segítette, leültette. Friss, hideg itallal kínálta.

- Csak nyugalom. Szedd össze magad. Semmi baj csak elájultál. Igyál, és lélegezz egyenletesen.

Inez megvárta amíg Ví kicsit össze szedi magát testben és fejben, előtte állt, és tartotta a vállait, hogy le ne szédüljön a padról.

- Rendben. Jól vagyok. Semmi bajom. Azért még maradnék egy kicsit, mielőtt haza indulok.

Ekkor csattant egy hatalmas pofon Ví arcán:

- Te megveszekedett idióta! Te nem vagy normális! Hogy lehetsz ilyen makacs hülyegyerek, hogy szó nélkül hagyod magad ájultra veretni? Megáll az eszem. - és visszakézből csattant még egy pofon - Azt meg végképp felejtsd el, hogy így engedlek autóba ülni! A poharat sem tudod egyenesen tartani! Nem mész innen sehová! Te tényleg nem vagy normális! Ön- és közveszélyes vagy! - majd még egy pofon érkezett - Téged nagyon rövid pórázon kéne tartani, vagy ketrecbe zárni! Hogy nem neveltek beléd életösztönt?

Ví fejében a pofonok és a litánia közben olyan gondolatok és érzések kezdtek cikázni, amikkel most találkozott életében először. A szavak mélyre ütöttek, és kétségtelenül találtak. Soha senki nem vonta felelősségre még a fiút ilyen módon. Bele kellett gondolnia a szavak jelentésébe, és értelmébe. Valahonnan mélyről előkúszott a szégyenérzet, és a megbánás. Rémisztő, ismeretlen érzése, amik fájtak és kínozták belülről. Amiktől nem tudott egyenesen Inez szemébe nézni. Ami könnyeket csalt a szemébe, és akadozva, bizonytalanul kiszakadt belőle a válasz.

- Senki... Az apám munkamániás és soha nem akart gyereket. Nem érdekelte soha a sorsom... Az anyám alkoholista és gyógyszerfüggő. Mindent megtett, hogy ne kelljen velem foglalkoznia... A nagyszüleimtől tanultam, amit tudok... Hogy csak magamra számíthatok, hogy ne bízzak senkiben, hogy ne függjek senkitől, hogy csak magammal szemben legyenek elvárásaim, és hogy soha, de soha ne törjek meg a hatalom erőitől. Ők egy másik kor szülöttei voltak. A háború edzette őket.

Inez közelebb lépett Ví-hez. Egészen közel. Átölelte, a mellkasához szította, megcsókolta a feje búbját és így szólt:

- Te jó ég Vasil, drágám... hogy téged mennyire elcsesztek. Semmi baj. Itt vagyok és vigyázok rád. Nagyon nem jó ez így. Meg kell tanulnod rendes embernek lenni. Majd én gondoskodom rólad.

Ví hosszú percekig csak szorította Inez derekát, és a fejét a hasába nyomva zokogott. Amint Ví megnyugodni látszott, Inez megborzolta a fiú haját, és lenézett a szemébe.

- Most viszont szedd össze magad szívem. Mész vissza az oszlopra.

- Kérlek ne... Én elfogadom... Nyertél... Megtörtél... Feladom...

- Ezt már akkor tudtam szivem, amikor átöleltél. De tudnod kell, hogy nagyon felbosszantottál a viselkedéseddel. Dühös vagyok rád. ...és meg kell tanulnod, hogy nálam mindennek következménye van. Úgyhogy most szépen visszamész az oszlopra, és viseled a büntetést.

Ví csak bólogatott, és készségesen követte Inezt az oszlophoz. A gondolatai és érzései annyira bántották... végtelenül sajnált mindent... életében először csak az lebegett előtte, hogy csalódást okozott valakinek... nem önmagának... valakinek aki törődik vele, aki most döhös rá, aki felbosszantott, aki meg fogja ezért büntettni. Életében először fog átesni "büntetésen". Félt, de ugyanakkor várta is. Feloldozást várt tőle. Tudta, hogy meg fogja kapni. Ok - okozat - következmény. Minden tiszta és törvényszerű, soha nem volt még Ví életében tisztább és egyértelműbb semmi. Érezte a csuklóin a bőr bilincsek szorítását. Nem markolta meg a karabínereket, nem feszítette meg a testét, nem kűzdött semmi ellen. Oldalra fordította a fejét, keresve Inez tekintetét. Inez tekintetében most komolyság volt, de azért odalépett Ví-hez és kisimította a haját az arcából.

- Ezt most szíjjal fogod kapni. Barátságosabb, mint a páca, de ne hidd, hogy nem fog fájni. - felemelte a kezében lévő négybe hajtott gyeplőt.

Ví zokgott, és minden ütés után hangosan felnyögött. Nem szorította össze a fogait, nem kontrollálta a teste vonaglását, nem akart bizonyítani semmit.

Mikor vége lett az ütések sorozatának, Inez eloldozta, és hagyta hogy a földre rogyjon. Elsétált a sörpadig, leült keresztbe tett lábakkal.

- Ví szivem... Ne állj fel. Kússz ide a lábam elé.

Ví-nek eszébe sem jutott mást tenni, mint azt, amire Inez kérte. Lassan négykézláb elé kúszott a porban, lehajtott fejjel. Magállt közvetlenül a lábai előtt, és nem ült fel, nem emelte fel a fejét, várt.

- Most pedig csókold meg a csizmámat, és kérj bocsánatot, amiért febosszantottál.

- Kérlek mocsáss meg Inez. Annyira sajnálom. Szégyenlem magam. Kérlek ne haragudj. - hadarta Ví, miközben majd minden szó után megcsókolta Inez csizmáját. Mindíg is lenézte az effajta szinpadiasságot, és nem gondolta, hogy valaha így fog viselkedni.

- Drágám. Az úrnőd vagyok. Szólíts most így, és köszönd meg, hogy befogadtalak.

- Bocsáss meg úrnőm... én annyira hülye vagyok, sajnálom. ...és köszönök mindent. Köszönöm, hogy itt lehetek veled.

- Emlékszel még mit mondtál Ví? Te soha senki előtt nem fogsz térden kúszni. Te soha senkit nem fogsz az úrnődnek nevezni. ...és senki sem tud megtörni.

Ví a földre kushadt, arca a porba süppedt, homloka Inez cipőjének orrán pihent. Most épp el akarta ásni magát szégyenében, eltűnni, elsüllyedni, megsemmisülni. Inez lenyúlt utána a földre, bele markolt a hajába, és felemelte a földről. ...és folytatta.

- Csakis, én. Senki rajtam kívül. Az enyém vagy. - mosolyodott el, és az előtte térdelő, nyúzott és megkínzott fiú visszamosolygott rá, őszintén, boldogan.

Ezután Inez a házba kísérte Ví-t, lezuhanyozta, bekente a sebeit krémmel, vacsorával, és itallal kínálta. Ví végtelenül boldog volt. Biztonságban, otthonosan, kényelmesen érezte megát. Inez lefektette a vendégszobába és hagyta aludni. A másnap csodálatos volt. Bográcsoztak, beszélgettek, jól érztek magukat. Ví nem játszmázott, nem akart semmit kontrollálni, vagy kézben tartani. Alig akart haza menni este.

Azóta ez a kapcsolat töretlen. Ví élete minden eseményét megosztja Inezzel, akár jó, akár rossz... ha sikert ért el, ha hibázott, ha bizonytalan, ha tanácstalan, vagy ha úgy érzi, hogy valami elítélendőt fog tenni, de kevés ahhoz, hogy ne tegye.