III. Vasile Renz rövid és kalandos élete: Lady Inez

Lady Inez

Motoron ülve pöfögtem a kertváros felé. A virágcsokor és a kis boboz Rafaello a csomagatartón. A fejem tele gondolatokkal. Hajszálon múlt, hogy nem siklottak fére a dolgok, és azt hiszem a lehető legjobban jöttem ki belőle. Egész délelőtt az SmPixie előtt ültem és adatlapok végeláthatalan sorát böngésztem. Nem az én hibám, hogy egy sem bizonyult megfelelőnek. A sors hozta így, és ennek folyománya képpen Lady Inez is láthatja, hogy teljesen felesleges volt az egész tortúra. Összességében nyugodt vagyok és elégedett. Eleget tettem az elvárásoknak a tőlem telhető módon. ...ezekkel a gondolatokkal érkeztem a feketére mázolt kovácsoltvas kapuhoz, ami jöttömre nyílt a kapunyitó automatikának hála, és csukódott is mögöttem, ahogy az itt a kertvárosban el is várt. Kirúgtam a kitámasztót, levettem a sisakot, és az ajándékokat magamhoz véve határozottan elindultam a bejárati ajtó fel. Lady Inez studiója a melléképületben volt, a garázs mögött, hogy a lehető legdiszkrétebb legyen a hely. Az esetek többségében mi a házban szoktunk találkozni, az meghittebb, barátságosabb. Most is a ház főbejárata felé indulok.

Kopogtam és nyílt az ajtó. Ott állt lady Inez, kék farmer nadrágban, csizmában, és egy egyszerű fekete topban. Én kértem, hogy ne öltözzön ki ha fogad, mert így nem vonják el a figyelmemet a kölsőségek arról, ami igazán fontos. Ahogy állt előttem, a kedves mosolya, és a mélybarna szemei egy pillanatra megigéztek. Összeszedvén magam, közelebb léptem és átadtam neki a virágot, és a bon-bont.

- Szép napot Drága Inez. Annyira örülök, hogy látlak. Féltem, hogy nem találkozunk többé.

Az ajtó melletti kis szekrényre tette az ajándékokat, és megölelt. 10 centivel magasabb volt nálam, és a magassarkú csizma növelt rajta még vagy 8 centit. Szerettem amikor így átölel. Alacsonyabbnak, kissebbnek, gyengébbnek, sebezhetőbbnek éreztem magam. Ez az, amit csak tőle kapok meg ebben a fene nagy világban.

- Én tudtam, hogy eljössz Ví. Jobban ismerlek, mint te magadat. Makacs vagy, de van ami fontosabb a makacsságodnál.

- Igen. Te. Minden alkalommal rácsodálkozom a szépségedre, gúzsba köt a tekinteted, és az ölelésed számomra a hét fénypontja.

- Ismerlek Ví. - lassan kúszott fel a hátamon a jobb keze, egészen a tarkómig - Nagyon terelsz, és ha terelsz, mindíg van valami a füled mögött. - markolt bele ebben a pillanatban a hajamba, és rántotta hátra a fejem.

- Nem, nem, semmit. Egész délelőtt a társkeresőt bújtam, ahogy kérted.

Mélyen belenézett a szemembe, enyhén félre biccentette a fejét...

- Van egy megérzésem. - mondta, és egy kemény, határozott mozdulattal a hajamnál fogva a földre irányított, hogy előtte térdeljek, és folytatta - Mozgás! - vezetett maga mellett négykézláb a hajamba markolva egészen a nappaliig - Vetkőzz! - csattant fel a hangja.

Egy gyors pillantást vetve vetközés közben az ismerős szobára feltűnt, hogy az asztal helyére a bak került, a kanapéra pedig ostor, és pálcák, és bőr bilincsek. Általában a bak nem szokott elő kerülni. Amíg vettem le a ruháimat, és sebtében össze hajtva az olvasó fotelbe tettem, Inez a monitor elé ült, kopogott a billentyűzeten. Mikor végeztem a vetkőzéssel, felálltam... főképp azért, hogy Inez válla fölött lopva vessek egy pillantást a képernyőre. Hát na... a kiváncsiság.

Az első lépés után, ahogy megnyikordult a parketta, hirtelen Inez a válla fölött hátra nézett. A tekintete dárdaként hatolt át rajtam, szinte megsemmisítve, és öntudatlanul rogytam is vissza térdre, mikor kiélesedett a fókusz és megpillantottam a saját profilomat a monitoron. El is felejtettem, hogy nagy igyekezetemben előző este még a jelszót is megadtam, hogy minden a lehető legbiztosabb legyen.

Lady Inez felállt a forgószéből, az asztal mellé lépett enyhe terpeszben, csípőre tett kézzel. Azon a hangon szólalt meg, ami egyértelművé tette, hogy miért került be a nappaliba a bak.

- Hozzám!

Azzal a tudattal érkeztem, hogy mindent rendben csináltam, és nem érheti szó a ház elejét. Hát most eluralkodott rajtam a félelem, hogy valószínűleg mégsem végeztem maradéktalanul jó munkát. Négykézláb a lábai elé kúsztam, és tudom, hogy lesütött szemmel lehajtott fejjel kellene szégyenkeznem valamiért, amit pillanatokon belül meg fogok tudni, de sosem bírtam elengedni Inez tekintetét, még akkor sem, amikor ölni volt vele képes.

Mikor közvetlenül elé értem elkapta a karom, felrántott a földről és a székre taszított. Mellkassal a háttámlának. Kicsit meglepett a helyzet, de mielőtt rendesen meg tudam volna lepődni, a hajamba markolva közelebb nyomta az arcom a monitorhoz.

- Mi ez itt? Miért ilyen kevés az adatlap a keresőben? És miért nincs egy sem amit kedvencnek jelöltél?

- Hát ő... találtam egy funkciót. Lehet tiltani adatlapokat, és akkor azok nem jelennek meg a keresőben. Gondoltam így könnyebb. Először letiltottam a profi dominákat.

- Először?

- Aztán, akik túl messze laknak.

- Igen?

- Aztán akik túl nagyképűek, vagy buták, kultúrálatlanok... - halkultam el egyre inkább, mert éreztem, hogy a társalgás kezd olyan irányba haladni, ahol minden szavammal csak mélyebbre ásom magam.

Inez egy gyors mozdulattal a székben maga felé fordítot, és mivel egy pillanat alatt elvesztem a tekintetében, teljesen váratlanul és felkészületlenül ért a süvítő pofon, ami kissé meg is billentett a székben. Égett az arcom, megszédültem.

- Megint találtál egy kiskaput Ví. De tudhattad, hogy ez nálam nem működik. Azt mondtam átnézed az adatlapokat és kedvenceket jelölsz.

- De én... - és ebben a pillanatban csattant a következő pofon.

- Erre mit csináltál? Pont az ellenkezőjét. Kedveceket jelölsz? Hát persze, hogy nem. Inkább a szöges ellentétét csinálod.

- De azért... - és jött még egy pofon visszakézből. Éreztem a számban a kiserkent vér ízét, ahogy a szemfogam felsértette a bőrt. Nem az első eset, de sosem tanulom meg, hogy nem szabad pofon közben magyarázkodni.

- Nem akarok meghallani még egy "de" kezdetű megszólalást! Tudod mit kell mondanod! - emelte a kezét újra.

- Bocsánatot kérek. - vágtam rá azonnal.

Vissza fordított az asztal felé. Hallottam a csizma kopogását, ahogy távolodik a kanapé irányába, majd elindul vissza, és megállt mögöttem.

- Nem tudom Ví mennyi időt töltöttél el a regeteg tiltás kiosztásával, de most egyenként vissza fogod vonni mendegyiket. Nekem van időm. Szabaddá tettem az egész estémet.

Nyeltem egyet, és reménykedtem, hogy a tiltás visszavonása gyorsabb folyamat, és az oldal motorja is elég fürge, hogy ne kelljen két kattintás között túl sokat várni. Szusszantam egyet, és elindult a kezem az egér felé. Suhogást hallottam, majd csattanást és éles fájdalom hasított a hátmaba egy hosszú és egyenletes sávban. Reflex szerűen össze szorítottam a fogaim és két kézzel rámarkoltam az előttem lévő háttámlára. Hátra se kellett néznem, hogy tudjam, az ostor már nincs a kanapén.

- A helyedben elkezdenék serényen dolgozni az élvezkedés helyett. Innen látom, hogy hosszú lesz az a lista. - hasította a levegőt, majd hátbörömet ismét az ostor.

Végeláthatatlannak tűnt a rengeteg kattintás és visszavonás, és egyre nehezebben ment az egér használata. Az ütések nyomán az egész testem összerándult, a fájdalom pedig lassan lebénított. Reszkető kézzel harcoltam az egérrel, miközben a másik kezemmel veszettül markoltam a háttámlát. Kapkodtam a levegőt és csendben nyöszörögtem, miközben végig az járt a fejemben, hogy mégis mit képzeltem magamról. Az első dolog amit tettem egy közösségben a kritizálás, a kizárás, az ítélkezés. Miért csak most veszem észre, hogy milyen undok, negatív alak vagyok? Lassan elfogytak a tételek a listában, és őszintén nem bántam, hogy a kattintások és az engem ért ütések összehangolódtak. Annyira adta magát a helyzet, annyira végtelenül jogosnak éreztem, és valahol mélyen a kín és az önvád mögött boldogság fogott el, amiért Lady Inez ismét a helyes útra vezetett. Két dologra tudtam gondolni. Hogy bocsánatot kérjek, és hogy megköszönjem, de nem jötek szavaka számra, a testem kimerültebb mint gondoltam.

Hallottam, ahogy az ostor koppan a patkettán. Innez határozottan nyakon fogott és szék mellé térdeltetett a földre. Leült az asztalhoz, és közelebb húzott magához. Félig az ölébe kerültem. A fejem a hóna alá. Pont ráláttam a képernyőre.

- Egy szavadat sem akarom hallani Ví. Helyetted dolgozom, de ennek meg fogod fizetni az árát. Kiválasztok néhány hölgyet, akik szóba jöhetnek, és kedvencnek jelölöm. Elvárom, hogy mindegyikkel vedd fel a kapcsolatot, és válts velük levelet. Ellenőrizni fogom. ...és hogy mi az ára? Minden kiválasztottért 25 a pálcával.

Össze rezzentem Inez ölében. Érezte. Elmosolyodott, és megcirógatta a fejem búbját.

- Ne aggódj Ví. Találok én neked vagy 5-6 jelöltet, lesz kinek írnod. - nézett le rám kedvesen mosolyogva.

- Itt van például ez a hirdetés. Kicsit fiatalabb nálad, de ezen ne akadjunk fenn. Komoly kapcsolatot keres. Pont erre van szükséged. Igaz hatvani, de tudsz utazni. Aztán itt van ez. Dunaújvárosi, és nincs helye. De akinek jacht van a segge alatt, annak ez nem akadály. Na és ő. Kép alapján kedvesnek és határozottnak tűnik. Nem ír magáról túl sokat. Switch, de ez nem gond. Talán tud kezelni.

Lassan összegyűlt 6 név. El is merültem a keresgélésben, olyannyira, hogy egészen boldog voltam, hogy 6 nevet is került kilistázni. Teljesen megfeletkeztem az áráról, a bakról a szoba közepén, és a kanapén fekvő maréknyi rattan pálcáról. ...és arról, hogy a hátam annyira sajog, és húzódik a bőr a felduzzadt ostornyomoktól.

Az rántott vissza a valóságba, amikor Lady Inez felállt a székből és maga mellett vezetve elindult a szoba közepe felé.

- Nos Ví, már csak egy dolog van hátra. Nem irigyellek, de nem is sajnállak. Ezt most alaposan ki fogod érdemelni. Ki hallott már olyat, hogy egy Úrnő dolgozik a szolgája helyett?

Ezek a szavak olyan mélyre ütöttek, hogy ha Inez nem markolná a hajamat és tartana maga mellett, hason kúsznék utána a szégyentől. Reszkettem és gombóc volt a torkomban, mert jól tudtam, hogy amit most fogok kapni nem mindennapos. Fóleg, hogy eleve gyengének és meggyötörtnek érzem magam attól, amit számolatlanul a hátamra kaptam. Valamint a testem még kevésbé tolerálja a helyzetet mint az egóm.

Megálltunk a kanapénál, Inez felcsatolta a csuklóimra és a bokáimra a bőr bilincseket. Felsegített a bakra, és kattantak a karabínerek. Lassan és nyugodtan körbe sétált, megállt előttem, csak a lábait láttam. Leguggolt, beletúrt a hajamba, és végig simította az arcom.

- Nem mehetsz haza motorral Ví. Túl veszélyes. De ne aggódj, majd én haza viszlek. - majd csókot nyomott az arcomra és egész közel hajolva hozzám, egészen halkan, kedvesen, búgó hangon így folytatta - Ez azt is jelenti, hogy az est hátralévő részében nem kell óvatoskodnom. - és ahogy állt fel, megpillantottam kezében az ujjnyi vastag, hántolatlan, áztatott rattan pálcát.

Nagyot nyeltem, és enyhén reszketni kezdett az egész testem. Lassan mögém sétált. Ráfektette a pálcát keresztbe mindkét farpofámra. Össze rezzentem.

- Számold! - csattant a határozott utasítás, és csattant a pálca is.

Az első 73 ütést a helyzethez képest jól bírtam. Magam is meglepődtem, hogy a szuszogás és nyöszörgés közepette, aránylag jól érhetően tudtam követni a számolást. Meglehetősen sokat segítettek a bilncsek, hogy nem kellett tudatosan tartani a pozíciót, csak hagyni, hogy tegyék a dolgukat, elengedni a gyeplőt és vergődni.

A további ütések alatt átvette az uralmat a zokogás, és nem hagyta, hogy az artikulálatlan püppögésen és nyöszörgésen kívül más hagot kiadjak. Biztos vagyok benne, hogy megkaptam mind a 150 ütést, még ha össze is folynak az események, és biztos vagyok benne, hogy a tortúra végeztével Lady Inez puha és lágy kezeit éreztem, amint alaposan beken bőrnyugatató és hámosító kenőccsel. Nem tudom hogyan öltöztem fel, csak emlék foszlányok mardtak meg, ahogy Inez átkarol és kitámogat az ajtón, gondoskodón befektet a Tesla hátsó ülésére, és az eletromos motorok halk zümmögése elaltat.

A következő emlékem már tisztább. Megérkezünk a Hajógyári Szigetre, a mólóhoz. Inez a hajóhoz kísér, felsegít, bevisz a kabinba, és lefektet. Arcon csókol és hátrasimítja a hajam.

- Pihenj Ví. Pihenj holnap is. De ne feledd, aztán dolgod lesz. Vigyázz magadra. Aludj jól.