Édes kis nyünnyögések

Avagy: aki sír, de nem változtat, annak még nem fáj eléggé.

Drágáim! Aki már tízévesen is gúzsba kötötte és elverte pálcával a takaróját(!), vagy aki már nyolcévesen is arról fantáziált, hogy leszaggatják a ruháit, elverik és bezárják egy pincébe, az nem fogja tudni leélni BDSM nélkül az életét. Megpróbálhatja, de az nem élet lesz, csak vegetálás.

Aki azonban harminc-, negyven-, ötvenévesen is még mindig a fantáziálásban és online szájhősködésben éli ki a vágyait, miközben most már tényleg hetente több nyilvános BDSM-mel kapcsolatos esemény várja a vendégeket, annak mit lehet tanácsolni? Mit lehet mondani annak, akit felnőtt ember létére is - úgymond - "zavar a közönség", aki "nem akar nyilvánosan szexelő embereket látni", összességében, aki fél attól, amit majd mások gondolni fognak róla, és amit ő gondolni fog másokról?

Kezdőként, de még haladóként sem vagy sehol, ismétlem, sehol olyan biztonságban, mint egy eseményen, ahol kontrollált közegben lehet új emberekkel új dolgokat kipróbálni. Nem, sem egy lakásban, sem egy hotelben, sem egy bérelt dungeonben NEM vagy biztonságban kettesben egy ismeretlennel összezárva, legfeljebb szerencséd van, és megúszod.

Aki valós élményekre, valós emberi kapcsolatokra, valós tapasztalatokra vágyik, az ne sírjon, hanem növesszen egy tetszőleges ivarszervet, és jelenjen meg egy eseményen. Vállalja fel legalább az arcát, ha a nevét nem is, és vállalja fel a vágyait, legalább azok előtt, akiket hasonló vágyak vezéreltek ugyanoda. De ne sírjon, hogy itt mindenki kamu, meg nem lehet valós kapcsolatot találni. Ha nem hajlandó kilépni a képernyő mögül a valóságba, akkor ne nyünnyögjön, hanem csorgassa csendben a nyálát tovább otthon, és ne a gonosz világot okolja a saját nyomoráért.