Morfózis

Változunk.

Mindenki változik. Senki sincs közöttünk, aki pont úgy cselekszik, beszél és él, mint 2 éve, 10 éve.

Változtat rajtunk az élethelyzet, család, baráti kör, munka. Sokféle körülmény.

De azért van ami megmarad, ez pedig a gondolkodásunk egy része. Persze statisztikailag lehet azt mondani hogy változhat a nézőpontunk, viselkedésünk de matematikailag a nagy számok nem ezt fogják mondani.

Ragaszkodunk dolgokhoz, vágyakhoz, szerepekhez is, és bár a dolgot néha tagadjuk, idővel mindenki hajlamos arra, hogy "ugyan abba a folyóba akar" újra belépni.

Küzdöttem kapcsolat ellen, amit hiába zártam le, mégis szinte jön utánam. Küzdöttem személy ellen, aki bántott, csalt, kirakott, nagyjából vérdíj volt a fejemen meg ultimátum hegyek, majd érdeklődve irántam megint kíváncsivá tett, fájdalmat okozott, olyat mondott rólam amiben bár van valóság, de ő maga ezt valahogy magára nézve nem vettem észre.

Változunk. 

És ha belemegyünk egy új kapcsolatban a régi dolgokból mennyit viszünk magunkkal? Vagy mennyi olyan dolog lesz, amire azt mondjuk hogy új élet, új gondolat, új vágyak de egy idő után a régebbi tapasztalatok, vágyak köszönnek vissza?

Vagy miért kell változnunk, ha tudjuk kivel szeretnénk élni, kivel terveznénk a jövőt, csak a dolgok jelen állása miatt erre tér, idő kell? Ha közben megváltozunk, és aki miatt új életet akarunk, annak kell-e a megváltozott énünk, lehetőségünk?

Ha rajongok egy nőért, aki kő keményen határozott, céltudatos és ezt kedvelem benne, hogy nézzek rá, ha a szemembe nézve látni fogom azt az énjét ami egy tökéletesen más világ? 

Akkor ő is változik? A valóság szubmerszivitása kell?

A változásban nekem az is benne van, hogy a másik oldal mondja azt: Alakulok. Nem megváltozom. És ebben benne van hogy közössé válik időbel a változás.