Tavaszi emlék - ősszel

Ködös a reggel.

Volt már sok ilyen novemberi hajnal ami kinn fogott meg a természetben. A nap sem kelt fel, mikor már dolgoztunk, közel 40 méter magasságban. A lenti világból semmi se látszik. A főút kanyarog, távolabb egy folyó fénye villan meg a kelő nap fényétől. A ködben az autók mint lassú bogarak araszolnak. Hideg van.

Kisütött a nap.

Helszínt váltottunk. A magasság maradt, csak közelebb az úthoz. A ködnek már nyoma sincs, a napfény csillog mindenen. A főúton az autók felgyorsultak. Normális tempóban történik minden, amikor feltűnik egy pár száguldó autó. Az aglomeráció bevezető útja mindig is vonzó volt pár felelőtlen embernek. Előzgetnek, cikáznak, másokat fékezésre késztetnek. Ősszeszorítom az ököm, bevillan egy emlék...

... tavasz volt. Vártam őt. Vagyis én vártam, ő nem tudta hogy ott vagyok. Meg akartam lepni, a megszokott útvonalán vágytam örömet okozni. Az ajtó nyílt, kilépett onnan. A szívem olyat dobbant, hogy talán más is meghallotta. A szokott útvonalon indult de egy autóba szállt be. Holott azt mondta hazamegy.

Nem szóltam róla neki. Nem akartam. De nem volt erőm hova rakni a dolgot. Újra megpróbáltam hogy meglepem, és újra belefutottam az autós kisérőbe. Elgondolkoztam hogy hányszor lehetett olyan hogy míg én hajnalban, éjjel valahol voltam, valaki érte ment.

Magasban dolgoztam akkor is. Hatalmas magasságban. Kibiztosítottam magam, hátha megtörténik. De nem.

Nem mentem egy ideig elé a munkahelyére. De találkoztunk. Fogalmam se volt mit tegyek, nem hoztam fel neki hogy láttam.

Hajnalban mentem dolgozni. A kelő nap csodálatos volt. Meg is álltam egy hosszabb pillanatra. Az autók cikázva versenyeznek. Távolból csattanás, mindenki odanéz. Magasan vagyunk csak apró bogarak az emberek, az autók. De azt látjuk hogy baj van.

Valaki cikázott. Valakinek nem sikerült a dolog.

Éveken át támogattam őt a baleset után, amiben vétlen volt. Soha se mondtam el neki hogy mennyire fájt, amit többször látam. Hogy minden hibám tudva emennyire imádom. Többször mondta hogy csak én vagyok. Nem vettem tudomást az elszólásokról. Nem felejtem el azt az embert, aki felvette őt a kocsiba. Többször. Soha se.

És nem felejtem el azt az arcot se, akit a bíróságon láttam, aki a balesetet okozta. Soha se!

Szeretem az őszi hónapokat. MIkor a köd után kisüt a nap.