Egy Vámpír naplója!

A hold fénye sejtelmesen világítja meg az ódon kastély sötét folyosóit, míg lépteim visszhangzanak a hűvös, kövezett padlón. Szívem hevesen dobog, ahogy közeledek a nagyteremhez, ahol várom azt, aki alázatosan keresi sötét ölelésemet, az örök éjszaka urát, aki ígéretet tett neki a végtelen sötétség titkairól.

Belép a terembe, és figyelem, ahogy izgalommal és félelemmel vegyes tisztelettel közeledik felém. Megpillant engem, ahogy egy bársonyborítású fotelban ülök. A fény csak éppen hogy sejtelmesen körvonalazza alakomat; elegáns, sötét öltözetem tökéletes összhangban van a környezet árnyalataival. Szemeim, mint két mély, ébenfekete gyöngy, rámerednek, és érzi, hogy tekintetem mélyen behatol a lelkébe.

"Közelebb," parancsolom mély, bársonyos hangon. Érzem, ahogyan az engedelmesség ereje hat át rajta, miközben engedelmeskedik és közeledik hozzám. "Mit hoztál nekem, játékszerem?" kérdem, miközben kezem gyengéden megérinti az arcát, hideg ujjaimmal végigsimítva bőrén.

Ő bólint, szavak nélkül, tekintete teljes alázattal rám szegeződik. "Csak egy dolgot kérek tőled," suttogom, miközben arcát közelebb hajtom az enyémhez. "Engedd, hogy bemutassam neked az éjszaka végtelen örömeit."

Megragadom a kezét, és magamhoz húzom a sötétség mélyére, ahol együtt fedezzük fel az érzékek új dimenzióit. Szorosan magamhoz ölelem, és érzem, ahogy szíve hevesebben ver a mellkasában, miközben megsúgom neki: "Az életed soha többé nem lesz ugyanaz, kis játékszerem."

Ahogy együtt merülünk el az éjszaka titkaiban, érzem a teljes hatalmat felette; ő pedig önként adja át magát nekem, a sötétség urának, teljes alázattal. A vámpír szerepjátékunk csak így kezdődik.