2021. 01. 21. 08:33 | Appeared: 936x
Nemrégiben egy kiváló írás született arról, hogy a férfi és a nő mennyiben különbözik egymástól. Bevallom, annak ellenére, hogy a stílust nagyra tartom, miként azt is, ha tartalmánál fogva valami vitára alkalmas, ezzel a tétellel szinte semmiben nem értek egyet. Természetesen semmilyen szakmai anyag nem áll a rendelkezésemre, különösebb kutatást sem végeztem a témában, kizárólag a saját empirikus ismereteim állnak rendelkezésemre. De én azt gondolom, hogy a férfi és a nő gondolkodása alapvetően nem sokban különbözik. Amiben mégis, annak nem az eltérő felépítés az oka (ide nem értve a hormonális hátteret), hanem elsősorban a társadalmi és szociális háttér.
Ha igaz lenne, hogy a férfi és a nő gondolkodása alapvetően különbözik, akkor a pszichológia, mint tudomány régen szétvált volna férfi és női pszichológiára, nem csak klikkgeneráló címek szintjén. Többségben lennének olyan munkakörök, amire csak az egyik, vagy a másik nem alkalmas, holott a nők egyre több területen bizonyítják, hogy ha szarunk a konvenciókra, ugyanolyan teljesítményt nyújtanak, mint a férfiak, legfeljebb a kilók és a fizikai felépítés egyéb elemei szabnak gátat ennek. Nem. Ugyanúgy gondolkodik az ember és ami különbség adódik akár a teljes képesség-paletta, akár egyes funkciók szintjén, annak semmi köze ahhoz, hogy a személyi szám egyessel, vagy kettessel kezdődik. Ember van, amelyik a saját külső meghatározottságai alapján mászkál a Maslow-piramis különböző szintjein. Általában a legalsókon.
Igen, valóban, a férfi és a nő sokszor mást lát szépnek, de az egyik Barbie-t kapott karácsonyra sok éven át, a másik meg játékpuskát. De azonos Lego-készletből mégis meglepően hasonló dolgokat építenek. Ja igen, persze, a nő inkább kötni akar, de a kevés biológiai meghatározó közt ott van a gyermekszülés ketyegő órája, ami a férfit hajtja. De ezen kívül sok más nincs és ilyen nagy hatású pláne. De a nők ugyanúgy vágynak ugyanazokra a dolgokra, ugyanúgy vadásznak, ugyanúgy törekszenek mellette mégis a saját biztonságukra. Ugyanúgy éhesek. Ugyanúgy szomjasak. És ugyanúgy basznának.
Egyébként pedig ha már itt tartunk, apró, kicsi hozadéka ennek a felismerésnek, hogy ha egy férfi ezt tudatosítja és nem nemek, hanem emberek közti különbségekben gondolkodik, a csajozás is könnyebben fog menni. Hiszen még megszólítani is könnyebb valakit akiről feltételezni tudjuk, hogy a motivációi legalábbis nem döntően különböznek a mieinktől. Hogy a többiről ne is beszéljünk. És akkor lehet élvezni a férfi és nő közti valódi, genitális különbségeket.
Comments (29)
https://vasarnap.hu/wp-content/uploads/2020/11/Az-LMBTQ-identit%C3%A1s-alakul%C3%A1sa-gener%C3%A1ci%C3%B3k-szerint-az-Egyes%C3%BClt-%C3%81llamokban-.png
Viszont azt már innen biztosan nem fogjuk olyan egyszerűen megállapítani, hogy vajon ez annak tudható be, hogy liberálisabb a társadalom és egyre többen vállalják önmagukat, vagy azért, mert ilyen hatása van az LMBTQ lobbinak?
A homoszexualitásról: szerintem egy homoszexuális is másképp gondolkodik. Mint egy heteroszexuális nő, vagy férfi. Csak éppen az említett 05-1 %-on belül. Ami pont elég lenne, hogy kijelenthetjük: alapjaiban véve semmi különbség.
Mondok is egy példát.
A progresszív szemlélet azt mondja érvként, ha heteroszexuális kapcsolatokról van szó, hogy nincsenek velünk született nemi jellegek, az csak társadalmi konstrukció. De amint megjelenik a homoszexualitásból való kigyógyítás gondolata, már mindjárt változik, és azt mondja, hogy de hát azt azért nem lehet, mert velünk született tulajdonság. Ez így totális hülyeség, csak az ideológiáról szól, mert valójában mind a kettő meghatározó, csak akkor és úgy forgatjuk, ahogy azt a helyzet megkívánja.
A szexuális dimorfizmusnak az orvoslásban (lásd pl. gynecologia/andrologia) van jelentősége, a pszichológiában viszont nincs. Miért is lenne, ha szkriptekről és nem pedig hajlandóságról beszélünk?
A szkript kizárólag tanult, a hajlandóság azonban veleszületett képesség.
(És ez nem politika, hanem tény. Szerintem politika az, ha ideológiát gyártanak a tények ellen, hogy azzal szilardítsanak meg egy addig kialakult vagy éppen kialkítani kívánt státuszt.)
a szakvéleményt adók sem tévedhetetlenek és főleg nem istenek.
Bár az emancipációnak kétség kívül van egy sötét oldala is, ami már nem az egyenlőségről szól, hanem a masszív péniszirigységről. Azt viszont tényleg érdemes korrigálni. Na de az pont, hogy nem a női jellemvonásokról szól.
Bár ez ott hibádzik, hogy alapvetően nincs női identitás érzetem. :)
Egyébként visszatérve az első hozzászólásodra: egyáltalán nem lep meg, hogy végeztek kutatást a kérdésben. Azt írtam, hogy én nem végeztem. Szóval lehet most forrásdömpinggel floodolni, de ha nagyon akarok, én is sok ilyen anyagot találok. Talán találtam is már. :)
https://regi.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/2011_0001_520_altalanos_pszichologia_3/ch18s07.html