A Voltak

Szeretem a Voltakat, szeretem, hogy én is volt vagyok Nekik, úgy hogy néha mégis vagyunk. Hiszen egy Volt, ha néha egy-egy jó szó erejéig visszatér, az mindig öröm. Azt mutatja, hogy nem volt hiába, nem volt véletlen a Volt. Értelme volt. Pedig egy Volttól nem volt könnyű elköszönni, sőt, általában rohadt nehéz volt. Hiszen azért Volt, mert jelentett valamit, mert súlya volt. Mert jó volt. Egy leendő Volttól nem lehet csácsumesszel elköszönni, gyakran hatalmas a fájdalom, amivel Voltok lesztek egymásnak.

És milyen öröm, hogy néha van egy Volt. Szeretem Őket máig, örülök, hogy van mit mesélniük, mert hát ilyen az ember, a jót szereti megosztani. És én akkor sem csak magamat szerettem bennünk, hanem Őket is, örülök, hogy jó Nekik, ha van valamijük, amit én nem tudtam megadni. De nem akarok hazudni: magamat is szerettem bennünk. Igen, jó érzés, hogy egy picit Bennük maradtam, hogy Voltként én is a múltjuk része lettem, egy darab Belőlük. Hónapok, évek, élmények, nyomok... Volt nélkül nincs Van.