2020. 10. 31. 12:05 | Appeared: 1247x
Az a jópár év, amit a pixin töltöttem rengeteg beszélgetésre adott alkalmat Hölgyekkel. És sokukkal most is beszélek, köztük olyanokkal is, akik valaha visszautasítottak, leginkább a -gámiákról való gyökeresen eltérő véleményünk miatt. Sajnáltam nyilván, mert bizony ezek minden szempontból kimagasló nők, de hát senkit nem szabad olyan dologról győzködni, erőszakkal, amiben zsigerből nem akar részt venni, ez senkinek sem lesz jó. A jó viszony megmaradt mégis, találtunk egymásban elég értéket ahhoz ezen túl is, hogy néha szót váltsunk még évek távlatából is.
Nos, egyikük-masikuk az elmúlt időszakban hosszabb kihagyás után visszatért kis közösségünkbe és megdöbbenéssel tapasztalta, hogy némelyik "dom" miféle végletes sértettséggel reagált arra, hogy el lett utasítva. Én ezeken mindig jókat mulatok, de Őket volt, hogy meg is viselték azok a szidalmak és átkozódások, amik az udvarias kosarazást követték. Félreértés ne essék, senkiről semmi konkrétumot nem mondtak, fogalmam sincs kik ezek az emberek, elsősorban azért, mert nem is érdekel.
De ez nekem mégis olyan fura, pusztán a gondolatmenet megértése. Miért érintheti az embert egy elutasítás ilyen mélyen. Még azt értem, hogy valami beteljesült szerelem, közös háztartás felbomlása, vagy valami hasonló katasztrófa után az ember kibukik és mond olyanokat, amiket később maga is megbán. De egy partnerkeresőn való arctalan ismerkedés után nekiállni a hempergős tombolásnak, ez annyira méltatlan. De Uraim...
Miért érint valakit ilyen mélyen egy elutasítás, hogy így reagál? Szerény véleményem szerint a férfiatlan tulajdonságok rangsorában azután, hogy valakinek puncija van, rögtön a második helyen a hiszti áll. Nyilván vannak olyan megrázkódtatások, amik kiváltanak akár egészséges és természetes férfihisztit is, de ez már csak ne az legyen, hogy egy nick közölte az én nickemmel, hogy bocsi, de nem... Vagy már komplett egzisztenciát építettünk a másikra fejben, kutyával, házzal és persze jó kis dungeon-nal odabent? Hogy fog másokon uralkodni, aki magán nem tud? Hogyan győz meg erről másokat?
Veszteni tudni kell. Nem tartom magam vesztes alkatnak, de a Sors rám is mért már olyan csapásokat (mint mindenki másra is), hogy volt okom kiborulni, sőt, egy idő után meg is kellett tanulnom néha jó képet vágni ezekhez. És ezek néha tényleg nagy dolgok voltak, nem mérhetőek ahhoz, hogy valaki azt mondja egy nick mögül: bocs nem. A netes partnerkeresés amilyen komolyra tud fordulni, olyan súlytalan is tud lenni a kezdetekben szerencsére. Pont ezért lehet azt mondani (főleg a pikírt, undok válaszok esetén, vagy ha még az sincs), hogy na, kis szívem, te aztán tényleg nem tudod miből maradsz ki. Nem erőszak a disznótor, mindenki keressen szépen egy másikat, nem én járok rosszul, hanem te, én ugyanis találok. Ehhez pedig az embernek meg kell tudni tanulni önmagát is tisztelni, már ha van miért. Anélkül, hogy önmagadat tisztelnéd, mások sem fognak. Neeeem, nem a nárcizmus, az alaptalan önimádat, hanem a visszaigazolásokon alapuló reális számvetés az, amit el is végeztél nap mint nap. Beleértve azokat a tulajdonságokat, ami miatt éppenséggel nem tudod tisztelni önmagad. Nekem is van ilyen, nem is egy, minek tagadjam, nincs vegytiszta fehér és fekete a palettán túl. De kell, hogy legyen olyan is, amitől az ember büszke lehet, amitől az, ami. Hát ezért írtam neked levelet, mert tudom ki vagyok és mit érek. Ha ez nem kell, az nem az én bajom. Esélyt sem kaptam bizonyítani, akkor minek a görcs. Volt olyan, van olyan és lesz is olyan akit ez érdekelni fog. Tudom.
Vagy nem volt? Nem is lesz? És ezt tudod is? Vagy nem is tudod... Ajj, szegény, akkor tényleg indokolt a hiszti... Csak más meg ne hallja.
Comments (26)
mert ebben az van benne, hogy úgy alakuljon, ahogy neki valóban jó
szerencse?
ahogy telik az idő, ahogy növekedik a kapcsolatkezdeményszám úgy van egyre kisebb szerepe
egyből kifogn a jót, nagy szerencse, 1001-ből már nem szerencse az
Én ha valaki elutasít, mindig sok szerencsét kívánok. Mert szüksége lesz rá, tudom, hiszen jól ismerem a pixit.
igazán burtál válaszokat mondjuk nem kaptam (egy kivételével), de undokokat igen
és pár levélváltás után azért jellemzően kiborult, mik is a bajok valójában
és szinte mindig kimondottan jó hangulatban váltunk el (és volt, hogy nem is végleg)
óvakodnunk kellene a spiráltól
férfi ír (valahogy, de abban benne van már minden korábbi tapasztalata, és van, azt hiszi "normálisan", de sokszor ez valami fogcsikorgató normálisság), a nő válaszol, de az ő válaszában nem csak a férfitől átvett negatívságok vannak benne, hanem az ő korábbi élményei is
azt gondolja, ő normálisan válaszol, pedig...
egy időben rinyablogszerzőktől elkértem az ominózus párbeszédeket
és nem, nem csak férfiemberben volt agresszió, a nőben is, sőt, provokáció is - csak sokszor már senki észre nem veszi a sajátját
és ha a sok negatívság kisülne az adott párbeszédben, még azt is gondolnám, OK, rendben, ennyi volt
de nem
mindenki viszi a korábbi sérelmeit tovább
az újabb ismerkedési helyzetébe
igen depresszív a kép, de szerintem ez is van
és akkor a komolyabb veszélyt nem is ebben látom
hanem, mikor a sok negatívság után megtalálja az embert valaki... és lehet, ez a valaki pont a sérüléseket használja ki.. olyat ad, amire vágyik a sokszorosan sebzett... csakhogy nem biztos, hogy komolyan gondolt, őszinte a figyelmes-kedveskedő
"Igazad van, nálad jobb most nincs körülöttem. A nagy büdös semminél még te is jobb lehetsz. Ismerkedjünk."
Biztos vagyok benne, hogy az egojába egy méteres csizmaként taposnék bele és ő mondaná azt, hogy így már nem is akar ismerkedni. ;)
Nem rossz taktika.
az egonak nem kötelező gázos dolgokat csinálnia, ha klasszul viselkedünk az is fakadhat az egoból
ami azonban szokott az egoból fakadni, hogy túl komolyan vesszük magunkat és egy-egy épp aktuális cselekedetünket, és/vagy túl nagy jelentőséget tulajdonítunk magunknak (és ezért pl. felnagyítjuk a másik tettét, reakcióját)
ha könnyedén kezdesz flörtölni egy nővel, egyrészt sanszosabb, hogy könnyebben kapsz viszontválaszt (ő sem érzi a rá nehezedő súlyt), viszont, ha rágörcsölsz, ha hihetetlenül nagy jelentőséget tulajdonítasz neki, akkor a te veszteséged is nagy lesz, és ő is összeroppanhat tőle (azaz kitér)
nem tesz optimistává a jövő amúgy e téren (igen, boomeres cucc jön), mert a "mai fiatalok" védve vannak a kudarcoktól (szerintem ez nem jó), jaj, szegény lelke ne roppanjon össze, egy versenyen a 654. helyezést is valamivel díjazni kell, az iskolában ne tudja meg, hogy a többiekhez viszonyítva milyen rosszul szerepelt stb. stb., ill. a számítógépes játékok konfliktuskezelési stratégiái (kitérhetsz, elmenekülhetsz, anyázhatsz névtelenül, ordíthatsz, csak azt nem/ nagyon ritkán tanulod meg, hogy kezelheted a helyzeteket "jól"
a kudarcokat nem elkerülni kell megtanulni, hanem kezelni és tanulni belőlük
és ne feledjük, ahogy vannak sikerorientált emberek, úgy vannak kudarckerülők (azér tnekik nem semmi az ismerkedési procedúra), de vannak kudarcorientáltak, akik kudarcra játzsanak, abból van a nyereségük
szerintem a pixie-n rengeteg ilyen van mindkét nemből
amúgy... elmerengtem egy folytatáson... megy szitkozódó-átkozódó viszontválasz, erre nő:
igazad van, átgondoltam, tényleg nem kapok jobbat nálad, mert rusnya/kövér/öreg/büdös vagyok
igaz, én se kattantam rád, de most így jobban belegondolva, azért a semminél, lehet, még te is jobb vagy... íme, gyönyörű kezdete egy fantasztikusnak ígérkező kapcsolatnak
"A kosarat kapott Domokat kérem: szíveskedjenek nem megfeledkezni az utolsó üzenetük megküldéséről, ami arról szól majd, hogy nem fogok senkit találni mert duci/husi/válogatós kurva vagyok, pedig ők mindezt felvállalták/a bajomat ellátták volna. Igazi Vérdomok ők, hisz utolsó erejükkel, porba hulló büszkeségük közepette is tudják kötelességük: alázni a szubot mindig és minden áron! ;-)"
Hiszen én az egyén felelősségének egy részét a társadalomra és a kulturális környezetre helyeztem át, ami egy bizonyos szemszögből a férfiak önfelmentésének is tűnhet. :)
Én például tudom magamról, hogy a mostani önmagamhoz képest mondjuk öt vagy tizenöt évvel ezelőtt sokkal jobban zokon vettem volna egy-egy visszautasítást. Igaz, engem sem feltétlenül a hiszti jellemzett, inkább az, hogy minden egyes visszautasításra vagy szakításra ráment az önbizalmam kisebb-nagyobb hányada. Ami meg ördögi kör, hiszen egy önbizalom nélküli férfinél kevesebb kiábrándítóbb dolog van. Mennyivel egyszerűbb akkor már hisztizni, és az egónkat megmérő mérleget hibáztatni a rossz eredményért. :)
Manapság meg egyszerűen csak tudomásul veszem, ha nem jövök be valakinek, és megyek a dolgomra, keresni azt, akivel mégis működhet a kapcsolat.
Mivel kulturálisan és talán evolúciósan is a férfiak arra vannak trenírozva, hogy se a saját, se a mások szemében ne váljanak haszontalan lúzerekké. Márpedig egy visszautasítás ebbe a kategóriába löki bele a random férfit, és a legtöbbeknek nincs tanult stratégiája arra, hogy miként kellene kezelni ezt az állapotot. Ezért van, hogy visszaregresszál a kommunikációjában a gyermekkorba és elkezd hisztizni, hiszen az volt az utolsó tanult magatartás, amit ilyen helyzetekben alkalmazni tudott.
Jobb esetekben az érintett férfi átesik néhány visszautasításon, és utána már nem karcolja meg annyira az egóját egy ilyen történet, sőt a mentálisan igazán erősek még épülhetnek is belőle.
az egész
az el nem viselt elutasítás
a hiszti
nem hagy kétségeket
tiszta helyzetet teremt
nincs elvarratlan szál, bizonytalanság, egy fikarcnyit sem
pontot tesz valaminek a végére
örökre
komolyan mondom
mennyivel szarabb, ha x levél, y találkozás után derül ki, hogy ilyen
jobb ezen túlesni, tiszta sor
hmm? :)
A kisbaba mikor megszuletik es eloszor felsir mar ott elkezdodik az egesz.
Aztan van aki kino belole, van aki ottragad.