Aranyásók

Sokszor, sokféle formában bizonyosodtam meg arról, hogy az internetes partnerkeresés mennyivel előbbre való, mint az ismerkedés bármely más formája. Jó ideje rágógumizom magamban ezt a Nietzsche-idézetet: "Ti magányosok, ti elkülönülők, egykoron nép lesz belőletek." És ím, a torinoi lovasnak már megint igaza lett, itt van az új nép, a net népe. Kezdetben ritka volt ez a nép, való igaz, hogy a betűt is jobban értették, de mára sok milliárdan lettünk. És a net népe a neten ismerkedik, már nem csak a magányosok, hanem mindenki. Persze kissé mindenki magányosabb is lett, hiszen nekem jönnek az utcán, mert a telefont nézik...

Bár az emberek nagy része összemossa a netes ismerkedőket, azért két nagy csoportot meg tudunk különböztetni. Az egyik csoport, mondjuk ki, azoké, akiknek semmilyen más lehetőségük sincs, korlátaik, gátlásaik, kommunikációs nehézségeik miatt. Ők azok, akik nem tudnak élőben "pasizni", "csajozni", soha nem tudtak, de a fejlődés most megadta nekik is a lehetőséget, hogy társra találjanak, talán így végre átadhatják valós kvalitásaikat. Vagy éppen elvette tőlük, hiszen csak a maradék szociális skilljeiket is leépíti a netezés. A másik csoport azoké, akik élvezik az interneten való keresést, pedig élőben sincsenek korlátaik, megy nekik a dolog. De ez a csoport vajon miért van itt? Mert rájött, hogy a külsőségekből kiinduló ismerkedés sokkal kevésbé hoz eredményt, hiszen a vonzó külső, az édes csók után többségében kiábrándító beszélgetések, tettek jönnek. Más amikor egy írott mondatra épül rá egy szó, majd arra sok másik, aztán az élő szövet. Aki pedig rájön erre, az itt marad aranyat ásni...

Az aranyásó magányos fajta, még ha el is van a kocsmában, amikor néhanapján odavetődik. Nap mint nap átszitálja a medret, annyit mindig talál, hogy megéljen belőle, fenntartsa életformáját, merthogy ez életforma. Van aki csak vegetál, de van, aki néha talál egy hatalmas rögöt, persze ritkán marad meg a zsebében, gyakran még aznap elmulatja. És ha a seggére vert, visszatér és vagy talál, vagy nem. De inkább nem, hiszen ha elég nagy volt az a rög, többé nem lesz olyan. Ennél persze sokkal ritkábban nem ezt teszi, hanem visszatér a civilizációba és tisztes polgár lesz. Vagy csavargó, mindegy, a lényeg, hogy nem néz vissza.

Az aranyásók néha összeverekszenek, de a többség békében él a másik mellett, csendesen, hiszen nagy a fizikai távolság. Van aki jó helyen keres, többségében inkább persze az, aki rossz helyen, van aki felfedezi Klondike-ot és van aki magányosan hal éhen a kunyhójában. De mindegyiket ugyanaz tartja életben, ugyanaz a vágy irányítja a kezüket, amikor napról napra újra átszitálják a folyó medrét: az arany bűvölete.