Mindig Benned

Még mindig nem hiszem el szinte, hogy itt vagy. Amikor megismertelek, több száz kilométerre laktál tőlem és most itt, csak pár sarok. Még mindig izgulok, majdnem mint amikor először megláttalak itt, pedig azóta sok reggelünk volt együtt. Már nem kéne meglepődnöm, mikor elém sétálsz kissé begyógyult szemekkel, de mosolyogva. Miattam keltél ma fel előbb.

Nem veszünk fel maszkot, pedig kéne, de akkor nem látjuk egymást. Akkor még alig nőttél ki a tinikorból és ma fiatal felnőtt vagy, a lányság és a nőség határán, de már inkább a másik oldalon. Önálló, felelős, az életét a kezében tartó. És gyönyörű, gyönyörű... semmiben sem egyeztünk soha, mégis elképesztő máig az a szinkron, ahogy órákat dumálunk végig egymással, le sem véve a szemünket egymásról. Pedig a sok ingadozó év után ez már stabil időszaknak tekinthető, hiszen két éve nem voltál az enyém. És így is helyes. De azért üres térben lebegünk együtt máig.

És kávét is veszünk, ott, ahol régen és elkísérlek az utolsó sarokig. Megöleljük egymást. Nagyon, nagyon hosszan. A szám a nyakadba illeszkedik, szívom az illatodat és belecsókolok épp csak egy kicsit. Még jobban hozzám bújsz és szorítasz, sokáig, mielőtt sarkon fordulsz és elsietsz a munkába, még mielőtt végképp elkésel.

- De rég hívtál a nevemen.
- Szeretlek úgy hívni.
- Van erről egy csodálatos emlékem, de nem akarom felidézni. Miattad.
- Kösz, már mindegy. Tudom melyik.
- Az életem egyik legszebb pillanata volt.
- Nekem is.
- Eszméletlen miket éltünk meg együtt.
- Igen. Neked jobb, mert te nem csak velem és nem csak hozzám kötöd ezeket. De én veled éltem meg ezeket először és utoljára. Ezért érint olyan érzékenyen, ha felemlegetjük. De nagyon jó dolgokat éltünk meg együtt, az biztos.
- Ebben nincs igazad. Te sok szempontból adtál többet nekem, mint más. Ezért voltál fontos nekem, akkor is, amikor nem beszéltünk. És Te soha nem fogsz másra így tekinteni. Mert igazi vagy és egy igazi nőnek egy mestere van.
- Nem is tudnék és nem is akarok. Jól van ez így.