A Bűnös Város

Szeretem ezt a várost. Először Horthy nevezte fehér lováról így és hívta tetemre, mint ahogy nap mint nap névtelen kisemberek teszik ugyanezt, mint Te, vagy én.

Szeretem ezt a várost. Mennyi zegzuga van, amelyek megismeréséhez egy élet kevés. Mennyi pici, egymásra sajtolt, lakásnak nevezett élettér-doboz, egymás hegyén-hátán, mindegyik sok pici, vagy éppen hatalmas titkot őriz, de néha, ha odafigyelsz, meghallod, ahogy a lakások egymásnak suttogják nyomasztó terhüket, mert hiszen valakinek el kell mondani. Mennyi kicsi, rejtett szeglet, ahová benyomtak, vagy be fognak nyomni egy nőt, hogy a szuszt is kinyomva belőle vadul megcsókolják, mennyi használhatatlan tisztesség, mennyi feleslegesen kimondott szó olvadt itt tócsába róluk és száradt fel a betonon a reggeli napon. Mennyi ember ilyen kis helyen és csak néha ismersz egyet-egyet közülük, de ha a Bűn Városában akarsz gázolni, azt is tudod, hogy kerüld el őket, hiszen az egymillió-kilencszázkilencvenhétezer ismeretlen és közönyös városában jársz, üres tekintetük takaró, mely ápol s eltakar. Mennyi rejtek, mennyi sóhaj, mennyi sikoly, amiket kettévág a reggeli nap, ami aranyba burkolva a Várat bevilágítja a Szabadság-híd, szabadságod hídja utáni világot.

Nézd a nő arcát a vonaton, a buszon, az autóban, amikor Hozzád igyekszik a Bűn Városába, hogy Bakonya legyen, hogy elrejtőzhessen Veled provinciális közegének tekintetei, a köszöngetések, a csörömpölve szembe kerékpározó, sokszemű Sors elől, hogy pár lopott órára végre kiteljesedjen és az legyen ami és aki, hisz a Bűn Városa az ő szabadságát is jelenti. Tudd, hogy mikor Te már nem leszel számára, a Bűn Városához akkor is hű marad.

(2016)