Mindenért egészen

Szereted ezt a verset, valaha én is szerettem. Egyetértünk, hogy a legnagyobb magyar D/S-irományok egyikét követte el ez a Lőrinc, ráadásul már középiskolás korban képes megmérgezni egy irodalmi műelemzés során az arra fogékonyakat. Persze a méreg a genetikai térképünkben van, a többi inkább csak ideológia.

De hiába, nem tudom már ezt adni. Sokkal többet adok, olyat, amit Te sokkal jobban értékelsz ennél és bárkinél. Ki is mondtad, felismerted ennyi idő alatt is, hogy elemezve erősítelek, hogy látlak és ott nyúlok Hozzád, ahol és amikor kell, mesterinek neveztél.

Már nem tudok valakit, aki közel van hozzám lecsavarni, mint a lámpát. Persze, tudod, hogy tudok és szeretek Veled kemény lenni, fel tudlak pofozni, a vérig meg tudlak harapni, holott fiatalságod, éteri szépséged és magasabb rendű szellemed miatt miatt ez elsőre sem tűnik kis feladatnak. ADNOM kell Neked, egykori megtagadott mestere, Ady felel Szabó Lőrincnek az "adhatás gyönyörűségével". Mert gyenge vagy amíg csak követelsz és elveszel, üres, "beteg s fáradt". De én több vagyok ennél, egészséges, tartalmas és friss, már csak akkor tudok dominánsként tekinteni magamra, ha adni tudok annak, aki közel van. És Te mindenkinél közelebb vagy, mert közel akartál lenni, mert mindenkinél ügyesebb voltál, elérve teljes megnyílásom és maradtál, hisz szereted amit látsz. Nem tudok mással fizetni, mint azzal, hogy adok, hogy ott adok, ahol Neked is kell, de ez az, ahol nekem is kell. Mert akarom, hogy legalább részben az élő művem légy, akire büszke lehetek, aki beváltja minden reményem amit nőhöz egyáltalán fűzhetek.

A mindenért egészen. Önzésünk nyílt párbaja végződjön közeledő mozdulatban. Élj, mert akarom, merj gondolni Magadra és rám is egyszerre, légy élő és akarattal rendelkező, mert minél több vagy ebben a világban, nekem annál értékesebb. Így légy sorsom alkatrésze, így légy néha, amikor arra szükségünk van a tárgyam. A legkedvesebb ami valaha volt.

(2015)