Hölgyválasz

Bár lenne témám rendesen, most valahogy nincs humorom nekiveselkedni egy újabb bejegyzésnek. Viszont a napokban kutakodtam az asztalfiókban és megtaláltam a legelső blogbejegyzésemet ide a pixire. Hetedik éve, hogy írtam. Ma talán kevésbé századfordulós frazeológiával írnám meg, de alapjaiban továbbra is így gondolom és a tapasztalatok sem változtak.

*********

Furcsa kategória a "kereső szub" kategóriája. E kategóriát bevallom magam kreáltam, de mit is értek ezalatt? Azokat a szubmisszív nőket látom ebben a kalapban, akik leveleket írnak a domináns férfiaknak konkrét ismerkedési céllal. Valahol fából vaskarika ez a jelenség, valahol ellentmond a természetes nemi szerepeknek, elvégre a bálokban is furcsálkodva tekintettek volna - nem csak a férfiak - azokra a nőkre, akik maguk kérik fel a férfiakat táncra. Korunk választ talált, elhozta a hölgyválasz intézményét, mint ahogyan például a női buszvezetőket, vagy a női nadrágviselést (a nadrágon persze megmaradt a slicc, de hogy miért, arra a kérdésre mindenki zavartan tárja szét a kezét).

Csodálatos vívmány mindahány, de vajon miért vagyunk itt, vállalva legalább e közösség számára természetes identitásunkat? Nem azért, hogy a domináns domináns legyen, a szubmisszív szubmisszív? Kiszabadulva a mindent egyenlősítő társadalom által ránk kényszerített szerepekből a nő nővé a férfi pedig férfivá váljon? Akkor vajon miért ír a szub? Miért nem hiszi el, hogy a domináns rátalál a feladata szerint? Hiszen ha valóban domináns, övé a kapcsolatteremtés felelőssége is - hogy természetes nemi szerepének megfelelően elvegye ami az övé.

Tisztában vagyok vele, hogy a magukat dominánsként megjelölő férfiak jelentős része itt semmiféle levelet nem kap szubmisszív nőktől. Éppen ezért ha e kategória, illetve jelenség áldozataként tüntetem fel magam, úgy a sors ajándékának örülni nem tudó, önnön ünnepét rontó embernek fogok tűnni. De a "kereső szub" minden öröm nélkül hagyott és nagyon sok rossz érzést okozott számomra. Csak és kizárólag azt. A neveket, a címeket, a titkokat gondosan őrzöm, de nem hallgathatom el, hogy az elmúlt hosszú időszakban temérdek haragot, fájdalmat, vagy éppen csak múló bosszúságot okoztak nekem a "kereső szubok". Volt köztük furcsa és mélysége miatt rémítő találkozás a felszínen töltött múlttal. Volt köztük csábosan megjelenő, majd örökre ellibbenő fantom. Volt hadakozás az ostoba erőszakossággal és betolakodással (szub?!). És van akiről beszélni sem érdemes. De beteljesülés soha nem következett. És nagyon erős a kontraszt azokkal a csodálatos nőkkel, akik sokat citált természetes nemi szerepüket elfogadva megvárták a közeledésemet.

Szívesen mondanám a sok csalódás után azt: "tessék engem békén hagyni, nagy tisztelettel kérem". De persze ilyen az örök emberi természet: remélünk, mindig valami jobbat és nem tesszük ki a táblát a báltermünkre: "hölgyválasz nincs".

Pedig ki kéne.