Dolgunk van II.

Gumikesztyű, olyan hétköznapi lett mostanság... öröm, hogy akad még más jelentése is. Érzem az izgalmad, ahogy a hangokból megsejted amint felhúzom. A szádba adom az ujjaim, szopd egy kicsit őket, jól jön most a kenés is. Nem sajnálom a síkosítót sem, alaposan bekenem vele a kesztyűbe bújt ujjaim. Először csak egy ujj a popsiba, a középső, alaposan megmozgatom odabent, hogy aztán mellé tudd fogadni a mutatót is. Imádod, már az orromban érzem az illatos nedved. Folytatom, alaposan megdolgozom a tökéletes, kerek popsidat, ezt a gyönyörűt és mégis oly sokat bírót. Már három ujjam van bent, szinte összeroppantod őket, mégis rájuk tágulsz. Finoman mozogsz izgalmadban, lihegsz.

Kihúzom az ujjaim és végre elkezdhetem Beléd nyomni a faszomat. Emlékszel, régen el sem hittem, hogy valaha a popsidba kerülhet, de most olyan izgalomban vagy, hogy szinte Magadba szippantod a vastag tövéig. Szinte hihetetlen a látvány, ahogyan baszni kezdem a segged, nézem és nem tudok betelni a látvánnyal. És nem tudok betelni az érzéssel sem, olyan jó ott most nekem odabent. És olyan rossz Neked odakint, egy kicsit már túlságosan is rossz, már nem jól rossz. Igen, látom, leveszem a mellbimbóra tett csipszeket, igazán fájnak most azok Neked. De mégse legyen felesleges csipesz, hát a csiklódra teszem az egyiket... Épp, hogy elfér a többiek árnyékában.

Hihetetlenül az izgalmunk, úgy fogadsz be, mint még soha. Szétkefélem a segged, azt a tökéletes segged és még mindig nem elég. A nyakad köré hurkolom a derékszíjam, finoman húzni kezdem magam felé és visszanyomom Beléd a faszom. Hogy körbeölelsz, hogy fejed a farkamat, eszméletlen... Végtelen ideig baszlak így, néha Rád hajlok és a hátad nyalogatom... De nem akarok elélvezni, mégsem most akarok elélvezni, hanem meghitten, finoman. Most csak élvezem a művem és élvezem a fájdalommal teli örömöd.

Elengedlek, kibontalak a fóliából. Szisszenéseidtől és néha kiáltásaidtól övezve leveszem a csipeszeket, néha meg is szopom a sajgó puncidat közben. A térdemre fektetlek, ha még nem lett volna elég.

Mert beszédem van Veled. De ez már csak ránk tartozik.