Pár lépcső

Csak pár lépcső, amíg felérek Hozzád, könnyedén szedem őket, mert tudom, hogy gyönyörű lesz és nem tudom milyen szörnyű lesz a vége egyszer majd. Most csak ez a pár lépcső áll közém és a résnyire nyitott ajtód közé, ami mögött ott vársz. Engedelmesen, meztelenül. Nem mondtam, de Te tudod, hogy így szeretem, hogy ezt tartom természetesnek a mi viszonyunkban.

A mi furcsa viszonyunkban, ahol egy mocskos, egyenlőtlen és irracionális szerelem teljesedik ki. Nem, én nem vagyok szerelmes Beléd, sajnálom, mert érdemes vagy rá, de nem fogok hazudni. De Te az vagy, beleszerettél a szavaimba azelőtt, hogy láttál volna. Beszippantott a sötétségem, az enyém lettél. Figyelmeztettelek mivel jár ez, de Te akartál engem és tudom mennyire vársz résnyire nyílt ajtó mögött. Még sosem láttalak, de tudom mennyire várod, hogy a hideg kövön a torkodba lökjem a farkam köszönésképp, hogy magamba húzzam a nyelved, hogy minden vágytól megnyílt lyukat élvezzek a testeden, hogy gyötörjem a hibátlan tested és hogy újra és újra jajongva élvezz el kíméletlen használatodban. Várod a tenyerem, a faszom, az ondóm és a szememet, ami keresztüldöf. És még én sem tudom hová viszlek, beláthatatlanok a távok emögött a pár lépcső mögött.

Mert már csak ez a pár lépcső van addig, hogy megláss, hogy meglássalak, hogy érezz, hogy érezzelek. Csak pár lépcső, hogy a szakadékba nézzünk, csak pár lépcső a zuhanás.