Egypercesek: Relációk

Jenő már szert tett némi ismertségre az oldalon, kemény, de jó domként ismerte mindenki. Egy idő után azon kapta magát, hogy egy-két dolgot megengedhet magának, hiszen nem ma kezdte az ipart, rengeteg tapasztalata miatt sokan tanácsért is fordultak hozzá. Úgy gondolta, hogy hivatásából sem kell különösebben titkot csinálnia, hiszen az nagymértékben fejezte ki domináns személyiségét, nem véletlen, hogy annak idején e pályát választotta.

Az újonc szub felkeltette érdeklődését, tetszett profilképe is, a művészien tekert lovaglópálca. De a hölgy valahogy nem akarta felvenni a Jenő által már az első levelektől megkövetelt alázatot, ami Jenőt egyre inkább felmérgelte. Ráadásul ahogy Jenő képet küldött (először hímvesszőjéről, aztán arcáról is), nem viszonozta, még inkább visszakozott és Jenő valami fura fennsőbbséget is kiérezni vélt a hangneméből. Ez roppant felbosszantotta Jenőt, nem válogatott a kifejezésekben, amikkel melegebb égtájakra utasította a hölgyet.

Hétfőn a nagyfőnök hivatta. Alig pár hete volt kinevezve ez a nő, Jenő úgy vette észre, hogy kellemesen el tud lavírozni vele, úgyis sok idő, amíg kiismeri magát. Ehhez képest a szőnyeg szélén ácsorgó Jenőt a nő kristálytiszta logikával szembesítette az elmúlt hónapokban vétett hibáival, kék szeme dermesztően fúródott Jenő egyre riadtabb pillantásába...

... aki csak kifelé szédelegve pillantotta meg az ajtó mellett álló esernyőtartóban azt a fekete, sűrűn tekert lovaglópálcát, mely végérvényesen kicsúszott kezéből.