Szabadságunk

Ebben a tetőtéri szobában a legjobb dohányozni, mert bár nem szabad, nyoma se marad. Ha ugyanis az ember felbillenti az ablakot és felfelé fújja a füstöt, azt a szoba melege nyomja ki a termodinamika csodájaként. És itt meleg van, jól befűtöttek. Megtapintom a fűtőtestet, finom langyos.

Mint az a törölközőszárító is a fürdőszobában, amihez hozzábilincseltelek. A kulcsot feltettem a szárító tetejére, nézd csak ha már nem éred el. Ellenkeztél,
ezért rendesen ki is kaptál tőlem, szíjjal, suhogósan. Nem látlak, mert az ajtót becsuktam, néha hallok egy kis csörgést, ami együtt jár azzal, ha az ember lányát megbilincselték és fészkelődve keresi a helyét. Kis surrogás a csövön, kis matatás. De jó ideje semmi. Kipöckölöm a csikket az ablakon át az utcára, aztán a fürdő felé veszem az irányt, megnézem már mi van Veled.

A WC-n ülsz és vigyorogsz a képembe, a jobb kezedben himbálva a bilincset. Nem számoltam az ügyességeddel, a hajlékonyságoddal és a leleményeddel. Azzal, hogy hihetetlen módon, az emberi test határain feltornászod Magad a kulcsig, leveszed szájjal, a markodba köpöd és kiengeded Magad. És most itt ülsz és röhögsz a szemembe, és sugárzik a kék szemed, az a gyönyörű és én Melléd ülök, átölellek és együtt röhögünk torkunk szakadtából. És nem múlik el az a huncut fény egész nap, amíg velem vagy, egész odáig, míg fel nem teszlek a buszra és le nem kapcsolódik az a lámpa...