Pajzán krónikák II.

Hazajöttem az izgalmas este után és első dolgom az volt, hogy lefotózom magam és elküldöm az Uramnak a képet, hogy viszontláthassa testemre rajzolt alkotását. Fehér bőrömön a sötétkék betűk messziről is tisztán látszanak, messziről hirdetik a délután mottóját, ami csakis a mi számunkra jelenti azt, amit jelentenie kell.
Míg készül a kép, rengeteg élmény kavarog a fejemben. Próbálom megfejteni a reakcióimat, feldolgozni a történteket. Felteszem magamnak a kérdést, milyen érzés volt csak kombinét és combfixet viselni a télikabát alatt? Amikor életemben először a puha műszőr finoman simogatta a meztelen combomat, popsimat. Aztán milyen érzés volt az autóban, amikor úticélunk felé suhanva utasítást követve megérintettem, cirógattam az előbukkanó férfiasságot, majd engedelmesen ráborultam nem törődve a külvilág kíváncsi szemeivel? Mikor a lépcsőn felfelé haladva magamon éreztem egy lakó fürkész pillantását, mert a rövid kabátom libbenése túl sok betekintést engedett? Milyen érzés volt azzal a tudattal rúzsozni a számat vörösre, hogy általa kurvásnak tűnjek majd? Mert ezúttal ez volt a feladat. S bár fogalmam sem volt, hogy kellene megfelelően kinéznem vagy viselkednem ebben a szerepben, de nagyon igyekeztem helytállni. Újra átérzem, milyen érzés volt bekötött szemmel egy ismeretlen lakásba lépni és kiszolgáltatottan megadni magam mások akaratának. Feltétel nélkül megbízni bennük és elfogadni az irányításukat. Aztán amikor arra gondolok, milyen mámorító érzés volt őt gyönyöre perceiben a karjaimban tartani és ugyanúgy átélni az intim pillanat melengetését, mint ahogy ő tette korábban velem, nagyon erős vágy tör rám, hogy ismét láthassam, csókolhassam, ölelhessem újra és újra....
:)