Kellemes, de meglepő érzésre ébredtem. A gyönyörű fekete nő térdelt az ágyam ellőt és simogatott.
Ne ijedj meg, mondta. Gyönyörű vagy, de látom rajtad a vörös és kék foltokat. Tudom rab lány vagy.
Majd próbálok rajtad segíteni. Most enged meg hogy símogasalak. Majd egy rövid nádpálcát tett
az ágyra. Használd, kérlek, engem nagyon izgat a fájdalom is. De kérlek, ne látszódjon meg rajtam.
Én az ágy szélére ültem szét tetem a lábam. És azt mondtam neki. Térdelj elém. És nyalókázz!
Engedelmes volt. Majd egy dildot adtam a kezébe. És azzal játszadozott velem. Nagyon finoman és erotikusan. Ez után elém hajoltattam jó néhányat a fenekére csaptam a nádpálcával. És a dildoval
hátulról a puncijába hatoltam. Közben azért suhogott a pálca is. Jó nagyot élvezet.
Asszonyom mennem kell, ne haragudjon mondtam, neki. De mondta el kért az úrnőm töl.
Majd a fürdőbe vezetett. És meg fürdetett. Simogatott játszadozott velem. Utána Bekrémezte a testemet. Nagyon élveztem én is. Éreztem, hogy oda van értem. Most mennem kell.
Mondtam, de leg közelebb nem leszek hozzád ilyen kezes. Csengtek a szavaim.
Közben hajlitgatam a nádpálcát. Majd azt mondtam neki térdeljen elém, csókolja meg a puncim.
Engedelmes volt. Mehetsz, mondtam.
Ő köszönt és elment.
SmPixie.com - BDSM partner seeking, dating and community portal
By accessing the site I certify that I am at least 18 years old and I have the right to view sexually explicit sites.
I agree that the site has a strong sexual nature. By accessing the site, I declare that I won't be harassed by sado-mazo, fetish, sexuality or other images, writings etc.
Comments (0)