Uralkodás-világuralom-amikor a sub visszanyal

Uralom…lealázás…eltiprás…zsarnokság.

Én ugyan nem szeretem a focit, de ezzel nem akarom bántani az itt jelen lévő szurkolókat és focistákat.

Ismertem annak idején egy futballhuligánt. Kicsi volt, de az arca annál nagyobb. Egy koncert után hajnali 3 körül a lakótelepen visítva röhögtem a történetein, összegörnyedve törölgettem a könnyeimet és kapkodtam a levegőt. Egymaga beszólt egy kisbusznyi rendőrnek, nem tudom, minek mert azok le sem szarták, de képes lett volna megveretni magát, mert hülye volt. Ráadásul úgy, hogy két nő is volt vele…ejh…

Élmény lett volna nevelni, bár nem mindig jó élmény. :D

Amikor valakit kényszerítenek úgy, hogy ő nem akarja, vagy nem ezt akarja, az erőszak. Sok sub azt gondolja, hogy mivel önként aláveti magát, nem az, pedig de. Onnantól válik azzá, mikortól már nem begyere, mikor olyan dolgokat csináltatnak meg vagy tesznek meg vele, amiket ő nem élvez. Mert nem tudja, milyen…ennek ellenére erőlteti a másik felé a vágyait, amit az szintén nem élvez…
Olyan kifacsarodott gondolkodás ez, mint amikor azt mondják a fényszennyezéssel kapcsolatban, hogy: „szennyezi a fényt”. :)


"Budapest, Üllői út 129. 2015. október 23., 16.12

Az idegenek harmadik csapatszállítója a sűrűn beépített IX. kerület egyetlen, leszállásra alkalmas területe felé halad. Az űrhajó kapitánya a digitális térképre pillantva ellenőrzi a csapatai helyzetét. Az egyik hajójuk már leszállt a Margitsziget nevű landolási ponton, a másik pedig a Gellért–hegy nevű kupac fölött parkol, egyedül az ő hatalmas csapatszállítójuk nem érte el még a célját. De hamarosan el fogja, ugyanis a landolásra kijelölt hely nem más, mint a Ferencvárosi Torna Club pályája, ahol történetesen a Fradi–Újpest rangadó zajlik negyvenkétezer őrjöngő drukker előtt 2–2–es állásnál. Valamelyik zseni a rendőrségnél engedélyezte, hogy pont ünnepnapon legyen a meccs, egy olyan időpontban, amikor az ország összes idiótája ráér. Remek ötlet, gondolhatta pár kockafejű a Teve utcában, hadd legyen egy kis forradalmi hangulat, már csak a tradíciók kedvéért is. A két szurkolócsoport a délelőtt folyamán már bemelegített: az ideiglenesen Bejrúttá átalakult IX. kerületben kergették és verték egymást váltakozó sikerrel, úgyhogy mire a felek bezúdultak a lelátókra, úgy festettek, mint két piszkosul bekrekkelt zulu törzs az idegösszeomlás szélén, de harcra éhesen. És az idegenek még nincsenek sehol. Éppen az Újpest indít támadást a szélen, amikor a hatalmas űrhajó megjelenik a stadion karéja fölött, és beárnyékolja a pályát. A játékosok a bíróval és a biztonságiakkal, meg a rohamrendőrökkel együtt letépnek a gyepről, a szurkolók viszont némán bámulják a föléjük úszó hatalmas fémtestű monstrumot. Az idegenek valami furcsa oknál fogva nem nyitnak tüzet az alant összegyűlt majomemberekre, mintha túlságosan is lefoglalná őket a manőver. A romboló úgy ereszkedik le a stadionba, mint egy hatalmas, lusta madár a fészkébe. A gép oldalát ismeretlen jelekből álló felirat borítja, szivarként nyúló törzsén ezüstösen csillan meg a nap fénye. Mindent átható, mély búgó hangot ad ki magából, majd hangos szisszenésekkel kiereszti a talpait, és talajt fog. Aztán egy darabig semmi sem mozdul. A lelátónyi tömeg némán bámulja, hogy mi történik, aztán hirtelen egy rámpa csapódik le a hajótest elején, és az idegenek harci egységei kitódulnak rajta, és sugárfegyvereikkel lőni kezdik az embereket. Nem válogatnak. Mély, kétségbeesett morajlás hullámzik végig a tömegen. Kitör a pánik, Heysel újratöltve, az emberáradat megindul a szektorok tetején lévő kijáratok felé, a hátul állók összenyomják a kijárat közelében összepréselődött szerencsétleneket. Akik nem érik el a kijáratot, azok a teljesen csupasz lelátókon próbálnak fedezéket keresni maguknak, de gyorsan rájönnek, hogy
nincs hová bújniuk. Közben az ufók kacsavadászatot rendeznek, egykedvűen pusztítják az ostoba, alsóbbrendű lényeket. Az emberek azt sem tudják, hová meneküljenek, gondolják elbizakodottan a földönkívüliek, a primitív életformák teljesen összeomlanak. De tévednek. A közelharcban edzett szurkolósereg keménymagja mindkét oldalon felméri a helyzetet, majd az egyetlen lehetséges irányba menekülnek: az idegenek felé. – Lilák előre! – zúgja négyszektornyi bulldog. – Támadás! – bömbölik a sasok. A szektorok tetejéről a huligánok megindulnak a pálya felé, lila és zöld hullám zúdul le a széksorok alja felé. Lendületből bedöntik a kerítést, és minden irányból elözönlik a pályát. Műbőr dzsekis, Martens bakancsos alakok rohannak a káoszban, az egybenyakú barmokból, félrészeg gimnazistákból, tarfejű IQ–betyárokból, kakastaréjos punkokból álló csürhe dupla vagy semmi alapon egészpályás letámadást indít. A szürkék gyalogsága célzás nélkül osztja a halált, de olyan mennyiségben zúdulnak rájuk az őrültek, hogy hamarosan elnyelik őket. Pár bepipult futballista is visszatér, balszélsők, középpályások, védők, mezben, stoplissal rugdossák az ellenfelet. A földönkívüliek nem értik, mi ez a hirtelen ellentámadás, a hajó parancsnoki hídján álló vezér pánikba esve figyeli a pályán tornádóként pörgő ütközetet, de képtelen cselekedni és értelmes parancsokat adni alárendeltjeinek. Ez így nem jó, ismételgeti magában, ez így nagyon nem jó! Kijelöltek egy leszállóhelyet, ami teljesen ártalmatlannak tűnt, elemzi magában a helyzetet a szürke parancsnok, erre kiderül, hogy a hángárik titokban idehelyezték a legvérszomjasabb gyilkosaikból álló különítményüket. Nincs egyenruhájuk és fegyverük, de az ufóparancsnokot nem lehet becsapni. Ezek hivatásos zsoldosok, vonja le a következtetést, ezt keményen benéztük. – Vonuljunk vissza, uram! – jelenik meg a parancsnok mellett egy altiszt. – Szó sem lehet róla! – jelenti ki magabiztosságot erőltetve magára a földönkívüli. – Túlerőben vagyunk! Még több hadosztálynyi közlegényünk van a hajó testében. Támadjanak, ez parancs! Elkeseredett, véres közelharc zajlik a zöld gyep közepén, és a helyzet az, hogy a pokémonok nem tudnak megfelelni a fizikai kihívásoknak; a társaik halálán feldühödött tömeg valósággal lemészárolja a zömök, kistestű idegeneket. Az űrhajó belseje ontja magából az újabb proton–fegyveres osztagokat, de a marslakók még a tizenhatosig sem jutnak el, már elnyeli őket az emberi húsdaráló. – Irány a’ űrhajó! – adja ki a jelszót a fradisták Tufa nevű vezérszurkolója. Pocakos, negyvenes alak, aki külvárosi eleganciával öltözködik: nyakában vastag fuksz, hasán feszül a kapucnis Lonsdale melegítő, azon meg taxis bőrkabát. – Nem ejtünk foglyokat! – kiáltja mérgesen, az arca olyan vörös,
mint egy fazéknyi rotyogó paradicsomszósz. Tufát eddig nem érdekelték az ufók, most viszont irtóra zabos. Mivel nagyon ritkán merészkedik ki a IX. kerületből, ezért egy olyan távoli esemény, mint a tavaszi New York–i ufótámadás, nem zaklatta fel különösebben. De mindez már a múlté, mert pár gizda mutáns épp’ az előbb próbálta őket lenyomni a saját pályájukon. Az Albert Stadionba’, bazmeg! Egy hónapja másról sem szólt az élete, csak a rangadóról. Megcsaphattuk volna a lilákat, gondolja magában, mert végre nincsenek sérültek a keretben, teltház van, erre mi történik? Nem itt parkol le egy halom ufóköcsög az űrhajójával? A történelemben példa nélkül álló közös zöld–lila hadgyakorlat folytatódik. Visszanyomják a földönkívülieket a hajójukba, mennek előre, mint Asterix és Obelix, miután betolták a varázsitalt. Csúnya vérfürdő zajlik a hajó testében, és hamarosan csinos kis halomba dobálják össze a kezdőkörben a szürke katonák hulláit. A pályán maradt drukkerek az elesett futballbarátokat lila és zöld zászlókkal, mezekkel, és sálakkal takarják le. Az Üllői úti csata véget ért. A mérkőzést lefújták. Futball–huligánok – FIC (Fejlett Idegen Civilizáció): 1– 0. Tufa néhány tucatnyi fradista és újpesti fiatalember társaságában a hajótestben bolyong, és ha marslakót látnak, nem kegyelmeznek. Vasrudakkal, boxerekkel, baseballütővel veszik kezelésbe az idegeneket, ufóbelsőség és agydarabok fröccsenek az űrhajó folyosóinak fémfalára, amerre járnak. Olyanok, mint Van Helsing és csapata, állapítja meg magában Tufa, leszámítva, hogy Van Helsing orvos volt, a tudomány embere, és vámpírokat irtott. Persze engem sem ejtettek a fejem lágyára, mosolyodik el miközben egy szűk fémfolyosón haladnak. Ilyenkor meg persze sehol egy rendőr, méltatlankodik, mind csak arra jó, hogy a szirénáikkal szennyezzék a fényt! Még jó, hogy az idegenek csúnya stratégiai hibát követtek el azzal, hogy nem nézték meg az nb1.hu–t, gondolja magában, és pont meccs közben landoltak. Van még mit tanulniuk a bohócoknak! Meglát egy földönkívülit a folyosó végén befordulni, gondolkodás nélkül futni kezd felé, és egy csataordítás kíséretében páros lábbal a ledermedt marslakó arcába ugrik. Tufa úszik a levegőben, mint Jackie Chan. Oké, egy olyan Jackie Chan, aki mázsa fölött mérlegel, és egy bőrkabátos vízilóra hasonlít. Miért nem láthatnak most a haverok?, sóvárog magában, amint repül a levegőben, egyenesen az idegen fejébe. Ezt csinálja utánam a Van Helsing! A terebélyes hasú, tagbaszakadt férfi hatalmasat nyekkenve fog talajt, szinte beleremeg az egész hajó. A mögötte álló drukkerek közül páran fel is szisszennek. Tufa maga alá temeti a földönkívülit, akinek csak a két karja és két lába látszódik ki alóla.
– Hé, Karate kölyök! Ez igazán szép volt! – tapsolja meg mutatványát pár lila mezes figura. Tufa elvigyorodik a beszóláson. Lila majmok, gondolja, csak irigykednek. Ha az ufók délelőtt jöttek volna, gondolja, ahogy feltápászkodik a földről, akkor nyugodtan dokkolhatnak, rendezhetik a soraikat, megkávézhatnak, még meg is fésülködhetnek, és nem találják egyből szembe magukat negyvenkétezer gyakorló elmeháborodottal. Lenéz az áldozatára. A marslakó feje lapos, mint egy képeslap, bordái beszakadtak, és zöldes, nyálkás színben meredeznek ki az egyenruha foszlányai alól. Fúj, de undorító!, állapítja meg magában a zömök figura, ahogy észreveszi, hogy a kabátjára is jutott a nyúlós trutyiból. – Gyerünk srácok, nézzünk körül! – javasolja Tufa, és lerázza az alkarjáról a takonyszerű anyagot. A sportbarátok folytatják felfedező kőrútjukat a bevásárlóközpont méretű hajótestben. Már vagy hatszázan kóvályognak a zeppelinben, összeszedik a maradék protonfegyvereket, nézelődnek, sinphone–jaikkal fényképeket készítenek egymásról, emléktárgyakat gyűjtögetnek. Páran eljutnak a vezérlőterembe, sietősen agyonverik a még megmaradt földönkívülieket, és nyomkodni kezdik az irányítópult gombjait, mint egy csapat hiperaktív Böbe majom, ami szódás kólaszörpöt nyomott az orrába. Két perc múlva a Fradi pálya gyepén ácsorgó drukkerek azt veszik észre, hogy az űrhajó megrázkódik, és mindent átható, mély, búgó hangot ad ki magából. A lent maradt drukkerek a füvön állva nézik, ahogy a hatalmas szerkezetet megmozdul. Az idegenek csapatszállítója ebben a pillanatban elrugaszkodik a talajtól, landoló talpait behúzza, és felszáll. "

Izing Róbert: Támadás az űrből